2015. augusztus 21., péntek

Archív - Augusztus

A nagymamámnál sokáig mi sem ettünk meg egy egész almát. Egy pici gerezd mindig hiányzott, mint Framboise-éknál a narancs ötödik negyede: az volt a kanárié. A kalitka két drótja közé erőszakoltuk (a kivágott gerezd nem lehetett sem túl vastag, sem túl vékony), a madár pedig odaoldalazott, és kényeskedőn csipkedni kezdte. Napokig ette az almáját, ami a végére egészen összeaszott, barna volt és gumis felületű, a belsején apró, csőrcsípte csipkékkel.
Jó kis nyári program volt nekünk az a kanári. Éjjel letakartuk, hogy ne fütyüljön, nappal olyan helyre tologattuk, hogy érje is a nap meg ne is; cseréltük a fürdővizét, és lestük, mikor pancsol benne élvezettel. A rádió zenéjére mindig önfeledten énekelni kezdett. A délutáni séta alkalmával szedtünk neki pitypangvirágot vagy tyúkhúrt (a pitypang levelét a nagymamám ette meg salátának, a szárából pedig én csináltam láncot. Családilag maradéktalanul feldolgoztuk a növényt). A játszótérre kis dobozzal jártunk, amibe a műanyag lapáttal homokot szedtünk. Kalitkatisztításkor a nagymamám elővette a serpenyőt, és fertőtlenítésképp átforrósította a homokot, mielőtt (kihűlve) a kalitka aljba szórta volna. Később japáni sirálykáink is voltak, megállás nélkül hajtogatták, hogy bíp, bíp, és pici, puha héjú, törékeny tojáskák tömkelegét tojták a fészkükbe, amiből soha egy sem kelt ki. Nem is bántam nagyon, mert a nagymamán szerint a fiókák csúnyák, kopaszok, és nagy a fejük. Így aztán zápulás előtt kilopkodtuk a tojáskákat. Próbaképp meg akartunk főzni egyet, de a forró vízbe téve eltörött. Aztán nyersen szerettem volna megfesteni egyet húsvétra, de nem lehetett olyan finoman hozzájuk érni, hogy ne robbanjanak szét a kezünkben.
A díszmadaras könyvet lapozgatva a kardinálispintyet találtam legszebbnek - ki hitte volna, hogy évekkel később közönséges városi madárként találkozom vele...?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése