2016. január 22., péntek

Archív - Csengettyű

Apró, arannyal szövött éjkék szütyőt húzott elő, és a kezembe nyomta. Ha kibontottad, történetet is kapsz hozzá, mosolygott huncutul.
Óvatosan belenyúltam. Egy hűvös tapintású, sötétlila, csúcsos kőtojáska akadt a kezembe, és egy pici zacskó, telis-tele apró színes csörgőkkel. Elbűvölten forgattam őket.
- Ez egy sárkánytojás - magyarázta -, és hamarosan elküldöm neked a meséjét. A másikat pedig nem fűztem fel, mert mindenki máshogy szereti viselni. Én meséléskor a bokámon, de lehet nyakláncra is tenni, vagy bárhova... a fontos az, hogy viseld. Ezek a pici csörgők azt jelentik, hogy ismered Józsefet. De csak akkor - emelte fel az ujját komolyan -, ha ajándékba kapod őket egy másik Józsefet ismerőtől.
Elnevettem magam. Az volna igazán József fajtájához illő, ha szivárványszín, vastag selyemből varrt szoknya szélére varrnám őket, hogy minden lépésemnél ezüstösen csilingeljenek... aztán inkább vettem pár marék kristálygyöngyöt: rózsaszínt, vízkéket és ezüstöt; és a pici csörgőkkel váltakozva fűztem fel őket karkötőnek. Nem viselem mindennap; csak amikor nagy szükségem van arra a napsütéses, megnyugtató, gömbölyű érzésre, ami elfog a csilingelés hallatán. Olyankor mosolygok, és Jim kapitány jut eszembe.
 
"Cornelia divides all the folks in the world into two kinds– the race that knows Joseph and the race that don’t. If a person sorter sees eye to eye with you, and has pretty much the same ideas about things, and the same taste in jokes–why, then he belongs to the race that knows Joseph. (...) The race that knows Joseph is the salt of the airth, I reckon."
(Lucy M. Montgomery: Anne's House of Dreams)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése