Vettem B-nek egy zacskó gesztenyét. Úgy fél kilónyit. Gondoltam, megsütöm neki: velem ellentétben ő minden formában rajong érte. Hálaadáskor rá sem nézett a gesztenyés pulykán kívül másra. Én sosem tudtam megbarátkozni furcsa, tömény ízével. Egyetlen kivételt ismerek: egyszer vettem olasz gesztenyelisztet, amivel egy süteményreceptben a finomliszt egy részét helyettesítettem; na az jól sikerült. (Vajon milyen lenne Millie csokitortája gesztenyeliszttel...?)
Aztán mielőtt nekiállhattam volna, B bevagdosta a gesztenyék csúcsát, bedugta őket némi víz mellé a sütőbe (hogy a gőzben puhuljon a héjuk), majd némi sülést követően szakszerűen meghámoztuk őket. Végül B lelkesen rámvigyorgott.
- Csináljunk pürét.
Pürét. Pont pürét. Lelki szemeim előtt többórás macera jelent meg, passzírozás, nyomkodás, mifene. Sóhajtottam.
- Jó, pürézzünk.
A lábosba hajítottam a lemért gesztenyét, ráöntöttem annyi vízzel higított tejet, hogy ellepje, belekapirgáltam egy vaníliarudat és puhára főztem az egészet. Villával nagyjából összenyomkodtam, majd hozzáadtam a cukrot, a vajat és a tejszínt, végül egy kanálka rumot. Bár a leírást híven követtem, és meglepő módon a haldokló rúdmixerünkben is volt még annyi szufla, hogy kifogástalan állagúvá pempősítse a művet, mégis gesztenyekrémünk lett püré helyett. Ebből nem lesznek kukacok - bökdöstem búsan a kanállal. De azért nagyon finom gesztenyekrém (tőlem ez nem akármilyen bók), és nem is volt olyan bonyolult az elkészítése, mint vártam. Esküszöm, sütibe nem is lenne rossz. Vagy panna cottával rétegezve... esetleg kenyérre kenve, mogyorókrém helyett?
Aztán mielőtt nekiállhattam volna, B bevagdosta a gesztenyék csúcsát, bedugta őket némi víz mellé a sütőbe (hogy a gőzben puhuljon a héjuk), majd némi sülést követően szakszerűen meghámoztuk őket. Végül B lelkesen rámvigyorgott.
- Csináljunk pürét.
Pürét. Pont pürét. Lelki szemeim előtt többórás macera jelent meg, passzírozás, nyomkodás, mifene. Sóhajtottam.
- Jó, pürézzünk.
A lábosba hajítottam a lemért gesztenyét, ráöntöttem annyi vízzel higított tejet, hogy ellepje, belekapirgáltam egy vaníliarudat és puhára főztem az egészet. Villával nagyjából összenyomkodtam, majd hozzáadtam a cukrot, a vajat és a tejszínt, végül egy kanálka rumot. Bár a leírást híven követtem, és meglepő módon a haldokló rúdmixerünkben is volt még annyi szufla, hogy kifogástalan állagúvá pempősítse a művet, mégis gesztenyekrémünk lett püré helyett. Ebből nem lesznek kukacok - bökdöstem búsan a kanállal. De azért nagyon finom gesztenyekrém (tőlem ez nem akármilyen bók), és nem is volt olyan bonyolult az elkészítése, mint vártam. Esküszöm, sütibe nem is lenne rossz. Vagy panna cottával rétegezve... esetleg kenyérre kenve, mogyorókrém helyett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése