2015. december 30., szerda

Vajakról

Misi volt, aki bevezetett az ízesített vajak világába, és nem is tudott róla: egy délután elkísértem kutyát sétáltatni, majd amikor a szaladgálás után farkaséhesen hazatértünk, gyorsan összekevert ugyanannyi márványsajtot és vajat, némi sót, fehérborsot, majd belepasszírozott egy gerezd fokhagymát. Akkor egyszerűen csak kenyérre kentük, de persze rögtön elkezdtett kattogni az agyam további lehetséges felhasználási módokon és ízvilágokon. Azóta az egyik kedvencemmé vált például a fetasajtos változat: ugyanannyi fetasajt (én a juhtejeset szeretem a legjobban) és vaj, bors, apróra vágott bazsalikom és felmiszlikelt, olajban eltett aszalt paradicsom alkotja.
Amikor késő ősszel, a fagyok előtt felhasználom a friss fűszereimet a virágládából, jöhet a tobzódás: a citromos kakukkfű nagyszerű elegy a zsályával, levendulával és némi citromhéjjal, a mini csilipaprikáimhoz jalapeno, lime, cseppnyi római kömény és korianderzöld jár. Akkor sem keseredem el, ha friss fűszernövény nincs kéznél: ilyenkor ízesítőnek bevetem a mustárt, az olívapasztát, a csilipasztát mézzel, vagy a mindig a hűtőben lapuló parmezánt, finomra reszelve.
Az ízesített vajak persze lehetnek édesek is: az egyik kedvencem a narancshéjas-mézes-fahéjas változat, de hamarosan kipróbálom a juharcukros-vaníliásat is, egy kanál almalekvárral. Az angol karácsonyok elmaradhatatlan kelléke a brandy butter, amit a süteményekhez kínálnak: haladók másféle alkohollal is kísérletezhetnek. Szerintem a gyümölcskenyerekhez, briósokhoz, vagy palacsintákhoz nagyszerű kísérő - a citromos-cukros-vajas palacsintánál kevés jobb dolgot tudok elképzelni. (Tudom, megint a citrom...)
Az elkészült vajak nálam nagyjából öt napig tartanak a hűtőben: ezalatt sült húsokra olvasztom őket, halhoz vagy kagylóhoz használom, de pusztán zöldségekkel is épp ilyen finomak: ízesíthetek velük főtt kukoricát, párolt zöldborsót mentás vajjal vagy sárgarépát tárkonyossal, esetleg félig készre főzött krumplihoz adom, és úgy sütöm készre a sütőben. Ha akarom, lehet belőle fancy krumplipüré titkos összetevője, de egyszer ki fogom próbálni úgy is, hogy ebben forgatom meg a főtt nokedlit. Tavasszal csodálatos vacsora lesz sült spárgára olvasztva, lágy tojással - persze, ha megéri, és nem uzsonnázom meg azon nyomban némi friss kenyérrel...


2015. december 28., hétfő

Tanácsok 40 - Szilveszterről

Szerintem teljesen rendben van, ha szilveszterkor másra sem vágysz, mint hogy otthon fülig húzd a takarót, és negyvenedszerre is megnézd a Bridget Jones naplóját: engem a világból lehetne kikergetni azzal, hogy talpig csinosban végigfagyoskodjam a várost különböző bulihelyszínek között cikázva, és közben petárdák és trombiták  zaját hallgassam. Éppen ezért roppantul tetszik, ahogy a kínaiak köszöntik a saját újévüket: az összejöveteleken kívül fontos a csendes elmélkedés is, az elmúlt év értékelése, az elkövetkező évre vonatkozó tervek végiggondolása. Miért is ne tölthetnéd így a szilvesztert, ha ez jobban tetszik...? Lefűzheted az előző év fontos dokumentumait egy "2015" feliratú mappába, kidekorálhatod az új határidőnaplódat, tehetsz három új fogadalmat vagy sem, önkioldóval készíthetsz magadról elmosódott képeket, miközben égő csillagszórókkal rajzolsz a levegőbe, pezsgőzés helyett kipróbálhatsz egy egg nog- vagy egy forraltbor-receptet, összebújhatsz a kutyáddal, aki valószínűleg halálra lesz rémülve a durranásoktól... bármit is választasz a végén: érezd jól magad és boldog új évet!


2015. december 25., péntek

Archív - Fázás

Nos, az úgy volt, hogy idén is karácsony után indulunk haza, tehát a karácsonyfánkat esélyünk sem lenne Vízkeresztig csodálni. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy huszárvágással oldjuk meg a problémát: a kimaradó időszakot Szenteste elé tesszük. (Az amerikaiakat persze így sem sikerült megelőzni.)
B tehát favadászatra indult Rianással és Zioval, és a leggyönyörűségesebb fenyővel tért vissza. Tudom én, hogy mindenféle rossz érzéseimnek kellene lenniük a kivágott fa miatt, de nincsenek. A fa formás, B-nél egy kicsit magasabb, gyantaillatú, dús, sötétzöld és tökéletes. Kicsit átrendeztük a nappalit, hogy méltó helyre kerülhessen, és elővettem a díszeket rejtő dobozokat.
Bár nagy barátja vagyok az egyszínű karácsonyfának (eddig a két legnagyobb sikerű összeállítás a pimaszul piros-pink és a zöld-arany skótkockás volt), rájöttem: ezt a jövőben képtelen leszek tartani. Nem azért, mert nem lennék képes minden évben új készletnyi díszgömböt venni az aktuális színekben. Nem is azért, mert B a gyerekkorát idéző tarkabarka fákat szereti. Hanem azért, mert egyre szentimentálisabb vagyok, és képtelen vagyok a csodaszép díszeink közül bármelyiket is kihagyni. Muszáj fenn lennie a B-től kapott, üvegbuborékba fújt üvegrénszarvasnak, a nagymamám pici mesegombájának, a négy angyalnak, a felcsíptethető kardinálispintynek, a kakukkosórának, a madáretetőből kikandikáló vörösbegynek, a hintalovacskának és a többieknek. De hogy mégse legyen zavaró az összhatás, korlátozást vezettem be: kizárólag meleg színekben vásárolunk új díszeket. Így aztán a fánk csupa piros és arany és bronz és barna és egy kicsit üveg is. Feltettem az aranybarna szaloncukrokat, a tavalyról maradt, kólaízű candy cane-t (aranybarna-fehér csíkokkal), és végül az egészet körbetekertem egy vörösrézszín organzaszalaggal. Puszta lakásdísz helyett gyönyörű, emlékekkel teli, szerethető fa lett, és nem csak számunka idéz régimódi, viktoriánus karácsonyokat: a Madame-ék mosolyogva fedezték fel rajta sorra a különleges díszeket, és kedvencet is választottak maguknak.
 

2015. december 21., hétfő

Tanácsok 39 - Ágyneműről

Az évek során kipróbáltam sokfélét: sötétkék flanelt, romantikus rózsamintásat, sűrű szövésű,  kacsatojáskék pamutszatént, de nemrég rájöttem, hogy a hófehér ágyneműt szeretem a legjobban. Ha most rendezném be a saját háztartásomat, másmilyet nem is vásárolnék, csakis természetes anyagú, megnyugtató fehéret - nem lényegtelen szempont, hogy így a sorozatos költözéseknél nem kellene a színharmóniával bajlódni: a kacsatojáskék ágynemű és a napsárga fal szemkápráztató kombinációt alkot, kipróbáltam...
Szerintem a friss ágynemű a luxus egyik legelérhetőbb formája - elvégre az emberek a szállodákban elképesztő összegeket fizetnek azért, hogy ropogósra vasalt, illatos, hűvös ágyneműben hajtsák álomra a fejüket. Hetente egyszer ez mindenkinek belefér, és ha szeretnéd, egy kis levendulavízzel is megspriccelgetheted vasalás előtt. Szép álmokat!


2015. december 18., péntek

Archív - Mince pie

Ce que j’adore dans la cuisine anglaise ce sont vos petits mince-pi.”
(Nigella Lawson)

Mióta ezt a kifejezést olvastuk a szakácskönyvben, B-vel nem tudjuk abbahagyni a kuncogást azon, hogy mensz pi.

A mince pie hagyományos angol karácsonyi édesség: eredete a közékorra nyúlik vissza, amikor a szentföldi hadjáratról hazatérő keresztes lovagok addig ismeretlen fűszerek tömkelegét vitték haza Angliába. A Háromkirályok ajándékait jelképezte a fahéj, a szerecsendió és a szegfűszeg: ezekkel ízesítették a darált húsos tölteléket, (mincemeat) amibe aztán brandybe áztatott aszalt gyümölcsöket is kevertek. Később a töltelékben egyre több lett a  gyümölcs, és egyre kevesebb a hús: manapság már nem főfogásként, hanem süteményként kínálják.

Nigellának köszönhetően angolos karácsonyunk lesz az idén: a karácsonyi gyümölcstorta után a mince pie volt a második édesség, amit kiszemeltem. Vettem mini muffinformát, csillagos süteménykiszúrót, vegetable shorteninget (ez nem tudom, mi, talán a margarinra hajazhat), és egy vödör vörösáfonyát (ezt a  helyesírás-ellenőrző folyton ki akarja javítani vöröshangyára), hogy azzal a lendülettel neki is álljak a töltelék elkészítésének.
Egy lábosba öntöttem 60 ml áfonyalevet, és beleöntöttem 80 g barnacukrot. Kevergetve melegítettem, amíg a cukor fel nem oldódott. Ekkor hozzátettem 300 g áfonyát, egy teáskanál őrölt fahéjat, ugyanennyi őrölt gyömbért, fél teáskanál őrölt szegfűszeget, 75 g mazsolát, 75 g apróra vágott aszalt sárgabarackot, 30 g aszalt áfonyát, egy mandarin kifacsart levét és a reszelt héját. Húsz percig gyöngyöztettem. Legjobb, ha időnként ránéztek és kavartok rajta egyet, velem ellentétben, aki főzés közben Alice Hoffman egyik könyvébe merültem bele, és így egy kicsit odaégett az mincemeat alja. Gondolom, a rengeteg cukor meg minden. Úgyhogy fütyörészve átköltöztettem egy másik lábosba a menthető részeket, és úgy tettem, mintha mi se történt volna. Hozzálocsoltam 25 ml brandyt, két evőkanál mézet, pár csepp mandulakivonatot, és fél teáskanál vaníliaaromát. Aztán vehemensen megkevertem, hogy minden áfonyaszem összetörjön, és tiszta befőttesüvegben, jól lezárva a hűtőbe tettem. Két hét múlva fogom felhasználni a mini pitékhez, és ilyen csinosak lesznek:
 

2015. december 16., szerda

A térkép szélén

Millie ajánlotta még a nyár kellős közepén ezt a novellafüzért, és sokkal jobban tettem volna, ha akkor nyomban neki is fogok. Sajnos decemberig vártam vele: a vizsgaidőszak közepén szoktam novellákat olvasni, mert a tanulással töltött nap végén nagyszerűen kilúgozza az agyamat egy-egy történet.
Hát, kilúgozni kilúgozta: tényleg magába szippantott az ábrázolt reménytelen, kíméletlen világ. Vérzett a szívem, ahogy a  kiszolgáltatott, végletekig megalázott szereplők megadással viselt mindennapjairól olvastam - szerintem nem is kell ahhoz vidékre menni, hogy találkozzunk velük, elég a kilencedik vagy a tizedik kerület valamelyik bugyráig ellátogatni. Az Isten-háta-mögöttiség, a kisember lehetőségeinek beszűkülése, az elmagányosodás itt is ugyanolyan hangsúlyosan jelen van. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha a szakdolgozatomhoz kutatnék: a könyv egy szociológiai tanulmányra emlékeztet azzal, ahogy a legapróbb részleteket is megrajzolja. A legmegrendítőbb azonban a stílusa: Tar Sándor egyszerűen csak leír, egyszerűen, megrendítően. nem kommentál, nem magyaráz, nem foglal állást ezekről a társadalom peremére szorult, lelki nyomorban élő emberekről, akiknek a gondolati leépülését a belső beszédükön keresztül látjuk. Az ő monológjuk az, ami még közelebb hozza őket, és a kötet ábrázolásmódját még egyszerűbbé és puritánabbá teszi. Az éhínség, a lelketlen munkaadók, a hajléktalanság, a kínzás, a nemi erőszak a végén összegyűltek bennem, és jó pár nap kellett, hogy kipihenjem ezt a brutálisan mellbevágó könyvet. Senkinek nem ajánlom így december tájékán, pláne nem vizsgák közepette, de ettől függetlenül örülök, hogy elolvastam - biztosan kézbe veszek még Tartól mást is.

2015. december 14., hétfő

Tanácsok 38 - Konyhai szabályokról

  1. Amiből nem engedek: igazi vaj, igazi vaníliarúd (a kikapargatott héjakat aztán egy befőttesüvegnyi cukorban gyűjtöm), frissen őrölt bors, frissen őrölt szerecsendió és arborio rizs a rizottómhoz. 
  2. A zsírszegény tejtermékeknek szerintem semmi értelme: legyen szó húsról vagy tejről, az íz titka a zsiradék. Ja, és ha gyümölcsjoghurtot akarok, inkább megveszem a simát, és otthon belekanalazom a gyümölcsöt, cukor nélkül - én jobban szeretem, ha nem édesítik pudingszerűvé. 
  3. Mindig legyen otthon citrom és friss fűszernövény: bármilyen ételt feldobnak. 
  4. Legyen otthon egy saját kiskerted. Akkor is, ha az a kiskert mindössze egy cserépnyi csilipaprika, vagy némi csíra. 
  5. Ha friss fűszercsokrot vásárolsz, bánj úgy vele, mint a virágokkal: vágd le a szára végét, tedd egy pohár vízbe állítva a hűtőbe, és naponta cseréld rajta a vizet. 
  6. Időnként vásárolj egy-egy olyan hozzávalót, amit még nem kóstoltál, és keress hozzá receptet. Erről az elvről mindig a dédmamám jut eszembe, aki a nagymamámnak egy vasárnapi ebéd során hosszasan ecsetelte, milyen hallatlan dolgokat árulnak újabban a piacon - némi zöld szár, rebarbarának hívják, hallottál már ilyet? Mire lehet ez jó egyáltalán? -, aztán kért még egy adagot a főtt marhához tálalt egresszószból, ami persze, hogy rebarbarából készült... 
  7. Amit a nagynénémtől tanultam: mindent kóstolj meg, legalább egyszer. Lenyelni már nem muszáj, ha nagyon nem akarod. Ismerek valakit, aki minden január elején rizst eszik, megállapítja, hogy abban az évben sem szereti, és utána következő januárig rá sem néz. 
  8. Ne vásárolj fagyasztott, előpanírozott csirkefalatokat. Vagy bizonytalan eredetű tengeri halrudakat. Vegyél halat vagy csirkét, és süsd meg egészben. 
  9. Miközben az étel készül, mosogass közben egy keveset. Hipp-hopp, a sok pár percnyi várakozási idő alatt elmosogattad az összes főzéshez használt piszkos edényt! 
  10. A paradicsomot ne tartsd a hűtőben: rövidesen megnyamvad és kásás lesz. 
  11. Mindig magad készítsd a salátára az öntetet. Kettő percbe telik, és sokkal finomabb a boltinál, amit egyébként is telenyomnak tartósítószerrel, hogy friss maradjon akkor is, ha hónapokig áll a hűtőben, mivel mindig csak egy pici kell belőle... 
  12. Ez különben nem csak az öntetekre igaz: olyan élelmiszereket vásárolj, amin az összetevők listája minél rövidebb. 
  13. Mindig van egy fogás elkészítéséhez szükséges alapanyag a kamraszekrényben és a hűtő polcain. Keresd meg! Nálam ez legtöbbször carbonara spagetti: szalonnakocka és parmezán a mélyhűtőből, spagetti a kamrából, fokhagyma és tojás a hűtőből egy kortynyi tejjel. 
  14. Használj szezonális zöldségeket: hidd el, ha nincs illata az epernek, akkor nem éri meg megvenni, mert eperíze sem lesz. 
  15. Ne halmozz fel konyhai eszközöket feleslegesen: nagyon jól meg lehet lenni joghurtkészítő gép, rizspároló és egyebek nélkül. Én kézzel dagasztom a kenyeret és kézzel verem a habot is. Az egyetlen, amiről nem mondok le, a rúdmixerem. Na és persze a citromhéjcsíkozóm. Említettem már, hogy szeretem a citromot...?

2015. december 11., péntek

Archív - A salemi boszorkányok

Évekkel ezelőtt volt dráma utoljára a kezemben – és ez nem az iskolai irodalomórák számlájára írható. Valahogy így alakult. Tegye fel a kezét, ki olvasott színdarabot mostanában...?

A Crucible szerintem könnyebben olvasható, mint a legtöbb dráma; közben sokat gondolkodtam rajta, Miller vajon miért ezt a formát választotta. Különösen az elején olyan hosszú – és érdekes! - okfejtéseket olvashatunk a hatalom és a vallás összefonódásáról, az amerikai társadalomról, hogy csodálkoztam, miért nem regényként írta meg.

