2015. június 17., szerda

Állatokról

Tegnap együtt ebédeltünk egy kollégával, aki tanácsot kért tőlünk az ausztráliai kiutazása előtt. Furcsa érzés volt feleleveníteni az emlékeket: olyan távoli, mintha nem tavaly, de legalábbis öt éve jöttünk volna haza onnan. A beszélgetés során aztán B-vel lassan belemelegedtünk, és végül egymás szájából vettük ki a szót. Nekem a legélesebben az ottani állatok maradtak meg: amikor az ember szomszédjában egy öttagú kengurucsalád lakik, és karácsony reggelén átjönnek a ház előtti fűre heverészni, az eléggé szürreális élmény. A vombatok a legcukibb medveszerűségek lábtörlő-tapintású bundával (tudtátok, hogy a vombat végterméke kockaformájú? Mind. blown), a koalák úgy kapaszkodnak az ágakon, mintha nagyon részeg kis játékmackók lennének ("Jaj, csak nehogy leszédüljek"), és a kedves parkőrök narancssárga cetlikkel megjelölik reggel a fákat, ahol a koalák tartózkodnak, hogy a turisták biztosan ne menjenek haza fénykép nélkül. Az echidna olyan, mint egy lomha, esetlen óriáscickánysün, és a kacsacsőrű emlős képtelen akár egy percre is veszteg maradni: folyamatosan vízibalett-bemutatót tart.
A környékünkön a kedvencem a fürge bóbitamadár volt; és a kisebb fekete-fehér madarak, akik imádták magukat nézegetni a tükröződő felületeken. Az elején el nem tudtam képzelni, hogy ki zörget be hozzánk rendszeresen az első emeleti ablakon, aztán kiderült, hogy a madár a tükörképének udvarol az ablakpárkányon. Az irodámnak volt egy rózsakertre néző üvegajtaja; azon is rendszeresen bekopogott az egyikük.
Volt a fekete-fehér madaraknak egy nagyobb verziója is, amit ott szarkának hívtak, de a miénknél sokkal termetesebb. És harciasabb! Költési időszakban minden biciklis a sisakjára applikál néhány tüskét, nehogy megtámadják őket. A varjak szintén hatalmasak, és olyan a hangjuk, mintha csecsemőket gyilkolnának. A papagájokat jobban szerettük: általában csapatostul jöttek; a félénk, kicsi zöld-pirosak, és a rózsaszín fejű halványszürke nagyobbak, akik a fűben matatás közben halkan beszélgettek egymással. A reggeleink sztárja pedig a sárga bóbitás óriási kakadu volt, akit még az előző lakó szoktatott a hálószoba erkélyéhez. Nyolc óra körül megjelent (szerencsére nem volt koránkelő típus) és vidám rikkantásokkal követelte a betevő kekszmorzsáját. Próbáltam mazsolát adni neki, de arra csak finnyogott és rugdosta.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Huhh, tegnap éjjel a bulin aztán jól beb...tam...de ki lehet mellettem ez a csaj, aki a nyakamba szuszog?

    VálaszTörlés