2016. március 30., szerda

Üzenetekről

Téged hogyan szólítanak meg az üzletekeben a ruhák? Nekem sokáig rém egyszerű dolgom volt, mert csak odafüttyentettek nekem, és odavetették, hogy "látod, milyen szép csíkjaim vannak"? Én persze képtelen voltam ellenállni, és már jöttek is velem. (Meggyőződésem, hogy kétféle nő létezik: a csíkkedvelő és a csík-nemkedvelő; az előbbinek a szekrényében hemzsegnek a csíkosabbnál csíkosabb darabok. Olyan csíkkedvelővel még nem találkoztam, aki egy-két pólóra korlátozta volna magát.)
Később jöttek a flitterek. A flitteres felsők hanyagul hátravetették a hajukat, csücsörítettek, és felvonták a fél szemöldöküket: "ugye tudod, hogy ebben fantasztikusan festesz majd?" Aztán időnként odacsettint nekem az állatminta és bőr: "én vagyok a te mélyen titkolt, igazi éned". Mostanában szembe-szembejön néhány halványszürke és törtfehér, ravaszul szabott, legtöbbször aszimmetrikus darab, aminek a stílusát én csak svéd minimalistának hívom (és általuk először találkozik az aktuális ízlésem a lakberendezés és az öltözködés terén) - ezek általában magabiztos félmosollyal közlik: engem visel az, aki lenni szeretnél. Ember legyen a talpán, aki ezek után nem ragadja meg a vállfát és cipeli azonnal a próbafülkébe.


2016. március 29., kedd

Tanácsok 52 - Fényvédelemről

A bőröm védelmére a washingtoni nyarakon szoktam rá, de igazi rutinná Canberrában vált: egyrészt óhatatlanul beivódik az emberbe, ha úton-útfélen az UV-sugárzás veszélyeiről hall, másrészt ott találkoztam először olyan krémekkel, amiket tényleg kellemes (és biztonságos!) volt viselni, nem pedig fénylő, olajos, ragadós érzés. A hosszú hétvégén szerencsére már bőven volt részünk napsütésben - lassan ideje lesz beszerezni az idei krémeket itthon is.
Az én rutinom a következő módon néz ki: a fényvédős hidratáló után jön az arcra való fényvédő krém (Bioderma), és külön a szem köré egy másik, érzékenyebb bőrre való (az enyém Clarins), ami akkor sem csíp, ha véletlenül az izzadtsággal együtt a szemembe kerülne. Ezt követi a fényvédős BB krém (ezt váltogatni szoktam, a kedvencem az itthon nem kapható Dr. Jart-féle volt, de azóta sajnos elfogyott...). Nyáron fényvédős, színezett ajakbalzsamot használok.
A fodrászom javaslatára a hajamat sem hagyom ki: a sugárzás neki sem tesz jót, ezért fényvédőt tartalmazó olajjal (Schwarzkopf BC Bonacure) szoktam ápolni. Nem viszem túlzásba: nyilván nem akarom, hogy a hátamon csorogjon a lé, ezért csak párszor a tenyerembe fújom, és az ujjaimat átfuttatom a hajamon. Amikor eszembe jut, fényvédős krémmel bekenem a kézfejemet is: mint Sherlock Holmestól tudjuk, a kezet a legnehezebb álcázni, erről állapítható meg legbiztosabban az életkor :) Ha pedig téged még mindig nem győzött meg Cate Blanchett, Julianne Moore vagy Nicole Kidman arról, hogy a sápadt bőr is lehet szép, ajánlom ezt a videót - bizony, attól még, hogy szabad szemmel nem látod, mérget vehetsz rá, hogy a nap károsító hatása már megjelent a bőrödön.


2016. március 25., péntek

Archív - Olasz

B szeretne megtanulni olaszul. Néha leülünk a tankönyvemmel és nagyokat nevetünk, amikor a Bíró család kalandjainak böngészésekor rátalálunk a lapok szélén gimis barátnőm, Cz firkáira. Magyarázom neki a kiejtést, majd lendületbe jön, és figyelmetlenül vét pár hibát. Akkor aztán elkámpicsorodik, és követeli, hogy dicsérjem többet, mert nem elég motivált.

Annyira szeretném, ha ő is úgy szeretné a nyelvet, ahogy én. De persze nekem könnyű dolgom volt Giuliannával. Gyönyörű volt, hatalmas fekete szemekkel, sötétbarna hajjal. Ő vizsgáztatott középfokon, és nem tudtam eldönteni, umbriai-e vagy magyar. (Később eltanultam tőle a kiejtést, és Rómában tőlem is megkérdezték, bolognai vagyok-e.) Másnap lelkesen meséltem a kozmetikusomnak a vizsga részleteit. Aztán a mellettem ülő nőről lekerült a pakolás, és megdöbbenésemre Giulianna ült alatta. A rákövetkező héttől hozzá jártam, hogy felkészítsen a felsőfokra.

Péntek délutánonként megjelentem a napsütötte, csendes lakásban, ahol a fehér falakra folyton változó tapétát rajzolt az ablak előtti fa árnyéka és a régimódi csipkefüggöny. Kaptam ezüsttálcán egy rózsás porceláncsészében kamillateát. Tisana - tette hozzá Giulianna. Gyönyörű, fűszeresen illatos, aranysárga szó. Ha lehetne, így nevezném a majdani lányomat...
Egyetlen szabály volt: bármiről beszélhetünk, de csak olaszul. Így jöttünk rá, mennyi közös témánk van. Filmeket ajánlottunk egymásnak, recepteket cseréltünk. Mesélt a tartományokról, meghallgattuk kazettán az akcentusokat és nevettünk. Képeket mutatott San Gimignanoról. Tőle hallottam először a balzsamecetről; hitetlenkedve hallgattam, mire ő kézen ragadott és kivitt a konyhájába. Ez is fehér volt, tiszta, elegáns. Levette a polcról a sötét üveget, kiskanálba csorgatta a fekete ecetet és odanyújtotta.
Egy életre beleszerettem: a balzsamecetbe, a konyhaművészetbe, a képzőművészetbe, az irodalomba, az építészetbe... már az első külszolgálatot is Rómában akartam eltölteni, és még a harmadikon sem vagyok ott.
Hogyan tudnám mindezt a szépséget átadni B-nek?...
 

2016. március 23., szerda

Parfümről - Sarrasins


Érdekes módon a sötét név ellenére azt mondják, a parfüm kellemes jázmincsokor benyomását kelti: a legtöbb blogger szerint csinos, tavaszias, nőies illat, épp ezért voltam rá kíváncsi. A én bőrömön azonban az első néhány perc valóban sötét és ijesztő: nem orrfacsaróan, de érezhetően állatias és istállószagú. Egy picit taszított, jócskán vonzott; gondolatban át is neveztem a parfümöt jolie-laide-re - tudjátok, az a fajta nő, akinek az egyes vonásain semmi szépet nem látni (nagyocska orr, hunyorgó szem, túlméretezett fogak), az összhatás mégis olyan lenyűgöző, hogy nem tudod róla levenni a szemed. Egy cseppnyi biztonságos veszély - mint a hullámvasút. 
Számomra dekadens és sűrű illat, hogy ne mondjam: piszkos és romlott, a háttérben egy leheletnyi zöldfűszerrel és fával, sőt: a napon száradni hagyott, szúrós illatú, nedves szalmával. A jázminnal együtt az összhatás csábító is lehetne, ha nem lenne ennyire megdöbbentő.
Később elhagyja az animális jegyeket; a virágillat lehűl és elcsendesedik, ekkor száraz, komoly, távolságtartó eleganciát érzek rajta (és talán egy kevés kámforosságot?), ami lenyűgözően érdekes kontraszt az előző szakaszhoz képest. Nagyon ritka az olyan jázminillat, amely egyáltalán nem krémes, mint általában a nagy fehér virágokon alapuló parfümök; ez számomra nagy pluszpont - ettől függetlenül nagyon messze járok attól, hogy ezt a szörnyeteget kedves tavaszi illatként próbáljam viselni...

(A fotót Steven Klein készítette Madonnáról, a sorozat a W magazin 2006 júniusi számában jelent meg)

2016. március 22., kedd

Tanácsok 51 - Koszorúról

Egy tegnapról megkésett rövidke tanács képpel, ami ezúttal többet ér ezer szónál: tálalj koszorúformán! A fotón ugyan éppen karácsonyi a kompozíció, de miért ne vethetnéd be ugyanezt húsvétkor vagy bármilyen más alkalommal is? Az olívabogyókat, szőlőszemeket, mozzarella-golyókat, miniparadicsomokat, picike hónapos retkeket, apró füstölt fürjtojásokat helyezd el meghajlított zöldfűszer-ágakon körben, összevissza, hogy ne keltsenek túl szabályos benyomást.

2016. március 18., péntek

Archív - Saláta

A Nők Lapja Café főzőcskés topikjai közül mindig az olaszos és a zöldséges témájúakat szerettem legjobban. Volt egy nő, aki rendszeresen felbukkant rajtuk, hogy marékszám szórja a kreatívnál kreatívabb ötleteket. Az angol ezt úgy mondja: off the top of her head. Nagyon szerettem. Annyira, hogy egyszer rákerestem a főzős hozzászólásaira, és kigyűjtöttem őket; majd írtam neki, és elküldtem a receptkollekciót. Nem sokkal később blogírásba kezdett, ahol időről időre felbukkannak a régről ismert ötletei is. Ő Pirosalma, azaz Rossamela, akinél először olvastam a csokiszószos húsról.

Egyik kedvencem az őszi salátája, ami így készül: egy marék rucolalevél tetejére púpoz némi fokhagymás olívaolajban megfuttatott vargányagombát. Ezt megszórja érett szederrel, apróra vágott petrezselyemmel, és végül balzsamecetes öntet kerül rá. Amikor kipróbáltam, Millie-ék voltak a kísérleti nyulak: nekik is tetszett. Akkor az alap különösen erős aromájú vízitorma volt.
Tegnap hirtelen kedvem szottyant ehhez a salátához. Ezúttal aragulám volt bébispenóttal. Erre halmoztam a kecskesajt-kockákat, valamint az áfonyát, megszórtam petrezselyemmel és végül kevés mézzel szelídített balzsamecetes öntetet kapott. Még mindig finom. Hirtelen arra gondoltam, milyen jó lenne ugyanez faeperrel és vékonyra szelt, füstölt szarvassonkával, ha a húsevőknek akarunk kedvezni. És talán némi pirított dió is jót tenne neki. Bogyók híján pedig lehetne a gyümölcs sötétkék, illatos szőlő. Muszáj megkérdeznem Mitmitet, aki már a negyedik külszolgálatán van itt, hogy miképp juthatnék itt szarvassonkához. B odalenne érte.

2016. március 16., szerda

A Knickről

Az öcsém javaslatára kezdtük el B-vel nézni a The Knick című sorozatot, és nem csalódtunk: engem azonnal lenyűgözött az 1900-as évek New Yorkjának hangulata; sokkal szívesebben merülök alá az akkori világban, mint a mostaniban. A sorozat egy kórházban játszódik, és rettentően érdekes látni, ahogy a tudomány és a technika akkori állása meghatározza a működésüket: az első részben az igazgatótanács tagjai amiatt szívják a fogukat, hogy muszáj-e bevezetni az elektromos világítást, mikor az olyan rettenetes összegbe kerül... de persze muszáj modernizálódni, nehogy lemaradjanak a többi intézményhez képest, elvégre a kórház egy komoly üzleti vállalkozás is. Éppen emiatt a mentősök a lovaskocsijukkal folyamatosan járják a várost, nem egyszer összeverekedve egy-egy beteg fölött, hogy melyik intézménybe vigyék, mert annak fizetnek végül az ellátásért. A századelő egyébként rendkívül izgalmas időszak tudományos szempontból; a gyakorló sebészek maguk fejlesztik ki a munkájukat megkönnyítő különféle segédeszközöket (óriási haladás például a géppel hajtott szivattyú, így nem kell műtét közben a nővérnek folyamatosan kézzel tekernie), és a beavatkozások valóságos színházi előadások, ahol a szakértő közönségnek magyarázzák az új eljárások lényegét. Az egyik kulcsfontosságú szempont a gyorsaság, tekintettel ara, hogy a vércsoportokat még ismerik, ezért a vérátömlesztés minden esetben halállal jár; a műtéteket enélkül kell megoldaniuk. Nagyban megkönnyíti viszont a dolgot a csodálatos új találmány, a röntgengép: ez annyira lenyűgözi az értő közönséget, hogy az esti partikon órákon keresztül röntgenezik egymást, hogy mindenki hazavihessen egy-két felvételt a csontjairól. Már várom, mikor jelennek meg az első sugárbetegek...
A Knickerbocker kórházban persze nem kizárólag az orvosi esetek körül forog az élet; amikor az igazgatótanács elnöke felveszi az első fekete bőrű sebészt az orvosok közé, természetesen kitör a felháborodás. Mivel New Yorkban vagyunk, persze az alvilág is képviselteti magát minden komoly üzleti vállalkozás környékén; velük is meggyűlik a baja a menedzsernek. És akkor a bevándorlók által behurcolt járványokról még nem is ejtettünk szót... A személyzet tagjai maguk is különféle problémákkal küzdenek; a kokain ekkor már széles körben alkalmazott fájdalomcsillapító- és serkentőszer, de az addiktológia még gyermekcipőben jár, az elmebetegségek kapcsán pedig a legsötétebb középkort idéző metódusokhoz folyamodnak.
Én teljesen rácuppantam; a színészgárda nagyszerű, élükön a fantasztikus Clive Owennel, és minden egyes történetszál végén egy meglepő, sötét csavar várja a nézőt. A Vészhelyzettel ellentétben kevésbé lendületes a tempó; de jóval realisztikusabb és mégsem unalmas a lassú, fájdalmas történetvezetés - bátran ajánlom mindenkinek, aki bírja gyomorral a véresebb műtéteket.


2016. március 11., péntek

Archív - Of love and other demons

"Sometimes we attribute certain things we do not understand to the demon, not thinking they may be things of God that we do not understand."

Amilyen karcsú ez a könyv, olyan erőteljes: intenzív, mint a legjobb novellák: hiányzik belőle a Kolera szelíd derűje, és a Száz év magány hömpölygő, lassú  meseszövése. A márquezi varázsvilág már az első oldalon magával ragadja az embert; vágy és szerelem, hűség és veszteség, betegség és őrület, szellem és hús fonódnak egybe. A főhős valószínűleg a legszebb nevű szereplő, akiről valaha olvastam: Sierva María de Todos los Ángeles, azaz Minden Angyalok Szolgája Mária; lánghajú és -lelkű, tizenkét éves lány. Beteges, rezignált apja retteg az élettől, szenvedélybeteg anyja a lidércei közt él, és mindketten gyűlölik a kislányt, akiben egymást látják. Sierva María a rabszolgák között nő fel viszonylagos boldogságban: tizenkét éves, amikor az utcán megharapja egy veszett, kóbor kutya. Szülei attól tartanak, hogy a kislány megfertőződött, és ez szégyent hoz majd a családra. Sierva María rabszolgák közt töltött, afrikai rítusokkal átszövött, elhanyagolt életére lassan felfigyelnek: hamar fellobban a gyanú, hogy mindez a megszállottság jele... és az egyház elhatározza, hogy kiűzi belőle a démont. Az ördögűző egy fiatal, ragyogó elméjű pap, Delaura atya, akit lenyűgöz Sierva María szépsége, és beleszeret. Így lesz a lány minden szempontból kitaszított, sehova-sem-tartozó: sem a fehérekhez, sem a feketékhez; sem Istenhez, sem a démonokhoz; egyszerre fogoly, és a szerelmen keresztül Delaura úrnője. És ismét tiltakozom: szerintem ez a regény erről a kitaszítottságról, és nem a szerelemről szól elsősorban - ami talán nem is valódi szerelem, bár Márquez annyiféle értelmet tud adni ennek a szónak... Delaura fiatal férfi, és ha normális módon kiélhetné a vágyait, nem lenne eszét vesztett megszállottja egy tizenkét éves kislánynak.

Természetesen Abrenuncioval, a rezonőrrel tudtam leginkább azonosulni, aki kimondja: az egyetlen veszélyt a lányra a lelkét mementeni hivatott ördögűzés jelenti - ő ebben a babonás, irracionális, keresztény misztikumot és afrikai hitvilágot  egybeolvasztó világban a józan ész egyetlen, pusztába kiáltott hangja.

2016. március 9., szerda

Kidobandókról

Hétvégén rendezgettem egy kicsit a gardróbot - ahhoz még kicsit hűvös van, hogy a nyári göncöket előszedjem, de a télieket már elkezdtem kritikus szemmel átnézni, hogy lássam: mi az, amit jövő télen már nem tudok majd viselni, mert annyira elhasználódott vagy kihízódott (a kedvenc kis fekete ruhám, brühü). Ezen felbuzdulva most közzéteszek egy listát, ami a legtöbb divatbloggal ellentétben nem arra koncentrál, hogy milyen ruhadarabokat szerezz be feltétlenül, hanem arra, hogy mit hajíts ki a szekrényedből:
  • A felsőrészt, aminek amerikai futball-játékosokat idéző válltömése van.
  • A tizenöt évvel ezelőtti farmernadrágodat, ami azóta sem jön rád.
  • Azt a kiöltözős ruhát, amit egy bizonyos alkalomra szereztél be, és soha többé nem volt lehetőséged felvenni (habcsókos koszorúslányruha, khm).
  • A bármelyik exed bármijét.
  • A szakadt vagy lyukas holmikat, amiken nem díszítőelem a szakadás.
  • Áttetsző cuccokat, amiken nem kellene átlátni.
  • Azt a cuki cipőt, amiben nem tudsz menni. Vagy tudsz ugyan, de csak vízhólyagok árán.
  • Azokat a holmikat, amik szomorú dolgokra emlékeztetnek. Vagy nem jönnek rád. Fotózd le őket és adj túl rajtuk.
  • Azokat a holmikat, amiket el kellene vinni a varrónőhöz alakításra, de sosem jutnak el.
  • Az elszíneződött, lógó gumijú alsóneműket, amik már nem is illenek az alakodra.
  • Bármit, aminek kellemetlen szaga van, amitől nem tudsz megszabadulni (puha, könnyű bőr balerinacipők...).
  • A nadrágot, amit azért nem hordasz, mert ereszti magából a sötétkéket, és minden felsőd alsó szegélyét elszínezi.
  • A ravaszul kivágott felsőt, ami alá nem tudsz melltartót venni.
  • Bármit, amibe gyakorlatilag cipőkanállal kell magad belepréselni.
  • Azokat a cuccokat, amiket a nyaraláson vettél, de a városban soha nem vennéd fel őket.
  • A kelleténél rövidebb nadrágokat és szoknyákat.
  • Azt, amin kimoshatatlan folt díszeleg (dezodor).
  • Azt, amire annyi pénzt adtál ki, hogy magadnak is szégyelled beismerni, de azóta sem volt rajtad, és a bűntudat miatt nem dobod ki.

2016. március 7., hétfő

Tanácsok 50 - Licitálásról

Ne licitáld túl mások történeteit. Ha azon kapod magad, hogy legszívesebben úgy kezdenéd a következő mondatodat, hogy "az semmi, idehallgass..." - inkább maradj csendben. Ez éppúgy vonatkozik a személyes tragédiákra, mint a legutóbbi nyaralós élményre vagy a viccekre.
Egyszerűen csak hallgasd végig a másikat, bólogass, nevess, gratulálj vagy érezz együtt.

2016. március 4., péntek

Archív - The Painted Veil

"Lift not the painted veil which those who live
Call Life..."

(P.B. Shelley)

Ó, de szép filmet láttunk...! W. S. Maugham A színes fátyol című regényéből készült a forgatókönyv. Bár nem olvastam, csak egy kritikát
, de így is biztos vagyok benne, hogy azon ritka esetek egyikére bukkantam, ahol a könyvnél nem lett rosszabb a film. Sőt.

Ritkán látunk olyan történetet, ami arról szól, hogyan tanulja meg egymást szeretni két ember, akik egymás szöges ellentétei. Valószínűleg ha Walter és Kitty egy társkereső oldalon regisztrált volna, soha nem párosították volna őket egymáshoz. Kitty csinos, felszínes, butácska; szíve szerint soha nem kötelezné el magát egy férfi sem, de az idő múlik, és ő sem lesz már fiatalabb: amikor az ügyetlen, unalmas bakteriológus, Walter udvarolni kezd neki, Kitty igent mond.

Edward Norton fantasztikusan játssza a hivatásának élő, érzelmi ügyekben esetlen tudóst, akit - bár képtelen vele azonosulni - lenyűgöz Kitty vidámsága és lendülete. Walter visszahúzódó, és ezerszer inkább érzi magát otthon a mikroszkóp fölött, mint egy bálban. Miután találkozik Kittyvel, másnap megkéri a kezét - ez az egyetlen ésszerű megoldás: hamarosan a kolerajárvány sújtotta Kínába indul, nincs vesztegetni való ideje. Bár azt tudja, hogy Kitty nem szerelmes, de azt reméli, hogy idővel majd megszereti őt. Tiszteletteljesen bánik vele, és soha nem erőszakolja rá magát a feleségére, aki később megkedveli bár, de továbbra is rémesen unalmas alaknak tartja.

Mindez a film első néhány percében történik. Meglepetések nem érnek bennünket, hatalmas érzelmi viharok nincsenek - a karakterek apró rezzenéseiből, a hangjukból tudjuk meg, kik is ők, és az egymás iránti érzelmeiket az árulja el, hogyan viselkednek a másik társaságában. A nézőnek semmit nem kínálnak tálcán; ő maga jön rá minden apró részletre.

Kitty (és a néző) Shanghaiban döbben rá arra, hogy Walter korántsem ostoba; sőt, sokszor jóval pontosabban felismeri az emberek karakterét és lehetséges reakcióikat, mint az önző Kitty. Amikor áthelyezteti magát a kolera által sújtott távoli vidékre, először kegyetlen büntetésnek érezzük a feleségével szemben, de hamar rádöbbenünk, hogy ezt valószínűleg jó ideje tervezte:  minden lehetséges eszközzel, őszintén szeretne segíteni az ott élőkön. Léha feleségében keserűen csalódik, és mivel képtelen benne hinni, hogy Kitty valaha is megváltozik, rideg és visszautasító lesz vele szemben. Ugyanakkor Kittyben lassan felébred a férje iránti tisztelet. Hogy unalmas napjait kitöltse valahogy, a  helyi konvent apácáinak segít az árva gyerekek gondozásában. Lassan, nagyon lassan kezdik megismerni a kemény munkával töltött időszak alatt önmagukat és egymást. Walter határozott, erős férfivé válik, Kitty pedig valódi nővé érik. Csodálatos történet szerelemről és vágyról, árulásról és megbocsátásról, önzésről és önzetlenségről. Nem is értem, miért nem lett nagyobb sikere.

2016. március 2., szerda

Gyümölcskenyérről

Amikor tavasszal rámjön a nagytakaríthatnék, mindig megdöbbenek, mennyi édességet, rágcsálnivaló magvakat, aszalt gyümölcsöt sikerült felhalmoznunk karácsony táján. A nagymamámtól tanulva ezekből ilyenkor általában gyümölcskenyeret készítek az alábbi recept szerint:
Fogok 20 dkg vegyes aszalt gyümölcsöt (meggyet, feketecseresznyét, vörösáfonyát, apróra vágott barackot, ananászt...) és úgy fél órára gyümölcsteába áztatom őket, hogy kissé megpuhuljanak. Ezalatt összekeverek 30 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, 15 dkg cukrot, valamint 1 teáskanál kakaóport a színe miatt, hozzáadok 2 tojást, egy pohár joghurtot, 1 dl olajat, és 1-2 teáskanál vaníliakivonatot. A massza jó sűrű lesz, de nem kell megijedni: a tömérdek sütőpor majd segít ezen. Belekeverem az asztalt gyümölcsöket, mindenféle magvakat ízlés szerint (törökmogyorót, kesut, diót - úgy tíz dekányit) és 3 dkg mini étcsokipasztillát. Kivajazott-kilisztezett sütőformába öntöm; az őzgerincforma túl kicsi neki, inkább a kenyérsütéshez használatos loaf tin-t ajánlom. Előmelegített sütőben 180 fokon kb 45-60 percig sül, mindenképpen ajánlatos a tűpróba.
A recept Ella kolléganőmtől származik, aki méltán aratta vele a sikereket az irodában; ennél gazdagabb gyümölcskenyérrel még nem találkoztam.