2016. május 20., péntek

Archív - Fűszerek

Miután visszaérkeztünk Washingtonba, a hátam közepére nem kívántam a nagytakarítást. Rájöttem, hogy utálok padlót csusztikolni. Szívesen törölgetek port polcokról, mütyűrökről; fertőtlenítek kádat, löbbölök edényeket és sikálok tűzhelyet. De porszívózni és felmosni, azt nagyon nem...
Így aztán minden napra előirányoztam egy aprócska feladatot - végzek, amikorra végzek.
És mivel legjobban pakolászni szeretek, először is rendet raktam a fűszerek között.
Mennyi illat és mennyi emlék szálldosott a vállam körül, amikor a pultra sorakoztattam a kis üvegcséket: napsugaras itáliai szurokfű, egy hármashatár-hegyi sétát idéző kakukkfű (a búzavirágos fiú szórakozottan lecsípte a halványkék virágfejeket, szétmorzsolta az ujjai közt, és az orrom alá tartotta), vasárnapi sült csirkék majorannája... borsikafű, ami mindig Polcz Alaine-t juttatja eszembe, picike sáfrány (évekkel ezelőtt egy dublini vendégem véletlenül lesodorta, és az élénkpiros szálak ezerfelé szóródtak... soha embert annyira ijedtnek nem láttam, úgyhogy csak megöleltem, és nevettem), mustármag, amiből Rie a Bibliám lapjai közé szórt egy keveset. Köménymag B apjától, rengeteg szép emlékű pirospaprika (minden vendégünk ezt hoz otthonról ajándékba, mi pedig udvariasan megköszönjük és összekacsintunk), almáspite-illatú fahéjas-szegfűszeges fűszerkeverék Ausztráliából, a csiliporral kevert kakaó, aminek láttán mindig Mexikóba menni támad kedvem, és halk, krémes illatú, ráncos vaníliarudak... megannyi múltidéző varázsszer a boszorkánykonyhából.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése