2016. január 29., péntek

Archív - Január

Utáltam a nyári napközis táborokat. A kerületből összeterelték azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem tudták megoldani a nyári felügyeletet, és a zömmel nyugdíjas tanítónénik vigyáztak ránk napközben.
Így találkoztam Németvölgyisek Irénke nénijével, aki szöges ellentéte volt a mi, közutálatnak örvendő Irénke néninknek. Mosolygós volt, szívesen mesélt az unokáiról, és a padról ülve figyelt bennünket a kötése fölött.
Én utáltam a labdajátékokat, így csöndben melléültem. Az első napon jórészt hallgattunk. A második nap reggelén aztán kipattintotta a táskáját, és előhúzott két vastagabb kötőtűt, meg egy gombolyag fonalat. Csinált úgy húsz-huszonöt szemet, majd a kezembe nyomta. Így tanultam meg kötni. Csupa fordítottat, mert az jobban a kezemre esett. Ő meg hagyta, hadd legyen sikerélményem. Augusztusban a nagymamámnál tanultam meg a simát.
Aztán évekig nem kötöttem. Akkor támadt kedvem hozzá újra, amikor Arielle mellett ültem fizikaórán, és ő gyanús lelkesedéssel figyelte Jager tanár urat és jegyzetelt. Arielle, aki elég jól tudott magyarul, de fizikául semmit. Belepislogtam a füzetébe a válla fölött. Kötésminta volt, a tanár úr ravaszul csavart pulóveréé. Két héttel később Arielle megjelent egy ugyanolyanban, halványzöld színben.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése