2015. július 29., szerda

Kalligráfiáról

Évek óta szeretnék megtanulni gyönyörű, kecses betűket rajzolni... és minél többet olvasgatok a témáról, annál biztosabb vagyok benne, hogy az ember nem egyszerűen elsajátítja a kalligráfia tudományát, hanem folyamatként tekint rá: nekiáll a tanulásnak, és onnantól kezdve évtizedeken keresztül gyakorolja.
Már a kezdőknek szóló tanácsok is úgy hangzanak, mintha egy meditáción vezetnének végig: helyezkedj el kényelmesen: lábak a talajon, egyenes hát. Fogd könnyedén az ujjaid között a tollat: semmiképp ne legyen a tartás görcsös. Egy kényelmes szék és a megfelelő világítás egyformán fontosak, és jól jön egy dönthető lapú asztal vagy állvány. Készítsd elő a szükséges eszközöket: legyen a tinta megfelelő ahhoz az ábécétípushoz, amit gyakorolsz (egyesek hígabbat igényelnek, mások sűrűbben folyót), a tollad jól előkészített és tiszta, a vonalazott papíron ne fusson szét a tinta. Tegyél a kezed alá egy kis darab papírt, ami megakadályozza, hogy elmaszatold a már megrajzolt betűket. És kezdődhet a gyakorlás: először a felülről-lefelé vonásokkal; szépen, egyformán, gyöngysor-szerűen; majd az íveltekkel...
 
A legtöbben az italic ábécével kezdik; ez az alapstílus meglepően sokféleképpen variálható később. Magabiztos, határozott betűkből áll, amelyek általában enyhén jobbra dőlnek, és a lefelé húzott vonalakon erősebb a nyomás, mint a felfelé húzottakon: így a kétféle vonalvastagság játéka adja a dinamikus jelleget. Klasszikus, elegáns: a könyveimbe ezzel a stílussal készülne az ex libris mély, aranycsillámos sötétkék tintával.
Ritkábban használatos a csupa nagybetűből álló uncial - ez a görög eredetű stílus a vellumra való íráshoz jobban megfelelt, mint a papirusz esetében használt betűk. Úgy fest, mintha apró szemű, szabályos gyöngyökből álló nyaklánc feküdne a papírra. Engem Tolkien kicsi tengwar rúnáira emlékeztet; ezüst tintával rajzolnék vele titkos jegyzeteket.
A gótikus betűket ma elvétve használjuk, elsősorban a díszes okleveleken, diplomákon találkozhatunk vele. Hosszabb szöveg esetén elég nehezen olvasható: a hosszú, lefelé húzott vonalak, és a rövid oldalvonások miatt a szabályos gót szöveg "kerítés-jelleget" nyer. Eredetileg azért alakult ki, hogy spóroljanak a papírral: a kódexmásolók sűrűn rajzolták egymás mellé a függőlegesen nyújtott betűket, alig-alig hagyva szóközt, hogy minél több férjen belőlük egy oldalra. Karácsonykor csodálatosan ünnepi lenne, ha az ajándékkísérő kártyákon gót betűkkel állna a megajándékozott neve.
 
A fenti stílusoktól alapjaiban térnek el azok, amelyek vágott hegyű toll helyett hegyessel készülnek: az elegáns olasz kurzívból alakult ki először a circumflesse, majd a francia rhonde, amelyet Angliában copperplate-nek neveztek, és később ezen a néven terjedt el. Elegáns, nagyívű, folyamatosan egybekapcsolódó betűkből álló, lendületes írás - a kedvencem. Drámai alsó és felső hurkai romantikusak és gyönyörűek, a cirkalmas kezdőbetűk láttán az embernek a szava is eláll; hát persze, hogy a legnépszerűbb stílusok egyike esküvői meghívókhoz. A roundhand-nek nevezett, erősebb vonásokkal készülő változata névjegykártyáknál használatos; míg az olasz verziója kecses, könnyed és nőies; finom tearózsa-illatú, mélybordó tintával használnám.
A spenceri ábécét első pillantásra könnyű összekeverni a copperplate-tel; alapvető különbség azonban, hogy míg a copperplate a kisbetűk esetében a függőleges vonásokat vastagabbra húzza (lassabban vezetve  a tollat, hogy ezáltal több tinta folyjon a papírra), a spenceri stílus viszont nem, ezért világosabb, lazább az összhatás, gyorsabb az írás, és könnyebb olvasni is. A nagybetűk gazdagon, gyönyörűen díszítettek, akár a királyi aláírások - a sárkánylehellet nevű, tüzes narancsszín tinta ideális lenne ehhez a betűtípushoz.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése