Ha az ember Új Dél-Wales déli részén utazgat, nem érdemes kihagynia Old Town Tilbát. Ahogy lassan behajtottunk a városka egyetlen utcájába, elkezdtem nevetni az egymás után sorakozó aprócska, girbegurba, színes kis házak láttán: az összesnek fehér volt az ablak-és ajtókerete, de a falak élénkkék, narancssárga, rózsaszín, almazöld és orgonalila színekben pompáztak. A házacskákhoz apró előkertek tartoztak, mindegyikben virágzott a mélylila glory bush, a vörös hegyi ördög, a selymestölgy, a frangipáni (amióta Ulli egyszer vulgárisnak nevezte az illatát, mindig nevetnem kell szegény kis jólnevelt fán az ötszirmú virágaival) - biztos vagyok benne, hogy ezeknek a növényeknek a felét sem így hívják magyarul, de a legtöbbjüknek nem is találtam magyar elnevezését. Mindenesetre Old Town Tilba kertjeiben egymásba tenyereltek a leveleikkel, támaszt nyújtottak a kúszórózsáknak, tetőkre könyököltek és kerítéseknek dőltek; alig győztem őket csodálni.
A színes házakon egy-egy régi címer ingadozott az enyhe szélben: itt egy vaníliaillatú pékség, ott egy nyeregkészítő, aztán egy tarkabarka ruhákat kínáló kis üzlet, egy szappankészítő, és a sor végén a legnépszerűbb: a tejesüzlet. Gyorsan oldalba böktem Sz-t, cinkostársamat és igazi Anne-i kebelbarátnőmet (ha angolul írnám a blogot, most azt írnám: sister from another mister, de ezt magyarul nem tudnám ennyire frappánsan megfogalmazni):
- Te, ez egy boszorkányfalu. Ezek itt mind mézeskalácsházak, és mindenhol boszorkányok árulják a portékájukat. Úgyhogy csak óvatosan...!
És nem igazam volt?! Minden üzletben egy-egy legalább hatvanas, mosolygós, éles szemű nő ült, az egyik a gyöngysorok között félig elbújva figyelt bennünket, a másik a régiségüzlet antik indonéz wayang-babáit igazgatta és magában dudorászott, a pékségben fehér, göndör hajú nagymamás asszony mosolygott a piték fölött. Végigsétáltunk a városkán, mindenhol illedelmesen köszöntünk (naná!), jó érzékkel kihagyva az öreganyámnak szólítást, vettünk sajtot és dzsemet és hajpántot, és fájó szívvel otthagytam a teljességgel haszontalan, de mulatságos ezüstös gyöngyszardíniákat. Az utca végén kisétáltunk a dombtetőre, ahol hanyatt vetettük magunkat a naptól meleg, lapos sziklákon, és mielőtt elaludtunk volna, kitaláltuk, hogy megnézzük a - térkép szerint - szomszédos Tilba Tilbát is.
Aha.
Több, mint fél órát autóztunk még a környéken. Sem applikáció, sem papírtérkép, sem gps, sem a táblák nem segítettek: minden alkalommal Old Town Tilba főutcájára jutottunk vissza. A végén kénytelenek voltunk levonni a következtetést: Tilba Tilba titkos gyülekezőhely, és csak szombat esténként válik láthatóvá, amikor a nyeregkészítőtől kapott nyergeket a boszorkányok a seprűikre szíjazzák, és elrepülnek hajnalig táncolni és kacarászni a tűz körül. Mi mindenesetre elfogadtuk az egymásba vissza-visszakanyarodó utak üzenetét, és inkább továbbautóztunk a tengerpart irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése