"Sometimes we attribute certain things we do not understand to the demon, not thinking they may be things of God that we do not understand."
Amilyen karcsú ez a könyv, olyan erőteljes: intenzív, mint a legjobb novellák: hiányzik belőle a Kolera szelíd derűje, és a Száz év magány hömpölygő, lassú meseszövése. A márquezi varázsvilág már az első oldalon magával ragadja az embert; vágy és szerelem, hűség és veszteség, betegség és őrület, szellem és hús fonódnak egybe. A főhős valószínűleg a legszebb nevű szereplő, akiről valaha olvastam: Sierva María de Todos los Ángeles, azaz Minden Angyalok Szolgája Mária; lánghajú és -lelkű, tizenkét éves lány. Beteges, rezignált apja retteg az élettől, szenvedélybeteg anyja a lidércei közt él, és mindketten gyűlölik a kislányt, akiben egymást látják. Sierva María a rabszolgák között nő fel viszonylagos boldogságban: tizenkét éves, amikor az utcán megharapja egy veszett, kóbor kutya. Szülei attól tartanak, hogy a kislány megfertőződött, és ez szégyent hoz majd a családra. Sierva María rabszolgák közt töltött, afrikai rítusokkal átszövött, elhanyagolt életére lassan felfigyelnek: hamar fellobban a gyanú, hogy mindez a megszállottság jele... és az egyház elhatározza, hogy kiűzi belőle a démont. Az ördögűző egy fiatal, ragyogó elméjű pap, Delaura atya, akit lenyűgöz Sierva María szépsége, és beleszeret. Így lesz a lány minden szempontból kitaszított, sehova-sem-tartozó: sem a fehérekhez, sem a feketékhez; sem Istenhez, sem a démonokhoz; egyszerre fogoly, és a szerelmen keresztül Delaura úrnője. És ismét tiltakozom: szerintem ez a regény erről a kitaszítottságról, és nem a szerelemről szól elsősorban - ami talán nem is valódi szerelem, bár Márquez annyiféle értelmet tud adni ennek a szónak... Delaura fiatal férfi, és ha normális módon kiélhetné a vágyait, nem lenne eszét vesztett megszállottja egy tizenkét éves kislánynak.
Amilyen karcsú ez a könyv, olyan erőteljes: intenzív, mint a legjobb novellák: hiányzik belőle a Kolera szelíd derűje, és a Száz év magány hömpölygő, lassú meseszövése. A márquezi varázsvilág már az első oldalon magával ragadja az embert; vágy és szerelem, hűség és veszteség, betegség és őrület, szellem és hús fonódnak egybe. A főhős valószínűleg a legszebb nevű szereplő, akiről valaha olvastam: Sierva María de Todos los Ángeles, azaz Minden Angyalok Szolgája Mária; lánghajú és -lelkű, tizenkét éves lány. Beteges, rezignált apja retteg az élettől, szenvedélybeteg anyja a lidércei közt él, és mindketten gyűlölik a kislányt, akiben egymást látják. Sierva María a rabszolgák között nő fel viszonylagos boldogságban: tizenkét éves, amikor az utcán megharapja egy veszett, kóbor kutya. Szülei attól tartanak, hogy a kislány megfertőződött, és ez szégyent hoz majd a családra. Sierva María rabszolgák közt töltött, afrikai rítusokkal átszövött, elhanyagolt életére lassan felfigyelnek: hamar fellobban a gyanú, hogy mindez a megszállottság jele... és az egyház elhatározza, hogy kiűzi belőle a démont. Az ördögűző egy fiatal, ragyogó elméjű pap, Delaura atya, akit lenyűgöz Sierva María szépsége, és beleszeret. Így lesz a lány minden szempontból kitaszított, sehova-sem-tartozó: sem a fehérekhez, sem a feketékhez; sem Istenhez, sem a démonokhoz; egyszerre fogoly, és a szerelmen keresztül Delaura úrnője. És ismét tiltakozom: szerintem ez a regény erről a kitaszítottságról, és nem a szerelemről szól elsősorban - ami talán nem is valódi szerelem, bár Márquez annyiféle értelmet tud adni ennek a szónak... Delaura fiatal férfi, és ha normális módon kiélhetné a vágyait, nem lenne eszét vesztett megszállottja egy tizenkét éves kislánynak.
Természetesen Abrenuncioval, a rezonőrrel tudtam leginkább azonosulni, aki kimondja: az egyetlen veszélyt a lányra a lelkét mementeni hivatott ördögűzés jelenti - ő ebben a babonás, irracionális, keresztény misztikumot és afrikai hitvilágot egybeolvasztó világban a józan ész egyetlen, pusztába kiáltott hangja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése