2015. november 30., hétfő

Tanácsok 36 - Étkészletről

Ezt a tanácsot már megénekeltem egyszer, de annyira tetszik, hogy ideírom még egyszer: ha épp most rendezed be a saját otthonodat, válaszd a lehető legegyszerűbb (és legsokoldalúbb) fehér étkészletet. Egyrészt a kék virágos levesestányérban messze nem olyan gusztusos a vasárnapi húsleves, másrészt ha megunnod a skandináv minimalizmust, kiegészítőkkel könnyedén fel tudod frissíteni.

Nagytányér, kistányér, leveses tálka, ami éppúgy megfelel főételnyi salátához, főzelékhez vagy reggeli zabkásához (mélytányér nélkül csodásan el tudok lenni), és tűzálló bögre, amiben készülhet csokipuding vagy szuflé is. A poharak közül elég egy vizespohár, egy alacsony pohárka, amit hol eszpresszóhoz, hol mártogatós szószokhoz vethetsz be, és egy nagy, gömböcforma borospohár - utóbbiban tálalhatsz panna cottát vagy dinnyegömbökből készült gyümölcssalátát. Én szeretem a nagy üvegtálakat is: persze elsősorban salátát tálalok bennük, de ha felfordítom, tortafedőnek is használható, lehet belőle gyümölcstál vagy épp pezsgősvödör alternatívája.

A sütőbe tehető tálak közül szintén az egyszerű fehér kerámiákat szeretem a legjobban, amik elég szépek ahhoz, hogy rögtön az asztalra tehessem őket.

A tálalásnál persze nem ér véget a dolog: bármelyik fenti kellék felhasználható dekoráláshoz is. A kis eszpresszós poharak lehetnek mécstartók, a borospohárban úsztathatsz mini virágfejeket, az üvegtálban úszógyertyákat. A fehér kerámiatálakban elrendezhetsz egy alacsony asztaldíszt virágokból - vagy ősszel minitökökből, karácsonykor pedig tobozokból és egyéb termésekből.

Az abroszoknál és a szalvétáknál viszont kibontakozhatsz kedvedre...! Válassz elegáns fehéret, szelíd virágmintásat, aranyszálas karácsonyit, vagy vidám kockásat, krémszínűt, avarbarnát és drámai vöröset, dekoráld kagylókkal a halvacsoránál és vadszőlő-levelekkel ősszel.

Mindig is szerettem volna egy gyönyörű étkészletet. Szerintem ebben nem kis része lehet Anne Shirley-nek, aki hol kék virágos, hol zöld-krémszín leveles, vagy piros-arany bogyómintás tányérokkal terített különleges alkalmakkor (na jó, a kék virágos asszem Lady Lavenderé volt). Jó néhány könyvem van, ami az otthoni vendéglátással, dekorációkkal, szalvétahajtogatással foglalkozik - képtelen vagyok nekik ellenállni, na. És minden alkalommal sóhajtozom a csodálatosabbnál csodálatosabb porcelánok láttán.
Első önálló otthonomba mégsem virágindás, cirádás készletet vettem - már csak az életmódom miatt sem; nálam aztán igazán nem voltak többfogásos ültetett vacsorák, úgyhogy inkább nem kerülgettem a szekrényben a mártásostálat, kávéskannát, olívabogyós tálkát.

Aztán jött B, és vele együtt a baráti összejövetelek: nekem pedig még mindig nincs ünnepi étkészletem. Hétvégén a fredericksburgi régiségboltban ezen állapot fenntarthatatlanságán töprengtem, amikor megláttam néhány fehér virágokkal festett, platinaszín szegélyes, kecses csészét. A bányásztörpére hasonlító tulajbácsi igazán roppant vonzó ajánlatot tett a hiányos szettre; és amint látom, az internet zugaiban időnként fel-felbukkan egy-egy ugyanilyen kistányér, teáskanna, hogy kiegészíthessem.

Aztán végül mégis ellenálltam. Egyrészt ott kapnék szívrohamot, ha a jövő évben esedékes hazaköltözésünk során úgy járnék, mint egy exkollégám a nászajándékba kapott herendivel (egyetlen ép darab sem maradt közte). Másrészt eszembe jutott Matthew Mead, és az Entertaining Simple, amit pont olyan állhatatlan népeknek írt, mint amilyen én vagyok: különböző ünnepekre márpedig különböző dekoráció jár, de csak nem vehetünk egy-egy komplett karácsonyi, tavaszi virágos, őszi szőlőindás készletet...?
 

2015. november 27., péntek

Archív - A kis fekete

"Scheherezade is easy; a little black dress is difficult."
(Coco Chanel)
 
Nagyon kevés nő van, aki nem a fekete alapdarabok köré építi a ruhatárát. Fekete az irodába, fekete az esti szórakozáshoz, fekete, hogy kevésbé látsszon rajta a szennyeződés, fekete, fekete, fekete... megfelelő kiegészítőkkel százféle személyiséget adhatunk neki, önmagában pedig a jó értelemben vett egyszerűség, visszafogottság mintaképe. "Ja, ez a régi darab...?"

Én ugyan nem vagyok kebelbarátja  a feketének, de természetesen nálam is helyet kap. Az első kis feketémet tizennyolc évesen kaptam: hosszú ujja volt, rövid szoknyája és csipkeháta. Nem a legsemlegesebb darab - később rá is jöttem, mennyire nehéz variálni, de tizennyolc évesen az ember lánya más szempontok alapján válogat...
Ha a ruhatárunkat egy filmhez hasonlítjuk, ez a csipkehátú ruha a sztár lenne: képtelenség nem odafigyelni rá. És épp ebben rejlik a gyengesége - a kis fekete a lényegét veszíti el, ha főszereplő lesz: jó esetben ő az a színésznő, aki aztán a legjobb mellékszereplőért járó Oscart hazaviszi.

A másodikat huszonkét évesen már józanabb megfontolások szerint munkához vettem az Oasisben: ujjatlan, csónaknyakú, térd alá érő darab, épp megfelelően testhezálló. Mivel az anyaga kissé rugalmas, soha ilyen kényelmes ruhám nem volt: össze sem tudom számolni, hányszor viseltem munkahelyre - alávett blúzzal, garbóval, fölötte kardigánnal vagy blézerrel -, esti rendezvényekre önmagában vagy stólával. Alighanem a ruhatáram legmegbízhatóbb, legstrapabíróbb darabja - de ha egy-egy esti programra nem dolgozni indulok, még véletlenül sem nyúlok utána.

A harmadiknak harmincévesen jött el az ideje: az anyagot upgrade-eltem, így most fekete gyapjúszövetből varrt, ujjatlan, diszkrét V-kivágású kis feketém van, a  kivágás körül pár letűzött hajtással. Az anyaga miatt összehasonlíthatatlanul elegánsabb és kissé merevebb az elődjénél: ezzel nekem is tartást ad. Nagyon szeretem. Állítólag egy-egy új életszakaszban a nők legalábbis hajviseletet váltanak - én kis feketét szoktam.
 

2015. november 25., szerda

Pizzáról

Jól tudjuk: a pizza akkor is jó, ha nem jó - ennek ellenére az előző estéről megmaradt, hideg és nyúlós pizza nem a gasztronómiai élvezetek csúcsa. Még szerencse, hogy ezen könnyen segíthetünk! A múltkori, konyhai maradékokról szóló bejegyzés által ihletve most mutatok néhány konkrét tippet a másnapi pizza felhasználására.
  1. A legegyszerűbb: sose mikrózd a pizzát. Sokkal jobb, ha előveszed a konyhaszekrényből a szendvicssütőt, két pizzaszeletet összeborítasz, közéjük szórsz egy kis reszelt sajtot, és összesütöd őket. Ugyanezt serpenyőben is elvégezheted. Ta-damm! Pizza-quesadilla. A kötelező sajton kívül tetszés szerint tupírozhatod a töltelékét mással is.
  2. Amilyen finom a pizza szegélye frissen, olyan borzasztó másnap. Sokkal jobb, ha ezeket levágod, és a már említett módszer alapján krutonként hasznosítod újra.
  3. És hogy mihez kezdj a közepével? Mondjuk készíts lasagnát, és középső réteg gyanánt használd fel a szeleteket.
  4. Esetleg vágd falatnyi darabokra, és dobj össze egy frittatát vagy quiche-t, amibe belekeverheted.
  5. Ha nagyobbak a szeletek, felvághatod őket csíkokra, és mindenféle töltelékkel (maradék csirkével, felvágottal, marinált cukkini-szeletekkel, gombával és persze sajttal) felgurigázhatod őket kis tekercsekké, hogy aztán pár perc alatt készre süsd őket a sütőben. Már csak egy egyszerű salátát kell hozzá összedobni, és kész is az újrahasznosított vacsora.

2015. november 23., hétfő

Tanácsok 35 - Én-időről

Ez a tanács meglehetősen egyszerű: találj minden nap húsz percet a napodban, amelyet csak magadra szánsz.
 
  1. Tégy egy nyugalmas, lassú sétát a ködös novemberi parkban, és közben fülhallgatón hallgass Diana Krallt.
  2. Helyezkedj el kényelmesen a kanapén, kezed ügyében egy csésze fekete teával és némi lekvárral, és kezdj bele egy orosz klasszikus regénybe vagy egy verseskötetbe.
  3. Jógázz egy keveset: egyetlen napköszöntés is elég. Keress hozzá a youtube-on valami madárcsicsergős, napsugaras meditatív zenét.
  4. Horgolj egy pici ünnepi csillagot aranyfonalból, vagy kezdj el keresztszemes hímzéssel valakinek karácsonyi ajándékot készíteni. A youtube-on ehhez is remek videók vannak.
  5. Locsold meg a virágaidat, adj nekik tápot, szedd le az elszáradt leveleket és beszélgess velük franciául a napodról.
 

2015. november 20., péntek

Archív - Hálaadási torta

New Yorkban végül nem tudtam ellenállni, és beszereztem első Nigella-szakácskönyvemet. Naná: a karácsonyozós legújabbat.
Az angolszász karácsonyi szokásokat sokáig enyhe távolságtartással néztem - nekem ne mondja senki, hogy az édes mincemeat pie nem hangzik legalábbis különösen -, és emlékszem az első alkalomra, amikor igazi karácsonyi tortát kóstoltam: sűrű volt, rettentően édes, minden falatban ragadós kandírozott gyümölcsök garmadája. A családom becsületére legyen mondva, hogy zokszó nélkül megették, de soha többé nem tettem ki őket efféle megpróbáltatásoknak.
Nigella könyvében többféle verziója is szerepel ennek a bizonyos tortának, és annyira csábítóan hangzott mindegyik, hogy vettem egy nagy levegőt, és a hálaadási összejövetelre megsütöttem a leggyümölcsösebbet.

Egy lábosba löttyintettem 125 ml rumot, hozzáadtam 175 gramm vajat, ugyanennyi barnacukrot (egy részét a narancsos-karamellás ízű cukorkülönlegességemmel helyettesítettem - nem, Nyuszi, nem Ezüstkanál :-) ), 175 gramm narancsvirágmézet (persze bármilyen más is megteszi), 2 narancs vékonyan lehámozott héját és a kifacsart levüket, egy evőkanál narancslekvárt, két evőkanál kakaóport (Nina narancsízű kakaóporát használtam, de a sima is remek), mézeskalács-fűszerkeveréket, és brutális mennyiségű feldarabolt aszalt gyümölcsöt: összesen 725 grammnyit, amiben volt kandírozott narancshéj, gyömbér, aszalt sárgabarack, aszalt vörösáfonya, valamint narancslikőrrel puhított aszalt szilva. Aztán a lábos alá gyújtottam, és megvártam, amíg felolvad a vaj, és gyöngyözni kezd az elképesztő illatú lé. Tíz perc után elzártam a gázt és fél óráig lefedve állni hagytam.
Eközben összekevertem három tojást, 150 gramm lisztet, 75 gramm mandulalisztet és egy teáskanál sütőport, és gyors mozdulatokkal a kissé kihűlt keverékbe forgattam, hogy lehetőleg ne legyen belőle rántotta.
Aztán Nigella bonyolult útmutatója alapján vajazás-lisztezést követően kibéleltem több réteg sütőpapírral egy tortaformát (ha Millie ezt olvassa, szívesen venném, ha elmesélné, ő végrehajotta-e ezt a műveletet, és hogy szerinte mi az értelme), beleöntöttem a katyvaszt, és százhetvenöt fokon kábé nyolcvan percig sütöttem. (Igen, tudom: nem bonyolult ugyan, de nem is villámsüti.) Aztán beleszúrtam egy tüvet, és örültem, mert tisztán jött ki. A tetejére aszalt sárgabarackból vágtam éles késsel csillagokat, és körétekertem egy aranyszín szalagot. Gyönyörű lett - és nagyon finom is: kellően nedves, nem túl édes, illatos, "scrumptious, beautiful, plummy, eggy, citron-peely" torta. Egy morzsa sem maradt belőle a hálaadási vacsora végére.
 

2015. november 18., szerda

The God of Small Things

Mint megtudtam, Arundhati Roynak, akár Harper Lee-nek, ez az egyetlen regénye: sem előtte, se utána nem írt többet. Nem is csodálkozom: megörökített benne mindent, amit Indiáról lehet. Szinte látom magam előtt, ahogy évtizedeken keresztül csak halkan figyelt, majd egyszerre elpattant benne valami, és kiömlött belőle ebben a krimi-szerelmes történet-családregényben mindaz a korlátolt, gonosz, ostoba és szerencsétlen emberi sors, amit maga körül látott ... és végül nem maradt utána, csak a csend.

Nem könnyű regény, és nem csak a hangulata miatt: az elbeszélésmódja csapongó, az idősíkokban történő ugrások miatt sokszor érthetetlen, logikátlan, és ezzel igazi tükre a bemutatott, zavaros világnak. Még egy párhuzam Lee-vel: Roy is a főszereplő gyerekek szemén keresztül magyarázza el az alapvetéseket és az összefüggéseket, és bár együttéreztem velük, ezeket a gyerekeket én jóval kevésbé találtam szerethetőnek, mint Scoutot. A lassan csordogáló kezdet alatt sokszor kívántam, hogy bárcsak más(ok) szemszögéből kísérhetném az eseményeket - "a május Ayemenemben  forró, merengő hónap", és Roy elbeszélésmódja is pontosan ilyen. Már az első fejezetben elmeséli nekünk a tragédiát, majd nyomasztóan lassan bontja ki a történetet, hogy a végére megértse az olvasó: az igazi rettenetet az jelenti, ami ezután következett. 

Ha egyetlen szóban kellene megfogalmaznom, azt mondanám, a könyv keretekről szól: minden egyes karakter kétségbeesetten kapaszkodik valamibe, ami megmutathatja a számára a helyét ebben a kaotikus környezetben - ki a férfiak felsőbbrendűségébe, ki a vallásba, ki a kasztrendszerbe, ki a kommunizmusban reménykedik, ki a gyarmatosító angolok rendjét sírja vissza. Elveszett emberek valamennyien, akik nem találják önmagukat ezek nélkül a bonyolultan összefonódó kapaszkodók nélkül, és mi megértjük az események borzalmas szükségszerűségét, hiszen nyilvánvaló, hogy a szereplők a számukra kijelölt útról képtelenek letérni: kivéve Ammut és Veluthát, akik rettenetes árat fizetnek érte.

A leggyűlöletesebb szereplő számomra Baby Kochamma, aki lelki szemeim előtt egy púpos, felcicomázott, vén boszorkaként jelent meg: ő az, akit a korlátai - a vallás, az apja és a reménytelen szerelem - a leginkább megnyomorítanak, és ezért irtózattal tekint Ammura, aki a szoknyája szélét fellibbentve olyan könnyedén lépi át ezeket a nénje számára áthághatatlan határokat. A megaláztatás és a keserűség iszonyatos, fekete hálót szövő, mindenki boldogságára féltékeny pókot formált belőle. A tragikus véletlennek köszönhető haláleset, amely aztán lavinaként indítja el a többi eseményt, az egyetlen, ami nem az ő hibája - de minden más tönkretett élet az ő kezének köszönheti a sorsát. 


A regény végére a szereplőket körbevevő számtalan tiltás olyanná válik, mint a túl sokat ismételgetett szó, amely elveszti a jelentését: belefásulunk, és hiába duzzad egyre a tragédia, hogy egyre többeket sodorjon magával, mi már képtelenek vagyunk megdöbbenni - még az ikrek utolsó jelenetén is. Én nagyon idegennek és emiatt távolinak éreztem ezt a mocsárszerűen sűrű, összetett világot, ami nem jelenti azt, hogy egyes jelenetek ne ráztak volna meg. Különösen Ammuval tudtam azonosulni, aki a legszabadabb lélek minden karakter közül, és akit a leginkább tönkretesz az, ahogy "a szeretet törvényei megmondják, kit szerethetünk, hogyan, és mennyire".

2015. november 16., hétfő

Tanácsok 34 - Rendszerezésről

Amikor megírtam a szakdolgozatomat, rettentően féltem tőle, hogy valami történik vele és elvész: épp ezért a laptopomon kívül elmentettem a Google Docs-on tárolt dokumentumaim közé, egy pendrive-ra, valamint elküldtem e-mailen a konzulensemnek.
Aztán tíz nappal később ellopták a laptopomat, és nekem elmondhatatlan megkönnyebbülés volt, hogy legalább a dolgozatom miatt nem kell izgulnom.

A következő jótanács tehát: a technika ördöge még kevésbé alszik, mint az összes többi, úgyhogy biztosítsd be magad több oldalról. Jó, ha egy külső tárolón vannak a file-jaid, de még jobb, ha több oldalról bebiztosítod magad, pl. a Google Docs, és a Picasa segítségével. Állatira tudnak ám fájni az elveszett fényképek...
Ha már benne vagy a rendszerezésben: ha van Kindle-d, az e-könyveidet tárold az ehhez tartozó könyvtárban.

Ugyanez vonatkozik a telefonodra. Mentsd el rendszeresen a fotóidat, kontaktjaidat, és minden mást, amit fontosnak tartasz. Sose lehet tudni, mikor ázol meg annyira egy nyári felhőszakadásban, hogy a telefonod az elkövetkező két éjszakát egy tál rizsben kell, hogy töltse (szilikagél épp nem volt), te meg ott imádkozol mellette, hogy magához térjen.

És ha van rá lehetőséged, köss biztosítást a kütyüidre.
 

2015. november 13., péntek

Archív - Öngyilkos szüzek

Jeffrey Eugenides regénye öt fiatal lánytestvérről szól, akik egy év leforgása alatt lesznek öngyilkosok. A végkifejlet felől nem lehet kétség: az első mondattól kezdve tudjuk, és az olvasó még egy ravasz csavarban sem reménykedhet a regény végén.
A stílus azonban annyira magával ragadó, hogy a téma nagyjából az első három oldalig zavart. A Lisbon lányok történetét egy felnőtt férfi meséli el, aki ugyanebben a hetvenes évekbeli michigani kisvárosban nőtt fel, és gyerekként testközelből követte végig az eseményeket. Tinédzserfiú módjára csapong (a regényt nem tagolták fejezetekre, egymásba folynak a sorok), olyan apró epizódokat elevenítve fel, amelyekből az egész korszakot átérezhetjük és megérthetjük: első szerelmeket, a háborúviselt apákat, a feketékkel szembeni bizalmatlanságot. A regény valójában ezekről a részletekről szól, és a hanyagul odavetett, zseniális gondolatokról.


"There had never been a funeral in our town before, at least not during our lifetimes. The majority of dying had happened during Second World War when we didn't exist and our fathers were impossibly skinny young men in black and white photographs..."

A narrátor végig "mi"-ként hivatlkozik magára, és mivel az ő személyes sorsáról nem tudunk meg semmit (még a nevét sem), egy idő után úgy éreztem, mintha a hetvenes évek kollektív tudatalattija beszélt volna hozzám. És a Lisbon lányok sincsenek jobban kidolgozva; egy-egy jellegzetes részletet ismerünk meg róluk. Therese, az okos. Lux, a szexis. Mary, a hercegnős. Ez teszi őket egészen allegóriaszerűvé. Az volt a benyomásom, hogy a hetvenes évekbeli nő feminista öntudatra ébredését nézi végig egy kisfiú, aki nem ért az egészből semmit. A Lisbon lányoké volt az első olyan generáció Amerikában, akiket már nem elégített ki anyáik sorsa. És ezért nem tudtak velük mihez kezdeni, ezért nem értették őket (a fiatal pszichológusnőn kívül, aki viszont nem tudta elmagyarázni a városban senkinek, "mi a baj" a lányokkal), ezért szakítottak az elődökkel, és ezért haltak meg számukra - átvitt értelemben. Therese, a rádióamatőr és biológus, aki a ragyogó elméjével egyetemre akar menni. Mary, az elegáns, kifinomult, aki többre vágyik, mint a kisvárosi lét szürkesége. Bonnie, a jóságos angyal, aki sokkal jobb keresztény, mint merev és bigott anyja. Lux, a szenvedélyes, a szexuális forradalom megtestesülése. És Cecilia, aki a New Age-et kelti életre.

Nagyon remélem, hogy jó a magyar fordítás, és át lehetett érezni a hangulatot, és érteni, miért irányult a feketék ellen, amikor a Plázában levették az étlapról a sültcsirkét, vagy hogy mi az a Kool-Aid. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy angolul olvastam.

2015. november 11., szerda

Szeresd magad!

Ismét vizsgaidőszak, és ismét mi a legnehezebb? Odafigyelni közben a tételsoron kívül arra is, hogy ne készítsem ki magam teljesen az elkövetkező két hónap végére. Márpedig ha én nem leszek magamhoz kedves és megértő, más sem lesz az... az alábbi tippek jól jöhetnek, ha te is hasonló cipőben jársz: néhány önszeretgető apróság, amit alkalomadtán beiktathatsz a napodba:
  • Egy kiadós, egészséges reggeli: zabkása gyümölccsel vagy zöldséges túrókrém. Múltkor betévedtem egy bioboltba, és vettem egy zacskó chia-magot, hogy pudingot készítsek belőle: egy kisebb, csavaros befőttesüvegbe beleteszek este két és fél deci tejet és három evőkanál magot. Reggelre a magok megdagadnak, és az egész cucc kocsonyás állagot nyer; ilyenkor jól felrázom, és kanalazás előtt lehet is édesíteni és  ízesíteni vaníliával, fahéjjal, vagy tehetek bele gyümölcsöt. Egyszerű! Valamint továbbra is nagy barátja vagyok a ronda zöld turmixoknak. (Ez külön tanács is lehetne: egyél több spenótot.)
  • Vannak testmozgás-fajták, amikhez nagyon elszántnak kell lenni, és vannak, amikre könnyebben ráveszi magát az ember. Most egy ideig hanyagolom az erősítő edzést, és inkább Pilatesen nyújtózkodom. A hátam borzasztóan hálás érte a rengeteg ülés után.
  • Aludj eleget (haha, mintha ezt lehetne tervezni...). Vagy legalábbis este kilenc után már ne nézz képernyőt, feküdj le időben, igyál egy bögre meleg tejet vaníliával, és hallgass megnyugtató zenét, vagy épp egy asmr-videót a youtube-on (én Gentlewhispering csatornáját szeretem, és még mindig furcsa érzés egy kicsit, hogy arra alszom el, ahogy egy marylandi nő körmöt lakkoz vagy textilszalvétát hajtogat, de működik!).
  • Este szállj le a villamosról egy megállóval hamarabb, és mélyeket lélegezve sétálj komótosan haza, miközben képzeld el, hogy a napi gondokat lufikba csomagolva sorra eregeted az ég felé.
  • Minden héten tervezz be egy rövid időt, amikor csak magaddal foglalkozol. Mondjuk fogj egy tégely ínycsiklandozó illatú testvajat és tizenöt percen keresztül végezz vele önmasszázst.
  • Ha kisüt a nap, hajíts el mindent, ülj az ablak elé, és fordíts az arcod a fény irányába. Lehetőleg egy csésze nyárillatú gyümölcsteával.
  • Hazafelé menet ugorj be a cukrászdába és vegyél magadnak egy szelet tortát. Nekem B mostanában gesztenyepürét hoz: épp ilyenkor van szezonja, és a kedvenc édességes-nénink utánozhatatlanul készíti.
  • Fújd be magad a kedvenc parfümöddel egy közönséges szerda reggel alkalmából.
  • Este lassan kortyolgass el egy pohár bort.
  • Vegyél egy tábla roppant különleges étcsokit, és dugd bele az íróasztalod fiókjába. Egy hét alatt majszold el.
  • Csak olyan tévéműsorokat és filmeket nézz, amik jó érzéssel töltenek el: kinek hiányzik az extra stressz? Olvasva is éppolyan remekül lehet tájékozódni, és magamon azt veszem észre, hogy így sokkal kevésbé zaklatnak fel a napi hírek. (Ha már itt tartunk: ez a tanács vonatkozik a blogokra, a facebook-ismerősökre, a rádióadókra és minden egyébre is.)
  • Vegyél magadnak egy csokor virágot. Vagy csipkebogyót.
  • Viselj flitteres holmikat. Meg bőrdzsekit. Meg leopárdmintát. Meg piros rúzst. Bármit, amitől vagányabbnak érzed magad!
  • Hajítsd ki egy régen halogatott tervedet az ablakon. Állatira meg fogsz könnyebbülni.
  • Bocsáss meg valakinek: kezdd mondjuk az undok napközis tanítónénivel. 
  • Írd le a kedvenc versedet, és rakd ki háttérképnek, vagy csak tedd egy szép színes papírra írva a jegyzetfüzeted elejébe. Nekem a vizsgaidőszakban mindig Kipling If-je ad egy kis plusz erőt még egy tétel elolvasásához.
  • Selejtezz ki egy fiókot.
  • Gyújts gyertyát esténként. Tudod, milyen ünnepi tud lenni még az is, amikor este felvarrod a kabátod leszakadt gombját, ha közben melletted egy jázminillatú gyertya illatozik, és a klasszikus zenei rádióban épp egy hegedűverseny szól?...


2015. november 9., hétfő

Tanácsok 33 - Maradékokról

"A bit of cold lamb leftover from Saturday's dinner, a sliver of chicken from Sunday's midday feast, a touch of string bean salad leftover from the beans of noon- of such tasty remains is this supper comprised. Eating it brings the satisfaction of economy. It evidences good household management. As we grow older, I believe, we put more value on life's leftovers- on old clothes that are too good to throw away, on an old love that has settled down from hectic ardor to placid companionship, on old habits that we have inherited from a speedier moving youth. So much of life's worthwhile things are second hand anyway; each morning a second-hand sun rises on a second hand world and lights a second hand people going about their second hand work and play."
(Richardson Wright: The Gardener's Bed Book)


Én bizony a maradékok felhasználáról sokáig azt gondoltam, hogy a spórolós nagymamák által tökélyre fejlesztett, rengeteg tervezést, kreativitást igénylő módszer, amire nekem egyrészt nincs időm, másrészt elképzelni sem tudom, mire használhatnék egy bögre megmaradt főtt rizst. Később rájöttem: a titok nyitja az, hogy a maradékokból nem bonyolult fogásokat kell készíteni - eszem ágában nincs a már említett fél marék rizshez főzni még ugyanennyit, aztán karfiolt párolni, sajtmártást készíteni, darált húst pirítani, és előállítani a rakott karfiolt. Hogyisne! A főtt rizst egyszerűen belehajítom a következő napon némi paradicsomlevesbe és kész.
Ha jól emlékszem, Nigellának van egy tésztareceptje, amelyben a spagettiszószhoz a csirkesütés után, a tűzálló tál alján megmaradt levet használja fel (a pontos összetevőkre nem emlékszem sajnos - talán hagyma és parmezán kellett még hozzá?), én ezt kissé rusztikusabban csinálom: hagymát pirítok, és a csirke levéből ezt összefőzve készítek sűrűbb levet - amikor kedvem van hozzá, mustárral és tejszínnel. Ebbe teszem a galuskákat, amit aztán tupírozhatok ízlés szerint; hozzáadva húst, gombát, és megszórhatom petrezselyemmel.
A kedvenc maradékom a kenyér: ebből nálam nem zsemlemorzsa készül, hanem kruton a kedvenc krémleveseimhez. A szikkadt kenyeret a hűtőben szoktam gyűjteni, és ha már elegendő mennyiség összejött, felkockázom őket, rájuk szórok némi sót, borsot és egészen kevés olívaolajat, hogy filmszerűen bevonja a kockákat. Nagyjából tizenöt perc alatt sülnek kellemesen ropogósra, addig egy tűzálló tálba belenyomok egy-két gerezd fokhagymát a présen át, majd a kész kenyérkockákat azon melegen beleborítom és összekeverem. Ha kedvem van, apróra vágott rozmaringot is teszek a fokhagyma mellé. A fűszeres krutont vagy levesekbe, vagy salátákra szórom.
Az ízes olajban eltett asztalt paradicsom, vagy a sajt zöldfűszeres olaját később húspácolásra használom. A csemegeuborka levéből egy keveset a krumpli főzővizéhez keverek, amikor krumplisaláta készül. A megszikkadt sajtból lesz nálunk a sajtkrémleves: minél többféle sajtot használok hozzá, annál finomabb. Készételeket persze jóval nehezebb újrahasznosítani, bár született már nálunk fél adag főzelékből leves, vagy egy darab főtt krumpliból és némi zöldségmaradékból frittata. Ha azonban tényleg semmit nem lehet velük kezdeni, jöhet a mezze-vacsora, közel-keleti módra: egy nagy tányéron felhalmozva hét-nyolcféle apróság - kevés salátával, hummusszal, fasírtgolyóval kiegészítve -, mindből egy pár falat.  

2015. november 6., péntek

Archív - Ékszerek

A nagymamám kis, görbelábú ékszerdobozkájából az ibolyás fülbevalók voltak a kedvenceim: pici, lila, a valódira megszólalásig hasonlító virágok, a közepükön lila ékkő-pöttyel. Kislányként áhítattal bogarásztam a kincsek között: fény felé tartottam a borostyánköves gyűrűt - titkon azt reméltem, hogy egyszer a zárványok közt felfedezek valami érdekeset; apró levélkét vagy muslicát, de csak sötét foltokat láttam -, csuklóm köré tekertem a hegedűs aranyláncot, amit szemeinek különleges nyolcasformája miatt hívtam így.

Tulajdonképpen nem sok idegen ékszerdobozt túrtam fel: a másik Magdus nénié volt, persze onnan is akadt kedvencem: halvány vízkék, ovális kövecske, belevésett kis virágmintával. Ma már tudom: intaglionak hívják.
Kíváncsi vagyok, az én unokám hogyan fog játszani az én ékszerdobozommal. (Persze, addigra muszáj lesz beszereznem valami méltó tárolót; egyelőre a nyakláncaim a gardróbban lógnak praktikus kampókon, az apróságokat pedig több rekeszre osztott, fedeles átlátszó műanyag dobozban tartom. Nem valami romantikus, viszont roppant célszerű.) Vajon melyiket szereti legjobban a majdani kislány? A kelta keresztes zománcfülbevalómat? Az ezüstdróttal körbefont árnyéktopázt? Vagy a markazitköves-kristályos, különleges alkalmakra tartogatott  függőket? Biztosan felpróbálja majd az egyiptomi mintákkal domborított, nehéz ezüst karperecet. A zöldarany zománc-csikóhalakat elég korán neki fogom ajándékozni: egy bizonyos kor után már biztos nem viselem már őket. De a legtovább a nyakláncaimra kell majd várnia: tőlük válok majd meg legnehezebben.

Én nyaklánc-lány vagyok; úgy, ahogy Ssy is az. Dublinban sokat beszélgettünk a horoszkóplánc-terveiről; máig megvannak a hozzá vásárolt gyöngyszemek és a féldrákagő-gyöngyök: minden bolygóhoz a neki megfelelő kőből. Még azt is megtanultam, hogyan kell úgy gyöngysort fűzni, hogy apró csomókat kössünk a szemek közé. Aztán a lánc sosem készült el... viszont Ssy azóta is különleges érzékkel választja ki azokat a nyakékeket, amik nem is lehetnek máséi. Az egyik igazán egyszerű; mostanában mégis átvette a díszhelyet az ezüst macskamedálomtól. Apró szürke üveggyöngy ezüst keresztes foglalatban: amikor megkérdezik, mit ábrázol, mindig visszakérdezek: szerinted mit? Én iránytűnek hívom mások előtt: a helyes utat megmutató szerencse-talizmánnak, de titokban tudom, hogy apró varázsgömb. Persze a varázsgömbök esetében sosem mindegy, milyen kőből készültek: ez időkristályra emlékeztet, amiben szürkén gomolyog a füst, és megmutatja a múltat és a jövőt.
A harmadik Ssy-nyakláncomat esőcsináló ékszernek kaptam és a leggyönyörűbb mind közül. Halk, lágy, érzékeny ezüst: szeszélyes és hamar megváltozik a hangulata. Három vékony lánca közül az egyiken tejszerű, cseppforma halványkék kő függ, a másikon ezüstvirág; a harmadikra apró pasztellszín gyöngyöcskéket fűztek: vaníliasárgát, felhőkéket, barackvirágszínt. Igazi víz-lánc, de nem tudnám minden nap viselni. Amikor nem esőt hoz, akkor könnyeket.


 

2015. november 4., szerda

Parfümről - Jolie Madame

Balmain Jolie Madame-jának a jelentése csinos asszony – és ismét egy parfüm, aminek a nevével nem vagyok megelégedve. Egyáltalán nem nevezném egyszerűen csinosnak: az összhatás jóval komplexebb annál. Meglepve olvastam, hogy ugyanannak a parfümőrnek a munkája, aki a Banditot készítette – és tényleg olyan, mintha a karcos Bandit nőiesebb testvére lenne; csak épp a bőr és a ciprus itt selymes virágszirmokkal találkozik. Valaki ahhoz hasonlítja, mintha egy tolvaj betört volna egy virágüzletbe, belegyömöszölve egy bőrtáskába mindent, amit ott talált. Ritkán olvasok ennyire pontos leírást: az illat tényleg zöld-nedvesen és élesen kezdődik, egy kevés lágy ibolyával és írisszel. A kesernyés frissesség aztán finomabbá válik, ahogy megjelenik a krémes bőrillat. Nem a Bandit ezeréves bőrdzsekijét érezni, hanem vajpuha hasítottbőrt, amely melegen, nőiesen és gyengéden ölel körbe.
Visszafogott párosítás: állítólag a parfüm eredeti verziója jóval sötétebb és állatiasabb hatást keltett. Én az annyiszor megénekelt füstöt nem is érzem rajta, valószínűleg ennek köszönhetem, hogy ennyire illik hozzám. A régi változatot talán nem is szeretném; úgy tartották, fiatal lányokhoz nem való. Ez két dolgot jelenthet: vagy nem vagyok már olyan fiatal, vagy az új verzió egyáltalán nem hasonlít az eredetire... mindenesetre úgy érzem, szívesen nevezném ki az esti, alkalmi illatomnak.
 

2015. november 2., hétfő

Tanácsok 32 - Hajápolásról

Legjobb, ha az elején leszögezzük: nem tőlem fogod megtanulni a csodás hajkorona ápolásának legrejtettebb titkait... a fodrászomtól általában annyit kérek, hogy a vékony szálú hajam tűnjön valamivel többnek, és szerintem még soha az életben nem ért hozzá hajvasaló vagy sütővas. Úgyhogy a mai tanács meglehetősen szűkszavú lesz:
  1. Mosd olyan ritkán, amennyire csak tudod. A két mosás közötti időszakot én szárazsamponnal vészelem át, és az a vicces, hogy sokkal több bókot kapok utána a frizurámra, mint amikor tényleg sampont látott... a szárazsampon nagyszerű találmány; megemeli a hajtöveket, könnyebben formázhatóvá teszi a hajat, és még egy egyszerű lófarok is sokkal szebben áll utána.
  2. Hajmosás után használj hidratáló, gubanctalanító sprayt. Ha ezek nem lennének, én becsszóra marékszám tépném ki a hajam bontáskor (pedig ritka fogú fésűt használok hozzá!). A szilikonos balzsamokat nem szeretem, mert az amúgy is vékony szálú hajamat túlságosan elnehezítik.
  3. Amikor eszembe jut, felteszek egy hidratáló maszkot hajmosás előtt fél órával. (Elég ritkán jut eszembe...) Esetleg egy picike olajat alkalmazok a hajvégeken: ez jóval gyakrabban előfordul, hajszárítás után szinte mindig.
  4. Ha lehet, kerüld a kemény vizet... tudom, legtöbbször nem lehet. Az ecetes öblítés pont ezt teszi: lágyabbá varázsolja a vizet, éppen úgy, ahogy a ruhák és a mosógép esetében, ezért lesz tőle a hajad is puhább.
  5. A nedves hajadat ne dörzsöld törölközővel: miután átfésülted, legjobb, ha hagyod magától megszáradni a szabad levegőn. Az enyémet teljesen tönkreteszi a hajszárító, ezért a leghidegebb fokozatra szoktam állítani.