Kalapkáék apró, írországi lakása egyike volt a legotthonosabbaknak,
amiben valaha jártam. Már a hozzájuk vezető csatorna-parti út is mesei
volt: az egyik szakaszon alacsony házikó hatalmas terasza nyúlt a
ragyogózöld víztükör fölé, olyan alacsonyan, hogy stégnek is beillett.
Horgászni ugyan nem lehetett róla, de kacsákat etetni igen. A házikó
gazdája kényelmesre párnázott kerti székeket tolt a teraszra, dézsás
növények mögé rejtette a házát, és a vízbe néhány vízijácintot
telepített, hogy legyen mit nézegetni.
Kalapkáék ugyanezen a békés környéken könnyed, krémszín és fehér, franciás otthont álmodtak maguknak (naná: a férj francia volt), ötletesen, szinte eszköztelenül: ők is sokat költöztek, és hamar elhagyták a fölösleges holmikat. A fürdőszobában rusztikus fonott kosárban sorakoztak a Lush-szappanok: kókuszos a nyári meleg napokra, narancsos a karácsonyváráshoz, és ördögi, szinte csípősen friss zöld-fekete a reggeli ébresztéshez. Később Kalapka kölcsönkérte a szappanfőzős könyvemet, és kedve szerint készített utánpótlást. A kandallópárkányon családi fotók kompozíciója és egy mesés arab üvegmozaik-tálka. Néhány hétköznapi tárgyat is olyan szépséges harmóniában tudtak elrendezni, hogy a praktikus szappankupac érzékgyönyörködtető műalkotássá vált. Kedvencem mégis apró, hófehér konyhájuk volt: ezerféle gabonával, aszalt gyümölcccsel, szárított paradicsommal és gombával, selymes lóheremézzel és teákkal, teákkal, teákkal... ha jól emlékszem, ez volt az első közös témánk. A teák. És persze a jóga.
Kalapkától hallottam először a kamillateás karfiollevesről. Nagyon tetszett nyitottságuk az új ízek iránt: vegetáriánusok voltak, félig franciák, és száz százalékig kreatívak. Akkor gondolkodtam el, hogy miért is ne vonhatnánk be a teák ezerféle ízét az ételkészítésbe? Nemsokára rámtalált Jamie receptje: a tealevélen füstölt hal. Ő hagyományőrző briteket szólított meg a párolóedénybe helyezett fehér hallal és az alászórt jázminos zöldteával; nekem a pipafüst-ízű lapsang souchong jelent meg lelki szemeim előtt.
Végül desszertnek egy másik brit: Malcolm Hillier Earl Greyből készült sorbet-ja birsalmakompóttal. A bergamottal ízesített Earl Grey tea egészen addig különleges kedvencem volt, amíg a még citrusosabb Lady Grey-jel meg nem ismerkedtem, a birsalma pedig maga a csoda: sűrű, fanyarédes, se nem alma, se nem körte, aranysárga (állítólag Páris aranyalmája is birs lehetett) és gyönyörű. Persze, hogy magával ragadott ez az ötlet is.
Kalapkáék ugyanezen a békés környéken könnyed, krémszín és fehér, franciás otthont álmodtak maguknak (naná: a férj francia volt), ötletesen, szinte eszköztelenül: ők is sokat költöztek, és hamar elhagyták a fölösleges holmikat. A fürdőszobában rusztikus fonott kosárban sorakoztak a Lush-szappanok: kókuszos a nyári meleg napokra, narancsos a karácsonyváráshoz, és ördögi, szinte csípősen friss zöld-fekete a reggeli ébresztéshez. Később Kalapka kölcsönkérte a szappanfőzős könyvemet, és kedve szerint készített utánpótlást. A kandallópárkányon családi fotók kompozíciója és egy mesés arab üvegmozaik-tálka. Néhány hétköznapi tárgyat is olyan szépséges harmóniában tudtak elrendezni, hogy a praktikus szappankupac érzékgyönyörködtető műalkotássá vált. Kedvencem mégis apró, hófehér konyhájuk volt: ezerféle gabonával, aszalt gyümölcccsel, szárított paradicsommal és gombával, selymes lóheremézzel és teákkal, teákkal, teákkal... ha jól emlékszem, ez volt az első közös témánk. A teák. És persze a jóga.
Kalapkától hallottam először a kamillateás karfiollevesről. Nagyon tetszett nyitottságuk az új ízek iránt: vegetáriánusok voltak, félig franciák, és száz százalékig kreatívak. Akkor gondolkodtam el, hogy miért is ne vonhatnánk be a teák ezerféle ízét az ételkészítésbe? Nemsokára rámtalált Jamie receptje: a tealevélen füstölt hal. Ő hagyományőrző briteket szólított meg a párolóedénybe helyezett fehér hallal és az alászórt jázminos zöldteával; nekem a pipafüst-ízű lapsang souchong jelent meg lelki szemeim előtt.
Végül desszertnek egy másik brit: Malcolm Hillier Earl Greyből készült sorbet-ja birsalmakompóttal. A bergamottal ízesített Earl Grey tea egészen addig különleges kedvencem volt, amíg a még citrusosabb Lady Grey-jel meg nem ismerkedtem, a birsalma pedig maga a csoda: sűrű, fanyarédes, se nem alma, se nem körte, aranysárga (állítólag Páris aranyalmája is birs lehetett) és gyönyörű. Persze, hogy magával ragadott ez az ötlet is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése