2015. június 15., hétfő

Tanácsok 12. - A varázskenyérről

A nagymamám hetvenpár évesen talált rá a muffinokra: vett egy tizenkét mélyedéses tepsit, és onnantól kezdve minden látogatásunkra különféle muffinokat sütött. Addig a meggyes kavart süti számított a névjegyének, de a tepsi beszerzése után hamar azt a receptet is muffinosította.
Nektek mi számít a süti-névjegyeteknek? Én sokáig kicsi, dundi kenyércipókat sütöttem, de a muffin sem rossz. Találj ki valamit, aminek tökéletesíted a receptjét, és úgy tíznaponta megsütöd: ez lesz a te varázskenyered. Először is: rendkívül meditatív az ezerszer ismételt mozdulatokkal dolgozni a konyhában, amikor már oda sem figyelsz a receptre, és a végeredmény is megnyugtatóan ismerősen, aranybarnán kerül ki a sütőből. Másodszor: ha épp alig van időd reggelire, csak bekapsz egy muffint vagy vágsz egy szelet kenyeret, és kész. Harmadszor: ha a munkából hazatérve valami kis uzsonnára vágysz, némi lekvárral ez is meg van oldva. Negyedszer: ha a túlóra után gondolni sem tudsz arra, hogy nekiállj főzni, vacsorára is bevetheted egy darab sajttal. Ötödször: váratlan vendégség? Semmi gond. A bucit becsomagolhatod egy sima barna papírzacskóba egy ágacska rozmaringgal és megvan a házigazdának szánt figyelmesség. Hatodszor: ha hozzád állítana be valaki, máris előhúzhatod a muffinokat és főzhetsz mellé teát. Varázslat! Én újabban az angol scone-okkal barátkozom; fél óra alatt megvannak, és akár sósan, akár édesen el lehet őket készíteni (az én kedvencem az Avoca Café ribizlis változata - de persze minél semlegesebbek, annál több célra bevethetők).
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése