2015. május 6., szerda

A főzésről

Évekkel ezelőtt kaptam karácsonyra egy üres recepteskönyvet; először tűnődve lapozgattam, mert addigra már lelkes használója voltam a Pepperplate-nek, és nem voltam biztos benne, hogy ismét a papíralapú receptek irányába szeretnék elkanyarodni. Aztán valamelyik karácsonykor egy kedves kolléganőm, Elle, meglepte a társaságot egy hét nyelven beszélő, mesegazdag, áfonyás-mogyorós-csokis gyümölcskenyérrel. Ennek a receptje volt a könyvem első bejegyzése. Rájöttem, hogy az, ahogy főzünk, mennyivel több puszta gyűjteménynél: igazi személyes történet, valahogy úgy, mint Polcz Alaine Főzzünk örömmel c. könyvében. A nagymamámtól a tócsnit örököltem, az anyukámtól a meggylevest; Rie-nek köszönhetem a pofonegyszerű amerikai sütikedvenceimet: a brownie-t, a banánkenyeret és a zabpelyhes cookie-t. Aztán az olasz nyelv iránti rajongásommal együtt jöttek a mediterrán receptek: a carbonara spagetti, a tonhalszószos borjúszeletek, és ezerféle, minimalista tészta, amelyek mind-mind a hozzávalók nagyszerűségéről szólnak. B anyukájától mesteri krumplisalátát tanultam, Millie-től azt a mandulás tésztát, ami nélkül azóta sincs tarte Tatin, és a tejszínes-mustáros csirkéről mindig a nyíregyházi barátnőm jut eszembe, és a konyhai beszélgetéseink. Amerikából jött velem a sajtszószos makaróni receptje, és a Madame májas töltelékéé a hálaadási pulykához; itt készítettem először áfonyaszószt. Amikor hazaköltözem, Nina fantasztikus répatortát sütött nekem; természetesen velem jött ez a recept is. Másfél évvel később, Ausztráliából a rizstésztába tekert friss, nyári tekercset hoztam. Így vagy úgy, az egész életem benne van azokban az ételekben, amik kikerülnek a konyhámból. Az öcsém évekig tartó ellenállás után mostanában érzett rá a főzésre; remélem, ő is elkezdi írni a saját történetét.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése