2015. július 1., szerda

Datolyaszilváról

A datolyaszilvát angolul persimmonnak hívják, ami szerintem egyike a leggyönyörűségesebb angol szavaknak. Sőt, ha már itt tartunk: a latin neve tulajdonképpen görög eredetű, a jelentése pedig: az istenek eledele. (És akkor a színéről, erről a meleg, mosolygós narancssárgáról még nem is szóltam, ami árulkodó jele a magas A-vitamin tartalmának: egy gyümölcs a napi szükséglet 55%-át fedezi.) Most már itthon is egyre gyakrabban látni, ezért jó, ha megjegyezzük a kétféle változatát - mindkettőnek japán neve van, mert eredetileg onnan származnak: az ovális, hegyes végű, puha hachiyából magas csersavtartalma miatt leginkább lekvárt főznek vagy sütéshez használják, esetleg megvárják, amíg teljesen puhára érik és kikanalazzák a héjából. A paradicsomformájú, gömbölyded fuyu finom nyersen vagy enyhén megpárolva.
Az érett hachiya édes és krémesen lágy, olyasféle íze van, mint a mangónak, vagy a sárgabaracknak. Mivel valószínűleg lekvárfőzéshez elegendő mennyiséget a közeljövőben nem vásárolok belőle, jó lesz nekem a szétnyomkodott gyümölcs is egy szelet vajas pirítóson, és ha nagyon elkap a hév, esetleg morzsolok rá kecskesajtot és csurgatok rá egy kevés mézet.
Köretként olívaolajjal párolt zöldbabhoz keverném a vékonyra szeletelt fuyu datolyaszilvát (és milyen szép lenne a zöld-és-narancssárga!) és ha kedvem tartaná, megszórnám törökmogyoróval is. Az is lehet, hogy rukolával, szárított sonkával és avokádóval készítenék belőle salátát balzsamecetes öntet kíséretében. Szicíliában állítólag húsok mellé kínálják mártásként: mogyoróhagymát párolnak olívaolajon, majd hozzáadják a gyümölcsöt, és ízesítik mézzel és citromlével. (Ki lehet egészíteni mandarinnal is.) Majd egyszer kipróbálom és elmesélem.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése