2015. november 20., péntek

Archív - Hálaadási torta

New Yorkban végül nem tudtam ellenállni, és beszereztem első Nigella-szakácskönyvemet. Naná: a karácsonyozós legújabbat.
Az angolszász karácsonyi szokásokat sokáig enyhe távolságtartással néztem - nekem ne mondja senki, hogy az édes mincemeat pie nem hangzik legalábbis különösen -, és emlékszem az első alkalomra, amikor igazi karácsonyi tortát kóstoltam: sűrű volt, rettentően édes, minden falatban ragadós kandírozott gyümölcsök garmadája. A családom becsületére legyen mondva, hogy zokszó nélkül megették, de soha többé nem tettem ki őket efféle megpróbáltatásoknak.
Nigella könyvében többféle verziója is szerepel ennek a bizonyos tortának, és annyira csábítóan hangzott mindegyik, hogy vettem egy nagy levegőt, és a hálaadási összejövetelre megsütöttem a leggyümölcsösebbet.

Egy lábosba löttyintettem 125 ml rumot, hozzáadtam 175 gramm vajat, ugyanennyi barnacukrot (egy részét a narancsos-karamellás ízű cukorkülönlegességemmel helyettesítettem - nem, Nyuszi, nem Ezüstkanál :-) ), 175 gramm narancsvirágmézet (persze bármilyen más is megteszi), 2 narancs vékonyan lehámozott héját és a kifacsart levüket, egy evőkanál narancslekvárt, két evőkanál kakaóport (Nina narancsízű kakaóporát használtam, de a sima is remek), mézeskalács-fűszerkeveréket, és brutális mennyiségű feldarabolt aszalt gyümölcsöt: összesen 725 grammnyit, amiben volt kandírozott narancshéj, gyömbér, aszalt sárgabarack, aszalt vörösáfonya, valamint narancslikőrrel puhított aszalt szilva. Aztán a lábos alá gyújtottam, és megvártam, amíg felolvad a vaj, és gyöngyözni kezd az elképesztő illatú lé. Tíz perc után elzártam a gázt és fél óráig lefedve állni hagytam.
Eközben összekevertem három tojást, 150 gramm lisztet, 75 gramm mandulalisztet és egy teáskanál sütőport, és gyors mozdulatokkal a kissé kihűlt keverékbe forgattam, hogy lehetőleg ne legyen belőle rántotta.
Aztán Nigella bonyolult útmutatója alapján vajazás-lisztezést követően kibéleltem több réteg sütőpapírral egy tortaformát (ha Millie ezt olvassa, szívesen venném, ha elmesélné, ő végrehajotta-e ezt a műveletet, és hogy szerinte mi az értelme), beleöntöttem a katyvaszt, és százhetvenöt fokon kábé nyolcvan percig sütöttem. (Igen, tudom: nem bonyolult ugyan, de nem is villámsüti.) Aztán beleszúrtam egy tüvet, és örültem, mert tisztán jött ki. A tetejére aszalt sárgabarackból vágtam éles késsel csillagokat, és körétekertem egy aranyszín szalagot. Gyönyörű lett - és nagyon finom is: kellően nedves, nem túl édes, illatos, "scrumptious, beautiful, plummy, eggy, citron-peely" torta. Egy morzsa sem maradt belőle a hálaadási vacsora végére.
 

2 megjegyzés: