2015. december 30., szerda

Vajakról

Misi volt, aki bevezetett az ízesített vajak világába, és nem is tudott róla: egy délután elkísértem kutyát sétáltatni, majd amikor a szaladgálás után farkaséhesen hazatértünk, gyorsan összekevert ugyanannyi márványsajtot és vajat, némi sót, fehérborsot, majd belepasszírozott egy gerezd fokhagymát. Akkor egyszerűen csak kenyérre kentük, de persze rögtön elkezdtett kattogni az agyam további lehetséges felhasználási módokon és ízvilágokon. Azóta az egyik kedvencemmé vált például a fetasajtos változat: ugyanannyi fetasajt (én a juhtejeset szeretem a legjobban) és vaj, bors, apróra vágott bazsalikom és felmiszlikelt, olajban eltett aszalt paradicsom alkotja.
Amikor késő ősszel, a fagyok előtt felhasználom a friss fűszereimet a virágládából, jöhet a tobzódás: a citromos kakukkfű nagyszerű elegy a zsályával, levendulával és némi citromhéjjal, a mini csilipaprikáimhoz jalapeno, lime, cseppnyi római kömény és korianderzöld jár. Akkor sem keseredem el, ha friss fűszernövény nincs kéznél: ilyenkor ízesítőnek bevetem a mustárt, az olívapasztát, a csilipasztát mézzel, vagy a mindig a hűtőben lapuló parmezánt, finomra reszelve.
Az ízesített vajak persze lehetnek édesek is: az egyik kedvencem a narancshéjas-mézes-fahéjas változat, de hamarosan kipróbálom a juharcukros-vaníliásat is, egy kanál almalekvárral. Az angol karácsonyok elmaradhatatlan kelléke a brandy butter, amit a süteményekhez kínálnak: haladók másféle alkohollal is kísérletezhetnek. Szerintem a gyümölcskenyerekhez, briósokhoz, vagy palacsintákhoz nagyszerű kísérő - a citromos-cukros-vajas palacsintánál kevés jobb dolgot tudok elképzelni. (Tudom, megint a citrom...)
Az elkészült vajak nálam nagyjából öt napig tartanak a hűtőben: ezalatt sült húsokra olvasztom őket, halhoz vagy kagylóhoz használom, de pusztán zöldségekkel is épp ilyen finomak: ízesíthetek velük főtt kukoricát, párolt zöldborsót mentás vajjal vagy sárgarépát tárkonyossal, esetleg félig készre főzött krumplihoz adom, és úgy sütöm készre a sütőben. Ha akarom, lehet belőle fancy krumplipüré titkos összetevője, de egyszer ki fogom próbálni úgy is, hogy ebben forgatom meg a főtt nokedlit. Tavasszal csodálatos vacsora lesz sült spárgára olvasztva, lágy tojással - persze, ha megéri, és nem uzsonnázom meg azon nyomban némi friss kenyérrel...


2015. december 28., hétfő

Tanácsok 40 - Szilveszterről

Szerintem teljesen rendben van, ha szilveszterkor másra sem vágysz, mint hogy otthon fülig húzd a takarót, és negyvenedszerre is megnézd a Bridget Jones naplóját: engem a világból lehetne kikergetni azzal, hogy talpig csinosban végigfagyoskodjam a várost különböző bulihelyszínek között cikázva, és közben petárdák és trombiták  zaját hallgassam. Éppen ezért roppantul tetszik, ahogy a kínaiak köszöntik a saját újévüket: az összejöveteleken kívül fontos a csendes elmélkedés is, az elmúlt év értékelése, az elkövetkező évre vonatkozó tervek végiggondolása. Miért is ne tölthetnéd így a szilvesztert, ha ez jobban tetszik...? Lefűzheted az előző év fontos dokumentumait egy "2015" feliratú mappába, kidekorálhatod az új határidőnaplódat, tehetsz három új fogadalmat vagy sem, önkioldóval készíthetsz magadról elmosódott képeket, miközben égő csillagszórókkal rajzolsz a levegőbe, pezsgőzés helyett kipróbálhatsz egy egg nog- vagy egy forraltbor-receptet, összebújhatsz a kutyáddal, aki valószínűleg halálra lesz rémülve a durranásoktól... bármit is választasz a végén: érezd jól magad és boldog új évet!


2015. december 25., péntek

Archív - Fázás

Nos, az úgy volt, hogy idén is karácsony után indulunk haza, tehát a karácsonyfánkat esélyünk sem lenne Vízkeresztig csodálni. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy huszárvágással oldjuk meg a problémát: a kimaradó időszakot Szenteste elé tesszük. (Az amerikaiakat persze így sem sikerült megelőzni.)
B tehát favadászatra indult Rianással és Zioval, és a leggyönyörűségesebb fenyővel tért vissza. Tudom én, hogy mindenféle rossz érzéseimnek kellene lenniük a kivágott fa miatt, de nincsenek. A fa formás, B-nél egy kicsit magasabb, gyantaillatú, dús, sötétzöld és tökéletes. Kicsit átrendeztük a nappalit, hogy méltó helyre kerülhessen, és elővettem a díszeket rejtő dobozokat.
Bár nagy barátja vagyok az egyszínű karácsonyfának (eddig a két legnagyobb sikerű összeállítás a pimaszul piros-pink és a zöld-arany skótkockás volt), rájöttem: ezt a jövőben képtelen leszek tartani. Nem azért, mert nem lennék képes minden évben új készletnyi díszgömböt venni az aktuális színekben. Nem is azért, mert B a gyerekkorát idéző tarkabarka fákat szereti. Hanem azért, mert egyre szentimentálisabb vagyok, és képtelen vagyok a csodaszép díszeink közül bármelyiket is kihagyni. Muszáj fenn lennie a B-től kapott, üvegbuborékba fújt üvegrénszarvasnak, a nagymamám pici mesegombájának, a négy angyalnak, a felcsíptethető kardinálispintynek, a kakukkosórának, a madáretetőből kikandikáló vörösbegynek, a hintalovacskának és a többieknek. De hogy mégse legyen zavaró az összhatás, korlátozást vezettem be: kizárólag meleg színekben vásárolunk új díszeket. Így aztán a fánk csupa piros és arany és bronz és barna és egy kicsit üveg is. Feltettem az aranybarna szaloncukrokat, a tavalyról maradt, kólaízű candy cane-t (aranybarna-fehér csíkokkal), és végül az egészet körbetekertem egy vörösrézszín organzaszalaggal. Puszta lakásdísz helyett gyönyörű, emlékekkel teli, szerethető fa lett, és nem csak számunka idéz régimódi, viktoriánus karácsonyokat: a Madame-ék mosolyogva fedezték fel rajta sorra a különleges díszeket, és kedvencet is választottak maguknak.
 

2015. december 21., hétfő

Tanácsok 39 - Ágyneműről

Az évek során kipróbáltam sokfélét: sötétkék flanelt, romantikus rózsamintásat, sűrű szövésű,  kacsatojáskék pamutszatént, de nemrég rájöttem, hogy a hófehér ágyneműt szeretem a legjobban. Ha most rendezném be a saját háztartásomat, másmilyet nem is vásárolnék, csakis természetes anyagú, megnyugtató fehéret - nem lényegtelen szempont, hogy így a sorozatos költözéseknél nem kellene a színharmóniával bajlódni: a kacsatojáskék ágynemű és a napsárga fal szemkápráztató kombinációt alkot, kipróbáltam...
Szerintem a friss ágynemű a luxus egyik legelérhetőbb formája - elvégre az emberek a szállodákban elképesztő összegeket fizetnek azért, hogy ropogósra vasalt, illatos, hűvös ágyneműben hajtsák álomra a fejüket. Hetente egyszer ez mindenkinek belefér, és ha szeretnéd, egy kis levendulavízzel is megspriccelgetheted vasalás előtt. Szép álmokat!


2015. december 18., péntek

Archív - Mince pie

Ce que j’adore dans la cuisine anglaise ce sont vos petits mince-pi.”
(Nigella Lawson)

Mióta ezt a kifejezést olvastuk a szakácskönyvben, B-vel nem tudjuk abbahagyni a kuncogást azon, hogy mensz pi.

A mince pie hagyományos angol karácsonyi édesség: eredete a közékorra nyúlik vissza, amikor a szentföldi hadjáratról hazatérő keresztes lovagok addig ismeretlen fűszerek tömkelegét vitték haza Angliába. A Háromkirályok ajándékait jelképezte a fahéj, a szerecsendió és a szegfűszeg: ezekkel ízesítették a darált húsos tölteléket, (mincemeat) amibe aztán brandybe áztatott aszalt gyümölcsöket is kevertek. Később a töltelékben egyre több lett a  gyümölcs, és egyre kevesebb a hús: manapság már nem főfogásként, hanem süteményként kínálják.

Nigellának köszönhetően angolos karácsonyunk lesz az idén: a karácsonyi gyümölcstorta után a mince pie volt a második édesség, amit kiszemeltem. Vettem mini muffinformát, csillagos süteménykiszúrót, vegetable shorteninget (ez nem tudom, mi, talán a margarinra hajazhat), és egy vödör vörösáfonyát (ezt a  helyesírás-ellenőrző folyton ki akarja javítani vöröshangyára), hogy azzal a lendülettel neki is álljak a töltelék elkészítésének.
Egy lábosba öntöttem 60 ml áfonyalevet, és beleöntöttem 80 g barnacukrot. Kevergetve melegítettem, amíg a cukor fel nem oldódott. Ekkor hozzátettem 300 g áfonyát, egy teáskanál őrölt fahéjat, ugyanennyi őrölt gyömbért, fél teáskanál őrölt szegfűszeget, 75 g mazsolát, 75 g apróra vágott aszalt sárgabarackot, 30 g aszalt áfonyát, egy mandarin kifacsart levét és a reszelt héját. Húsz percig gyöngyöztettem. Legjobb, ha időnként ránéztek és kavartok rajta egyet, velem ellentétben, aki főzés közben Alice Hoffman egyik könyvébe merültem bele, és így egy kicsit odaégett az mincemeat alja. Gondolom, a rengeteg cukor meg minden. Úgyhogy fütyörészve átköltöztettem egy másik lábosba a menthető részeket, és úgy tettem, mintha mi se történt volna. Hozzálocsoltam 25 ml brandyt, két evőkanál mézet, pár csepp mandulakivonatot, és fél teáskanál vaníliaaromát. Aztán vehemensen megkevertem, hogy minden áfonyaszem összetörjön, és tiszta befőttesüvegben, jól lezárva a hűtőbe tettem. Két hét múlva fogom felhasználni a mini pitékhez, és ilyen csinosak lesznek:
 

2015. december 16., szerda

A térkép szélén

Millie ajánlotta még a nyár kellős közepén ezt a novellafüzért, és sokkal jobban tettem volna, ha akkor nyomban neki is fogok. Sajnos decemberig vártam vele: a vizsgaidőszak közepén szoktam novellákat olvasni, mert a tanulással töltött nap végén nagyszerűen kilúgozza az agyamat egy-egy történet.
Hát, kilúgozni kilúgozta: tényleg magába szippantott az ábrázolt reménytelen, kíméletlen világ. Vérzett a szívem, ahogy a  kiszolgáltatott, végletekig megalázott szereplők megadással viselt mindennapjairól olvastam - szerintem nem is kell ahhoz vidékre menni, hogy találkozzunk velük, elég a kilencedik vagy a tizedik kerület valamelyik bugyráig ellátogatni. Az Isten-háta-mögöttiség, a kisember lehetőségeinek beszűkülése, az elmagányosodás itt is ugyanolyan hangsúlyosan jelen van. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha a szakdolgozatomhoz kutatnék: a könyv egy szociológiai tanulmányra emlékeztet azzal, ahogy a legapróbb részleteket is megrajzolja. A legmegrendítőbb azonban a stílusa: Tar Sándor egyszerűen csak leír, egyszerűen, megrendítően. nem kommentál, nem magyaráz, nem foglal állást ezekről a társadalom peremére szorult, lelki nyomorban élő emberekről, akiknek a gondolati leépülését a belső beszédükön keresztül látjuk. Az ő monológjuk az, ami még közelebb hozza őket, és a kötet ábrázolásmódját még egyszerűbbé és puritánabbá teszi. Az éhínség, a lelketlen munkaadók, a hajléktalanság, a kínzás, a nemi erőszak a végén összegyűltek bennem, és jó pár nap kellett, hogy kipihenjem ezt a brutálisan mellbevágó könyvet. Senkinek nem ajánlom így december tájékán, pláne nem vizsgák közepette, de ettől függetlenül örülök, hogy elolvastam - biztosan kézbe veszek még Tartól mást is.

2015. december 14., hétfő

Tanácsok 38 - Konyhai szabályokról

  1. Amiből nem engedek: igazi vaj, igazi vaníliarúd (a kikapargatott héjakat aztán egy befőttesüvegnyi cukorban gyűjtöm), frissen őrölt bors, frissen őrölt szerecsendió és arborio rizs a rizottómhoz. 
  2. A zsírszegény tejtermékeknek szerintem semmi értelme: legyen szó húsról vagy tejről, az íz titka a zsiradék. Ja, és ha gyümölcsjoghurtot akarok, inkább megveszem a simát, és otthon belekanalazom a gyümölcsöt, cukor nélkül - én jobban szeretem, ha nem édesítik pudingszerűvé. 
  3. Mindig legyen otthon citrom és friss fűszernövény: bármilyen ételt feldobnak. 
  4. Legyen otthon egy saját kiskerted. Akkor is, ha az a kiskert mindössze egy cserépnyi csilipaprika, vagy némi csíra. 
  5. Ha friss fűszercsokrot vásárolsz, bánj úgy vele, mint a virágokkal: vágd le a szára végét, tedd egy pohár vízbe állítva a hűtőbe, és naponta cseréld rajta a vizet. 
  6. Időnként vásárolj egy-egy olyan hozzávalót, amit még nem kóstoltál, és keress hozzá receptet. Erről az elvről mindig a dédmamám jut eszembe, aki a nagymamámnak egy vasárnapi ebéd során hosszasan ecsetelte, milyen hallatlan dolgokat árulnak újabban a piacon - némi zöld szár, rebarbarának hívják, hallottál már ilyet? Mire lehet ez jó egyáltalán? -, aztán kért még egy adagot a főtt marhához tálalt egresszószból, ami persze, hogy rebarbarából készült... 
  7. Amit a nagynénémtől tanultam: mindent kóstolj meg, legalább egyszer. Lenyelni már nem muszáj, ha nagyon nem akarod. Ismerek valakit, aki minden január elején rizst eszik, megállapítja, hogy abban az évben sem szereti, és utána következő januárig rá sem néz. 
  8. Ne vásárolj fagyasztott, előpanírozott csirkefalatokat. Vagy bizonytalan eredetű tengeri halrudakat. Vegyél halat vagy csirkét, és süsd meg egészben. 
  9. Miközben az étel készül, mosogass közben egy keveset. Hipp-hopp, a sok pár percnyi várakozási idő alatt elmosogattad az összes főzéshez használt piszkos edényt! 
  10. A paradicsomot ne tartsd a hűtőben: rövidesen megnyamvad és kásás lesz. 
  11. Mindig magad készítsd a salátára az öntetet. Kettő percbe telik, és sokkal finomabb a boltinál, amit egyébként is telenyomnak tartósítószerrel, hogy friss maradjon akkor is, ha hónapokig áll a hűtőben, mivel mindig csak egy pici kell belőle... 
  12. Ez különben nem csak az öntetekre igaz: olyan élelmiszereket vásárolj, amin az összetevők listája minél rövidebb. 
  13. Mindig van egy fogás elkészítéséhez szükséges alapanyag a kamraszekrényben és a hűtő polcain. Keresd meg! Nálam ez legtöbbször carbonara spagetti: szalonnakocka és parmezán a mélyhűtőből, spagetti a kamrából, fokhagyma és tojás a hűtőből egy kortynyi tejjel. 
  14. Használj szezonális zöldségeket: hidd el, ha nincs illata az epernek, akkor nem éri meg megvenni, mert eperíze sem lesz. 
  15. Ne halmozz fel konyhai eszközöket feleslegesen: nagyon jól meg lehet lenni joghurtkészítő gép, rizspároló és egyebek nélkül. Én kézzel dagasztom a kenyeret és kézzel verem a habot is. Az egyetlen, amiről nem mondok le, a rúdmixerem. Na és persze a citromhéjcsíkozóm. Említettem már, hogy szeretem a citromot...?

2015. december 11., péntek

Archív - A salemi boszorkányok

Évekkel ezelőtt volt dráma utoljára a kezemben – és ez nem az iskolai irodalomórák számlájára írható. Valahogy így alakult. Tegye fel a kezét, ki olvasott színdarabot mostanában...?

A Crucible szerintem könnyebben olvasható, mint a legtöbb dráma; közben sokat gondolkodtam rajta, Miller vajon miért ezt a formát választotta. Különösen az elején olyan hosszú – és érdekes! - okfejtéseket olvashatunk a hatalom és a vallás összefonódásáról, az amerikai társadalomról, hogy csodálkoztam, miért nem regényként írta meg.

A Salemi boszorkányokkal kapcsolatban minden alkalommal elmondják, hogy Millert a McCarthy-korszak kommunista szimpatizánsok után kutató bizottsági meghallgatásai ihlették (láttátok a The Aviatort? Na, valahogy úgy kell ezeket elképzelni; valóságos modern kori, hisztérikus boszorkányperekként, amelyeknek aztán az vetett véget, amikor McCarthy a katonai elitnek is nekitámadt.).
A történet valós eseményeken alapszik, Salem városában az elhíresült perek során tizenkilenc embert és két kutyát akasztottak fel. A darab elolvasása után pár nappal mentünk el a Bűn és bűnhődés múzeumába, ahol a történelmi tényeket is elolvashattuk (például Giles halálát, ami valóban így történt), és megnézhettük a bírók kézzel írt jegyzeteit (külön érdekesség volt, hogy velünk tartott egy grafológus is). Azt hozzá kell tenni, hogy a Salemi boszorkányok nem követi hűen a történelmet (Proctor a per idején hatvan is elmúlt, míg Abigail tíz év körüli kislány volt). Nincs is erre szükség: annyira egyetemes a téma; a tudatlanság, a vakhit és az álszentség, hogy bármely korra, bármely államra, bármely vallásra vagy politikai berendezkedésre vonatkoztatható.

A könyv mesteri, minden szakasza máshogy nyűgözött le: az elején a háttérről szóló eszmefuttatások elgondolkodtattak, majd a szereplők hangja szórakoztatott („Your father had a habit of willing land that wasn't his”), és alig-észrevehetően sűrűsödött az árnyék. A tréfák és a kisvárosi, komolytalannak tűnő perlekedések miatt miatt sokáig nem vettem észre, ahogy lassan bezárul a kör Salem lakói körül, és egyre többen esnek a hisztéria áldozatául. Kívülről mindig olyan képtelenségnek tűnik, amikor egy Abigailhoz hasonló egyszerű ember tömegeket képes megszédíteni... egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani, a tanult, bölcs bírókkal együtt.

A legrokonszenvesebb a szintén gyanúba keveredett Rebecca Nurse volt, és természetesen John Proctor, az esendő főhős, aki a múltbéli hibái ellenére akkor találja meg magában az erőt, amikor már nincs számára menekvés. Inkább meghal, minthogy újabb vádlottakat vonjon a bíróság látókörébe. Bizonyos szempontból Putnamék ellentéte, akik a saját életük nyomorúságáért vérszomjasan próbálnak külső felelőst keresni – Proctor pedig a végén felelősséget vállal Abigaillel való viszonyáért, és akár az egész város előtt hajlandó besározni magát, ha ez azt jelenti, hogy megment vele másokat.  Megrendítő, ahogy az ő dilemmáját ábrázolja a szerző -  ha  az ember épp nincs az adott helyzetben, olyan könnyen rámondja, hogyan cselekedett volna; de korántsem biztos, hogy valóban képes lett volna ugyanerre az önfeláldozásra.
 

2015. december 9., szerda

Borpárosításokról - másképp 2.

Múltkor Misivel betértünk a Dolcissimába, hogy stílszerűen olasz édességek közepette meséljen a firenzei élményeiről. Ő azonnal lecsapott egy szelet mesei pisztáciás tortára, én pedig természetesen először a fagyik felé vettem az irányt, mielőtt kiválasztottam volna egy naracshéjtól illatos, marcipános sütit. Nálam bizony a fagyiknak nem csupán nyáron van szezonja: évszakok ide vagy oda, ő a comfort food királynője, és jobb programot fagyos téli estékre költeni sem lehet, mint hogy paplanba bugyolálva, égő gyertyák közepette, egy jó film közben elkóstolgassak egy vödörnyi vaníliafagyit.
Ha nagyon szeretném, persze bármit lehet tovább tupírozni. Mondjuk a fagyi mellé társíthatok egy pohár bort... valahogy így:
  1. A citromfagyihoz természetesen üde, citrusos pinot grigio jár, nem is kérdés.
  2. Csokifagyi? Válassz egy ausztrál shirazt: a telt, málnás íz nagyszerűen illik hozzá.
  3. Jobban szereted az epret? Párosíts hozzá egy üde, friss rozét, az sem baj, ha félszáraz. Az eper, a málna, és a görögdinnye édessége visszaköszön a borban, és mennyei lesz a fagyiddal.
  4. Krémes, tejszínes dió-, mogyoró- vagy pisztáciafagyihoz a legjobban az amerikai módi szerint készült vajas chardonnay-ket szeretem. Fantasztikus!
  5. Szereted a virágos fagyikat? A bodzavirágos vagy levendulás csodákhoz a legjobb, ha valami hasonlóan édes, könnyed bort választasz. Mondjuk jégbort, amelyben visszaköszönnek a mézes-virágos aromák.
  6. Az egyik kedvenc fagylaltom a Ben&Jerry's Cherry Garciája: a tejszínes alapban feketecseresznye-szemek és étcsoki-darabkák rejlenek. Nem tudok hozzá jobbat elképzelni, mint egy pohár meggyes, gazdag cabernet sauvignont.
  7. Málna, vagy éppen meggyes mák: itt nehéz mellényúlni: a zinfandel, a merlot, vagy akár egy portói is remekül illik hozzájuk. Bármilyen gyümölcsös vörösbort választasz, arra figyelj, hogy ne legyen túl csersavas.
  8. Joghurt- vagy túrófagyi: könnyedén savanykásak és mégis édesek, tehát valami hasonlóan gömbölyű savakkal rendelkező desszertbort válassz, mondjuk az olaszok kedvenc vin santo-ját.
  9. Az illatos őszibarackfagyit párosítsd egy kései szüretelésű rizlinggel, vagy fűszeres traminival.
  10. A kedvencem, a vaníliafagyi esetében nincs is szükség tanácsra: ha apróra morzsált mandulás amaretti keksszel szórod meg, adj hozzá ánizsos-mandulás, ananászillatú viogniert, ha feketeáfonyával, szilvalekvár édességű zinfandelt. Én magában szeretem a legjobban: szerintem ekkor a chardonnay egészíti ki legszebben. 

2015. december 7., hétfő

Tanácsok 37 - Meleg öltözködésről

Az elmúlt pár napot barátságos, meleg szobában töltöttem barátságtalan tankönyvek fölött, úgyhogy miután kiszabadultam onnan, teljesen felháborított a téli hideg. Nahát!
Mivel rettentően fázós vagyok - a nagymamám gyerekkoromban úgy mondta: káposztalé folyik az ereidben, és nevetett hozzá -, az évek során jól bevált módszereket alakítottam ki a téli öltözködésre. Meg is osztom, hátha más sorstársaknak jól jön:
  1. Jobb ma két vékony réteg, mint holnap egy vastag. Engem mindig jobban melegít, ha hagymahéjszerűen pakolom magamra reggel a holmikat: trikót, blúzt, vékony pulóvert, blézert, mint ha csak egyetlen szupervastag kardigánhoz folyamodom. És feltétlenül tűrd be a nadrágod derekába, amit csak lehet!
  2. Télen esküszöm a gyapjúnadrágokra és a kordbársonyra, mert a farmerben meg lehet fagyni (és annál már csak a kedvenc esőruházatom, a viaszos farmer rosszabb). Ha mégis farmert húznék, alá biztosan pamutharisnya kerül lábfejjel vagy anélkül.
  3. Enyhébb napokon, amikor elég a szoknya-csizma kombó, lábfej nélküli műszálas harisnyát viselek, és hozzá pamutzoknit. Pár éve jöttem rá a harisnyarétegezés nagy titkára, ezzel is érdemes kísérletezni: egy műszálas lábfej nélkülire húzott pamutcsipke harisnya csodásan tud melegíteni.
  4. Ha a cipődbe fér, tegyél bele melegítő talpbetétet. De azért ettől függetlenül ne hordj túl vékony cipellőket, a talpbetét még nem minden...
  5. Hol szoktál rettentően fázni? Koncentrálj arra a területre. Nekem például az ujjaim fagynak vörösre, ezért nélkülözhetetlenek a kesztyűk már az októberi reggeleken is. A januári fagyban átnyergelek az ötujjas, szőrmebéléses irhakesztyűre.
  6. Tudtad, hogy a kötött sapkát nagyon egyszerűen be lehet bélelni fleece-szel, és akkor nem fúj át rajta a szél még a Margit-híd közepén sem? Csodálatos. Ha nem szívesen viselsz sapkát, mert aggódsz a frizurád miatt, akkor alighanem a kapucnis kabát számodra a megfelelő választás. Bárhogyan is: állítólag a fejünkön át távozik a hő negyven százaléka, úgyhogy mindenképpen fedd be valamivel.
  7. Ha már kabát: válassz olyat, ami elég hosszú ahhoz, hogy le tudj ülni benne a villamoson, és közben nem a hideg ülésen fagyoskodsz - tehát érjen legalább combközépig.
  8. Lehetőleg válassz természetes anyagokat. A magam részéről rettentően tudok fázni egy kötött műszálas pulóverben, akármilyen vastag is, ellenben csodásan beleizzadok. A műszálas zoknikról pedig jobb, ha nem is ejtünk szót...
  9. Sálak. Odavagyok a vastag plédekre hajazó sálakért: általában az orromig húzom őket, és így nem Rudolfra, a rénszarvasra hasonlítok, amikor este hazaérek.
  10. Krémezés. Valamilyen rejtélyes okból száraz bőrrel sokkal jobban didergek. Reggelente a zuhany után jöhet a sűrű testvaj, és ha eztán öltözöm fel, tényleg sokkal jobb a hőérzetem.

2015. december 4., péntek

Archív - Könyvtár

Zsebrevágtuk a még meleg olvasókártyákat és követtük vezetőnket a széles, földalatti folyosón.
- Haladjunk a bal oldalon: a jobb oldal a könyves kocsiknak van fenntartva.
És valóban; a következő sarkon szembejött egy alacsony, szemüveges kis ember, aki egy könyvekkel alaposan megpakolt zsúrkocsi-szerű alkalmatosságot tolt maga előtt, és mellénk érve kedélyesen ránkköszönt. A fejünk fölött surrogás hallatszott: a plafonba épített zárt rendszeren át továbbítják a kikért könyveket az olvasótermekbe.
A folyosó végére érve faborítású, múlt századi hangulatú liftbe szálltunk, majd rövid kanyargás után az épület egyik sarkában elhelyezkedő, festett kupolájú, gyönyörű freskókkal díszített terembe érkeztünk.
- Ez a négy elem csarnoka - mutatott a falfestményekre a vezetőnk - Ide helyezték át a kelet-európai részleget. Mindjárt meg is mutatom, honnan...
Újabb túra következett: amerikai népi motívumokkal festett terem a folklórrészlegnek, japán színházi maszkok a keleti szekció falán, klasszikus jelenetek egy folyosó  mozaikburkolatú mennyezetén, hangulatos angol könyvtárszobákat idéző, faburkolatú különtermek a Kongresszus saját használatára. Úgy éreztem magam, mint Karcsi, aki egy könyvtárosba oltott Vonka Vilmost követ, szemüveges, tudósforma umpa-lumpák között. Végül egy keskeny, csupaüveg falú, hosszúkás helyiségbe érkeztünk.
- Íme, a régi otthonunk.
 
Az ablakhoz léptem. Többemeletnyi magasságból tekintettem le a márványburkolatú, hatalmas központi olvasóterembe; a legyezőforma ólomüveg-ablakokon mézsárgán áradt be a késő délutáni napfény. Felsóhajtottam.
- Amikor a Nemzet aranyát forgatták, kevesellték az olvasóteremben a könyvespolcokat, úgyhogy körbeácsolták a felsőbb szinteket és telerakták díszlet-könyvekkel. Egyébként meg kell mondanom, remek munkát végeztek - valószínűleg jóval nagyobb költségvetésből dolgoztak, mint mi -, a polcaik masszívabbak voltak a mieinknél...
Keskeny csigalépcsők sora következett; ahogy mélyebbre haladtunk, úgy lett a levegő egyre hűvösebb. Az olvasóterem alatti helységben megcsodáltuk a könyvliftet és a futószalagot, amin az Elveszett jelkép főszereplői jutnak át a Kongresszus egyik épületébe.
Egy apró ajtó mögött alacsony mennyezetű, szűk raktárhelyiség várt bennünket. És végre igazi papírillat! A régi szláv részlegen voltunk, halmokban álltak a megsárgult, orosz napilapok. Egy másik ajtó mögött cirillbetűs könyvek, és egy ismerős, fából készült szekrényke kis fiókokkal.
- A régi katalógus, amit aztán bedigitalizáltattunk - de még mindig akadnak olyan régivágású olvasóink, akik jobban szeretik a kis kártyák alapján megtalálni a könyveket... és nézzétek csak a padlót és a mennyezetet! Ez a fehér márványlap olyan vékony, hogy a legfelső szint üvegplafonján besugárzó fény átszüremlik rajta. A múlt században, még az elektromosság előtt tilos volt ide égő gyertyával vagy lámpással belépni, így kénytelenek voltak azzal a kevés fénnyel beérni, amit ezzel a módszerrel tudtak az egymás tetején elhelyezkedő raktárhelyiségekbe becsalogatni.
A terem végében végre rábukkantunk a magyar részlegre: végigsimítottam a nagymamám polcáról ismerős, íriszmintás borítójú Molnár Ferenc-köteteken, az arany-vörös Jókaikon. A modern könyvtárakból ez hiányzik számomra: az ember bármit megtalál ugyan a számítógépen, de én sokkal jobban szeretek céltalanul bolyongani a könyvek között, találomra beléjük lapozni, meglepő felfedezéseket tenni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a K betűhöz fordultam, és lehajoltam, hogy ellenőrizzem: megvan-e az a könyv, amit Mamzelle javaslatára keresek égen-földön, antikváriumok weblapjain - mindhiába. Nos, a Kongresszusi Könyvtárnak nem akármilyen
budapesti beszerzője lehet - ott várt rám Karácsony Benőtől a Napos oldal. Ha a mostani adagommal végeztem, ki is kölcsönzöm.
 

2015. december 2., szerda

Parfümről - Sycomore

Amikor elkezdtem a parfümöket kóstolgatni, időről időre levettem egy klasszikust a parfümériák polcain, hogy megismerkedjek velük: valahogy úgy voltam ezekkel, mint a kötelező olvasmányokkal. A Chanelek közül az első három illat akkora melléfogás volt, hogy majdnem végképp feladtam, de negyedikre rátaláltam a Sycomore-ra – és azonnal megbocsátottam az első három illatnak. Ha nekem kellene kitalálnom, a divatház melyik parfümje illene legjobban Gabrielle Chanelhez, biztosan a Sycomore-re böknék: a vékony, karakteres arcú, rövid, sötét hajú Cocohoz a legkevésbé sem tudnám elképzelni például a Beige mézes gardéniafuvallatát.

A Sycomore-ról sokszor mondják, hogy férfias – én inkább nem nélkülinek látom, ugyanakkor intelligensnek és kifinomultnak, mint egyik kedvenc színésznőm, Tilda Swinton arcát. Ennek a parfümnek a hangulatát idézik a Coco Chanelről készült fényképek, amelyeken férfinadrágban, határozott arccal, nemtörődöm módon zsebre dugott kézzel, magabiztosan néz a kamerába. A Sycomore épp ilyen visszafogott, csendes és céltudatos.

Amikor magamra fújom, először a finom, friss, és hűvös vetiver csap meg – szinte arisztokratikusan elegáns benyomást kelt. Ezt követi a kedvenc szakaszom, amikor a gazdag, sűrű föld-illathoz égő fa füstje társul: ilyenkor támad kedvem egy csésze Kusmi Samovar teához, amelyben az enyhén füstölt fekete tealevelek különleges aromát kapnak, de még nem érik el a Lapsang Souchong pipafüst-szerű, szemet csípő intenzitását. A Sycomore halk füstje, a száraz cédrus és a nedves föld együtt egy gyantás illatú téli fenyőerdőben tett magányos sétát idéznek. Ahogy a parfüm lecseng, lassan véget ér a csendes séta és mi hazatérünk: a végén halvány és enyhén kesernyés édesség köszönt, mintha valaki éppen sötétre pirított karamellt, vagy holland kakaóporból forró csokoládét készítene. Rajtam ez a fázis kevésbé érzékelhető: a Sycomore a bőrömön csupa fa, mintha gyantától ragacsos faforgácsokat szagolgatnék, és ehhez társul egy kevés testes vörösborokat idéző, csersavas szárazság. Számomra tűnődő, nyugodt hangulatot idéz: nagyon szeretem a novemberi ködös időben, de az is előfordult már, hogy nyári estén egyszerre fújtam magamra a Bois Blonde-dal: a két cédrusillatú parfüm csodálatosan összeillett.