2015. május 22., péntek

Archív - Október

Öcsém velem jött, amikor megvettem az első biciklimet. Együtt toltuk haza, mivel akkor még nem tudtam kerekezni. Szakértő szemmel végignézte, választott hozzá lámpát és fényvisszaverőt, gumifoltozó készletet és pumpát. Én még hozzácsaptam egy kosarat, merthogy milyen klassz lesz majd így járni a piacra. Az eladó próbált nekünk javaslatokkal segíteni, de ő volt az első olyan ír, akinek az erős akcentus miatt egy szavát sem értettem. Öcsémmel össze-összenéztünk és próbáltunk nem kuncogni.
A hátsó, gyér forgalmú kis utcán ültem a bicaj nyergébe először. Csalinkázva indultam neki, először az öcsém tartotta a bringát, aztán egyre magabiztosabb lettem. Az eséstől annyira féltem, hogy ha elvesztettem az irányítást, inkább leugrottam a kerékpárról. Rozálról - így neveztem el. És mivel jobbra vitt az út, arra megtanultam kanyarodni. Balra azóta sem tudok. Inkább leszállok, irányba fordítom a drótszamarat és visszaülök. És öcsémre gondolok, aki egy nyáron biciklitúrára jelentkezett. A gyülekezőhelyen a kezébe nyomták a bringát, ő pedig felült rá. Senkinek nem tűnt fel, hogy ez volt neki az első alkalom. Hátul, a többiektől lemaradva egyensúlyozott - mire az egyik felügyelő tanár észrevette, már egész jól ment neki. Nőtincsig megtanult biciklizni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése