2016. április 8., péntek

Archív- Kagylót főzök

Az úgy volt, hogy B halálmegvető bátorsággal megvette a hálós zacskóban a feketekagylót. Aznap még nem nagyon tudtuk, mit fogunk vele csinálni, úgyhogy megkérdeztük a Monsieurt. Ő elrévedezett brüsszeli emlékein, de csapongó eszmefuttatásából hamar rájöttünk, hogy a kagylónak inkább az elfogyasztásához, mint ez elkészítéséhez ért. Úgyhogy természetesen megoldásért végül Chili&Vaníliához fordultam.
B este hivatalos programon volt, így egyedül indultam a kis delikáteszbe fehérborért (itt nem adnak csak úgy a közértben, külön likőrsztórba kell érte menni). Először végignéztem a kínálatot jobbról balra, majd balról jobbra. Nagyon tetszett a kis pingvines címkéjű, de az ausztrál kengurus is roppant helyes. Volt kaliforniai, meg olasz, argentin és chilei, új-zélandi, továbbá francia. Tanácstalanul bámészkodtam egy darabig, aztán úgy döntöttem, más szempontok alapján választok. Elolvastam, melyeknél használtak tölgyfahordót, és kizártam őket a versenyből. Utána azokat, ahol trópusi gyümölcsre hajazó illatokat emlegettek. Végül meglett a nyertes: egy 2007-es argentin chardonnay. Fizettem, majd a borra fordított idő töredéke alatt beszereztem a szárzellert, petrezselymet (csodák csodája, volt sima levelű is), egy bagettet és mivel Chili szerint egy kiló kagyló nem kagyló, előételnek spenótos-fetás háromszögeket.
Otthon aztán utóbbiakat bedugtam a sütőbe, majd ügyesen kinyitottam a bort (nem fakanálnyéllel; dugóhúzóval), és előkotortam a legnagyobb lábosunkat. És a főzőcske tényleg nem tartott tovább húsz percnél, pofonegyszerű volt, az eredmény pedig elképesztően finom. B-vel megnyaltuk utána az összes ujjainkat, majd kiderült, hogy csodás bort választottam, úgyhogy azt is eltüntettük.
Asszem, felveszem a kagylót a repertoárba.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése