Épp a kócos kis kertben hajlongott és az utolsó káposztafejeket halmozta nagy sóhajokkal a vesszőkosárba, amikor meghallotta a poros úton közelítő könnyed lépteket és a vidám fütyörészést. Nem lovon érkezik, mint a királyfiak szoktak; legkisebb fiúnak hangzik.
- Adjon Isten öreganyám! - bátran csengett a fiatal, vidám legényke hangja a kertkapu túloldaláról; a szeme sarkából jól megnézte: kissé sovány, de inas, a kezén látszik, hogy dologhoz szokott. Na majd meglátjuk.
Lassan felegyenesedett, kezét a derekára tette és elfintorodott, mintha a hátfájása kínozná. Hogy mennyire utálta ezt az öreganyámozást a falusiaktól. Öreganyád az ángyod térde kalácsa. Miért nem lehet asszonyom, hölgyem, neadj' Isten doktornő. Rosszkedvűen odavakkantott a fiúnak, a szokásához híven, elvégre ezt várta tőle mindenki.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Aztán mit keresel itt az erdő mélyén, ahol a madár se jár?
A kérdés után az almafán lakó pimasz vörösbegy felcsiripelt, mintha kacagna. Rosszalló pillantást vetett rá is.
A fiúnak nem volt bonyolult kérése. A szokásos történet: a szomszéd királyság királykisasszonya a tengerhez vágyott, és amikor a kíséretével és aranyhintójával átkeltek a Kása-hegyi hágón, nem vallotta be az átjárót őrző sárkánynak az ékszereit. A sárkány jó darabig türelmesen magyarázta, hogy a KH-1226-os formanyomtatvány kitöltése királyi sarjak számára is kötelező, az első oldalon a személyes tárgyakat kell felsorolni, a másodikon azokat, amiket kereskedelmi forgalomba hozatalra szánva visznek át a hegyen; a királykisasszony csak perelt és ellenkezett és fenyegetőzött. A sárkány türelme végül elfogyott, egy kis füstfelhőt kiengedve az orrán elkergette a kíséretet, a hintót pedig óvatosan a karmai közé kapva ékszerestül, mindenestül elvitte a lányt, hogy tüzetesen átvizsgálja. A vámház innen hétnapi járóföldre van, egy valamirevaló kéktúrázó akár öt nap alatt lejárja, még szint sincs benne túl sok. Persze olyan lyukas bocskorban, mint amilyen a fiú lábát takarta... az öregasszony legyintett és elkezdte a mondókáját.
- Nálam három nap egy esztendő, ha ezt megszolgálod, segítek... - közben törte a fejét. Már a múlt heti szegénylegénynek is alig talált háromnapi tennivalót: az végül zacskóba kötötte a megszáradt csipkebogyót, leszedte a dércsípte kökényt, betakarta a rózsák tövét, és megjavította a tyúkól tetejét. Ilyenkor nincs annyi dolog a háznál, a napjai nagyrészt a könyvtárban teltek. Szigorúan végigmérte a fiút.
- Tudsz olvasni?
- Tudok én! – rikkantotta büszkén a legény. Úgy látszik, az új falusi tanító mégiscsak ér valamit. Na, így egyszerűbb lesz. A kövér rongybabamacska előkerült a nyári konyhából, komótosan elsétált a fiú lába mellett, majd aranyszín szemével a boszorkányra nézett és lassan pislantott egyet. Jól van. A fiú kissé fáradt és izgatott, de nincs nagyobb baja, a rongybabamacska épp megfelelő társaság lesz neki estére. A nyugtalan rettegők a kis fekete mihasznát kapják, a szomorú, magányos lelkek az idióta vöröset, amelyik úgy dorombol, mint egy fazék forrásban lévő víz. A karthauzi kék... csak különleges esetekben mutatkozik.
Intett a legénynek, hogy kövesse, átvágtak a kerten, a hátsó kapun át kiértek a legelőre, majd a fenyves szélénél kis kanyart tettek és megérkeztek a könyvtárba. Szeme sarkából látta, ahogy a fiú szeme-szája eláll a csupa sötét fából ácsolt, magas, tornyos épület láttán. Benn árnyékba vesző égigérő mennyezet, roskadozó polcok, néhány íróasztal gyertyával, kényelmes fotelek, a támlájukra vetett tarkabarka horgolt nagymamakockás takarókkal. Feltett három találós kérdést a fiúnak és elmondta a szabályokat (három nap áll rendelkezésére megkeresni a válaszokat, a baglyok segítenek a katalógus használatában és előhozzák a kért könyveket, a pókokat tilos vegzálni), majd otthagyta.
A kis kunyhóba visszatérve nekiállt vacsorát főzni kettejüknek, kenyeret sütni az útravaló szendvicshez, a lyukas bocskor helyett egy megfelelő méretű csizmát előkeresni a festett ládából (a negyvenhármasok fogyóban voltak, következő piacnapon el ne felejtsen venni néhány párat), majd kis töprengés után elővett még egy vízálló meleg köpönyeget és egy pár gyapjúfonalból kötött, tartalék zoknit is.
Ezek a szegénylegények a száraz kenyérdarabkájukkal meg az itt-ott összeszedett botjukkal... csóválta a fejét. Valami süteményt is kellene csomagolni, a királylány biztosan értékelni fogja. És természetesen a kitöltött formanyomtatványok a vámkezeléshez. A fiú majd átadja őket a sárkánynak, és mehetnek Isten hírével.