A Salemi boszorkányokkal kapcsolatban minden alkalommal elmondják, hogy Millert a McCarthy-korszak kommunista szimpatizánsok után kutató bizottsági meghallgatásai ihlették (láttátok a The Aviatort? Na, valahogy úgy kell ezeket elképzelni; valóságos modern kori, hisztérikus boszorkányperekként, amelyeknek aztán az vetett véget, amikor McCarthy a katonai elitnek is nekitámadt.).
A történet valós eseményeken alapszik, Salem városában az elhíresült perek során tizenkilenc embert és két kutyát akasztottak fel. A darab elolvasása után pár nappal mentünk el a Bűn és bűnhődés múzeumába, ahol a történelmi tényeket is elolvashattuk (például Giles halálát, ami valóban így történt), és megnézhettük a bírók kézzel írt jegyzeteit (külön érdekesség volt, hogy velünk tartott egy grafológus is). Azt hozzá kell tenni, hogy a Salemi boszorkányok nem követi hűen a történelmet (Proctor a per idején hatvan is elmúlt, míg Abigail tíz év körüli kislány volt). Nincs is erre szükség: annyira egyetemes a téma; a tudatlanság, a vakhit és az álszentség, hogy bármely korra, bármely államra, bármely vallásra vagy politikai berendezkedésre vonatkoztatható.

A könyv mesteri, minden szakasza máshogy nyűgözött le: az elején a háttérről szóló eszmefuttatások elgondolkodtattak, majd a szereplők hangja szórakoztatott („Your father had a habit of willing land that wasn't his”), és alig-észrevehetően sűrűsödött az árnyék. A tréfák és a kisvárosi, komolytalannak tűnő perlekedések miatt miatt sokáig nem vettem észre, ahogy lassan bezárul a kör Salem lakói körül, és egyre többen esnek a hisztéria áldozatául. Kívülről mindig olyan képtelenségnek tűnik, amikor egy Abigailhoz hasonló egyszerű ember tömegeket képes megszédíteni... egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani, a tanult, bölcs bírókkal együtt.

A legrokonszenvesebb a szintén gyanúba keveredett Rebecca Nurse volt, és természetesen John Proctor, az esendő főhős, aki a múltbéli hibái ellenére akkor találja meg magában az erőt, amikor már nincs számára menekvés. Inkább meghal, minthogy újabb vádlottakat vonjon a bíróság látókörébe. Bizonyos szempontból Putnamék ellentéte, akik a saját életük nyomorúságáért vérszomjasan próbálnak külső felelőst keresni – Proctor pedig a végén felelősséget vállal Abigaillel való viszonyáért, és akár az egész város előtt hajlandó besározni magát, ha ez azt jelenti, hogy megment vele másokat.  Megrendítő, ahogy az ő dilemmáját ábrázolja a szerző -  ha  az ember épp nincs az adott helyzetben, olyan könnyen rámondja, hogyan cselekedett volna; de korántsem biztos, hogy valóban képes lett volna ugyanerre az önfeláldozásra.
 

2015. december 9., szerda

Borpárosításokról - másképp 2.

Múltkor Misivel betértünk a Dolcissimába, hogy stílszerűen olasz édességek közepette meséljen a firenzei élményeiről. Ő azonnal lecsapott egy szelet mesei pisztáciás tortára, én pedig természetesen először a fagyik felé vettem az irányt, mielőtt kiválasztottam volna egy naracshéjtól illatos, marcipános sütit. Nálam bizony a fagyiknak nem csupán nyáron van szezonja: évszakok ide vagy oda, ő a comfort food királynője, és jobb programot fagyos téli estékre költeni sem lehet, mint hogy paplanba bugyolálva, égő gyertyák közepette, egy jó film közben elkóstolgassak egy vödörnyi vaníliafagyit.
Ha nagyon szeretném, persze bármit lehet tovább tupírozni. Mondjuk a fagyi mellé társíthatok egy pohár bort... valahogy így:
  1. A citromfagyihoz természetesen üde, citrusos pinot grigio jár, nem is kérdés.
  2. Csokifagyi? Válassz egy ausztrál shirazt: a telt, málnás íz nagyszerűen illik hozzá.
  3. Jobban szereted az epret? Párosíts hozzá egy üde, friss rozét, az sem baj, ha félszáraz. Az eper, a málna, és a görögdinnye édessége visszaköszön a borban, és mennyei lesz a fagyiddal.
  4. Krémes, tejszínes dió-, mogyoró- vagy pisztáciafagyihoz a legjobban az amerikai módi szerint készült vajas chardonnay-ket szeretem. Fantasztikus!
  5. Szereted a virágos fagyikat? A bodzavirágos vagy levendulás csodákhoz a legjobb, ha valami hasonlóan édes, könnyed bort választasz. Mondjuk jégbort, amelyben visszaköszönnek a mézes-virágos aromák.
  6. Az egyik kedvenc fagylaltom a Ben&Jerry's Cherry Garciája: a tejszínes alapban feketecseresznye-szemek és étcsoki-darabkák rejlenek. Nem tudok hozzá jobbat elképzelni, mint egy pohár meggyes, gazdag cabernet sauvignont.
  7. Málna, vagy éppen meggyes mák: itt nehéz mellényúlni: a zinfandel, a merlot, vagy akár egy portói is remekül illik hozzájuk. Bármilyen gyümölcsös vörösbort választasz, arra figyelj, hogy ne legyen túl csersavas.
  8. Joghurt- vagy túrófagyi: könnyedén savanykásak és mégis édesek, tehát valami hasonlóan gömbölyű savakkal rendelkező desszertbort válassz, mondjuk az olaszok kedvenc vin santo-ját.
  9. Az illatos őszibarackfagyit párosítsd egy kései szüretelésű rizlinggel, vagy fűszeres traminival.
  10. A kedvencem, a vaníliafagyi esetében nincs is szükség tanácsra: ha apróra morzsált mandulás amaretti keksszel szórod meg, adj hozzá ánizsos-mandulás, ananászillatú viogniert, ha feketeáfonyával, szilvalekvár édességű zinfandelt. Én magában szeretem a legjobban: szerintem ekkor a chardonnay egészíti ki legszebben. 

2015. december 7., hétfő

Tanácsok 37 - Meleg öltözködésről

Az elmúlt pár napot barátságos, meleg szobában töltöttem barátságtalan tankönyvek fölött, úgyhogy miután kiszabadultam onnan, teljesen felháborított a téli hideg. Nahát!
Mivel rettentően fázós vagyok - a nagymamám gyerekkoromban úgy mondta: káposztalé folyik az ereidben, és nevetett hozzá -, az évek során jól bevált módszereket alakítottam ki a téli öltözködésre. Meg is osztom, hátha más sorstársaknak jól jön:
  1. Jobb ma két vékony réteg, mint holnap egy vastag. Engem mindig jobban melegít, ha hagymahéjszerűen pakolom magamra reggel a holmikat: trikót, blúzt, vékony pulóvert, blézert, mint ha csak egyetlen szupervastag kardigánhoz folyamodom. És feltétlenül tűrd be a nadrágod derekába, amit csak lehet!
  2. Télen esküszöm a gyapjúnadrágokra és a kordbársonyra, mert a farmerben meg lehet fagyni (és annál már csak a kedvenc esőruházatom, a viaszos farmer rosszabb). Ha mégis farmert húznék, alá biztosan pamutharisnya kerül lábfejjel vagy anélkül.
  3. Enyhébb napokon, amikor elég a szoknya-csizma kombó, lábfej nélküli műszálas harisnyát viselek, és hozzá pamutzoknit. Pár éve jöttem rá a harisnyarétegezés nagy titkára, ezzel is érdemes kísérletezni: egy műszálas lábfej nélkülire húzott pamutcsipke harisnya csodásan tud melegíteni.
  4. Ha a cipődbe fér, tegyél bele melegítő talpbetétet. De azért ettől függetlenül ne hordj túl vékony cipellőket, a talpbetét még nem minden...
  5. Hol szoktál rettentően fázni? Koncentrálj arra a területre. Nekem például az ujjaim fagynak vörösre, ezért nélkülözhetetlenek a kesztyűk már az októberi reggeleken is. A januári fagyban átnyergelek az ötujjas, szőrmebéléses irhakesztyűre.
  6. Tudtad, hogy a kötött sapkát nagyon egyszerűen be lehet bélelni fleece-szel, és akkor nem fúj át rajta a szél még a Margit-híd közepén sem? Csodálatos. Ha nem szívesen viselsz sapkát, mert aggódsz a frizurád miatt, akkor alighanem a kapucnis kabát számodra a megfelelő választás. Bárhogyan is: állítólag a fejünkön át távozik a hő negyven százaléka, úgyhogy mindenképpen fedd be valamivel.
  7. Ha már kabát: válassz olyat, ami elég hosszú ahhoz, hogy le tudj ülni benne a villamoson, és közben nem a hideg ülésen fagyoskodsz - tehát érjen legalább combközépig.
  8. Lehetőleg válassz természetes anyagokat. A magam részéről rettentően tudok fázni egy kötött műszálas pulóverben, akármilyen vastag is, ellenben csodásan beleizzadok. A műszálas zoknikról pedig jobb, ha nem is ejtünk szót...
  9. Sálak. Odavagyok a vastag plédekre hajazó sálakért: általában az orromig húzom őket, és így nem Rudolfra, a rénszarvasra hasonlítok, amikor este hazaérek.
  10. Krémezés. Valamilyen rejtélyes okból száraz bőrrel sokkal jobban didergek. Reggelente a zuhany után jöhet a sűrű testvaj, és ha eztán öltözöm fel, tényleg sokkal jobb a hőérzetem.

2015. december 4., péntek

Archív - Könyvtár

Zsebrevágtuk a még meleg olvasókártyákat és követtük vezetőnket a széles, földalatti folyosón.
- Haladjunk a bal oldalon: a jobb oldal a könyves kocsiknak van fenntartva.
És valóban; a következő sarkon szembejött egy alacsony, szemüveges kis ember, aki egy könyvekkel alaposan megpakolt zsúrkocsi-szerű alkalmatosságot tolt maga előtt, és mellénk érve kedélyesen ránkköszönt. A fejünk fölött surrogás hallatszott: a plafonba épített zárt rendszeren át továbbítják a kikért könyveket az olvasótermekbe.
A folyosó végére érve faborítású, múlt századi hangulatú liftbe szálltunk, majd rövid kanyargás után az épület egyik sarkában elhelyezkedő, festett kupolájú, gyönyörű freskókkal díszített terembe érkeztünk.
- Ez a négy elem csarnoka - mutatott a falfestményekre a vezetőnk - Ide helyezték át a kelet-európai részleget. Mindjárt meg is mutatom, honnan...
Újabb túra következett: amerikai népi motívumokkal festett terem a folklórrészlegnek, japán színházi maszkok a keleti szekció falán, klasszikus jelenetek egy folyosó  mozaikburkolatú mennyezetén, hangulatos angol könyvtárszobákat idéző, faburkolatú különtermek a Kongresszus saját használatára. Úgy éreztem magam, mint Karcsi, aki egy könyvtárosba oltott Vonka Vilmost követ, szemüveges, tudósforma umpa-lumpák között. Végül egy keskeny, csupaüveg falú, hosszúkás helyiségbe érkeztünk.
- Íme, a régi otthonunk.
 
Az ablakhoz léptem. Többemeletnyi magasságból tekintettem le a márványburkolatú, hatalmas központi olvasóterembe; a legyezőforma ólomüveg-ablakokon mézsárgán áradt be a késő délutáni napfény. Felsóhajtottam.
- Amikor a Nemzet aranyát forgatták, kevesellték az olvasóteremben a könyvespolcokat, úgyhogy körbeácsolták a felsőbb szinteket és telerakták díszlet-könyvekkel. Egyébként meg kell mondanom, remek munkát végeztek - valószínűleg jóval nagyobb költségvetésből dolgoztak, mint mi -, a polcaik masszívabbak voltak a mieinknél...
Keskeny csigalépcsők sora következett; ahogy mélyebbre haladtunk, úgy lett a levegő egyre hűvösebb. Az olvasóterem alatti helységben megcsodáltuk a könyvliftet és a futószalagot, amin az Elveszett jelkép főszereplői jutnak át a Kongresszus egyik épületébe.
Egy apró ajtó mögött alacsony mennyezetű, szűk raktárhelyiség várt bennünket. És végre igazi papírillat! A régi szláv részlegen voltunk, halmokban álltak a megsárgult, orosz napilapok. Egy másik ajtó mögött cirillbetűs könyvek, és egy ismerős, fából készült szekrényke kis fiókokkal.
- A régi katalógus, amit aztán bedigitalizáltattunk - de még mindig akadnak olyan régivágású olvasóink, akik jobban szeretik a kis kártyák alapján megtalálni a könyveket... és nézzétek csak a padlót és a mennyezetet! Ez a fehér márványlap olyan vékony, hogy a legfelső szint üvegplafonján besugárzó fény átszüremlik rajta. A múlt században, még az elektromosság előtt tilos volt ide égő gyertyával vagy lámpással belépni, így kénytelenek voltak azzal a kevés fénnyel beérni, amit ezzel a módszerrel tudtak az egymás tetején elhelyezkedő raktárhelyiségekbe becsalogatni.
A terem végében végre rábukkantunk a magyar részlegre: végigsimítottam a nagymamám polcáról ismerős, íriszmintás borítójú Molnár Ferenc-köteteken, az arany-vörös Jókaikon. A modern könyvtárakból ez hiányzik számomra: az ember bármit megtalál ugyan a számítógépen, de én sokkal jobban szeretek céltalanul bolyongani a könyvek között, találomra beléjük lapozni, meglepő felfedezéseket tenni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a K betűhöz fordultam, és lehajoltam, hogy ellenőrizzem: megvan-e az a könyv, amit Mamzelle javaslatára keresek égen-földön, antikváriumok weblapjain - mindhiába. Nos, a Kongresszusi Könyvtárnak nem akármilyen
budapesti beszerzője lehet - ott várt rám Karácsony Benőtől a Napos oldal. Ha a mostani adagommal végeztem, ki is kölcsönzöm.
 

2015. december 2., szerda

Parfümről - Sycomore

Amikor elkezdtem a parfümöket kóstolgatni, időről időre levettem egy klasszikust a parfümériák polcain, hogy megismerkedjek velük: valahogy úgy voltam ezekkel, mint a kötelező olvasmányokkal. A Chanelek közül az első három illat akkora melléfogás volt, hogy majdnem végképp feladtam, de negyedikre rátaláltam a Sycomore-ra – és azonnal megbocsátottam az első három illatnak. Ha nekem kellene kitalálnom, a divatház melyik parfümje illene legjobban Gabrielle Chanelhez, biztosan a Sycomore-re böknék: a vékony, karakteres arcú, rövid, sötét hajú Cocohoz a legkevésbé sem tudnám elképzelni például a Beige mézes gardéniafuvallatát.

A Sycomore-ról sokszor mondják, hogy férfias – én inkább nem nélkülinek látom, ugyanakkor intelligensnek és kifinomultnak, mint egyik kedvenc színésznőm, Tilda Swinton arcát. Ennek a parfümnek a hangulatát idézik a Coco Chanelről készült fényképek, amelyeken férfinadrágban, határozott arccal, nemtörődöm módon zsebre dugott kézzel, magabiztosan néz a kamerába. A Sycomore épp ilyen visszafogott, csendes és céltudatos.

Amikor magamra fújom, először a finom, friss, és hűvös vetiver csap meg – szinte arisztokratikusan elegáns benyomást kelt. Ezt követi a kedvenc szakaszom, amikor a gazdag, sűrű föld-illathoz égő fa füstje társul: ilyenkor támad kedvem egy csésze Kusmi Samovar teához, amelyben az enyhén füstölt fekete tealevelek különleges aromát kapnak, de még nem érik el a Lapsang Souchong pipafüst-szerű, szemet csípő intenzitását. A Sycomore halk füstje, a száraz cédrus és a nedves föld együtt egy gyantás illatú téli fenyőerdőben tett magányos sétát idéznek. Ahogy a parfüm lecseng, lassan véget ér a csendes séta és mi hazatérünk: a végén halvány és enyhén kesernyés édesség köszönt, mintha valaki éppen sötétre pirított karamellt, vagy holland kakaóporból forró csokoládét készítene. Rajtam ez a fázis kevésbé érzékelhető: a Sycomore a bőrömön csupa fa, mintha gyantától ragacsos faforgácsokat szagolgatnék, és ehhez társul egy kevés testes vörösborokat idéző, csersavas szárazság. Számomra tűnődő, nyugodt hangulatot idéz: nagyon szeretem a novemberi ködös időben, de az is előfordult már, hogy nyári estén egyszerre fújtam magamra a Bois Blonde-dal: a két cédrusillatú parfüm csodálatosan összeillett.

2015. november 30., hétfő

Tanácsok 36 - Étkészletről

Ezt a tanácsot már megénekeltem egyszer, de annyira tetszik, hogy ideírom még egyszer: ha épp most rendezed be a saját otthonodat, válaszd a lehető legegyszerűbb (és legsokoldalúbb) fehér étkészletet. Egyrészt a kék virágos levesestányérban messze nem olyan gusztusos a vasárnapi húsleves, másrészt ha megunnod a skandináv minimalizmust, kiegészítőkkel könnyedén fel tudod frissíteni.

Nagytányér, kistányér, leveses tálka, ami éppúgy megfelel főételnyi salátához, főzelékhez vagy reggeli zabkásához (mélytányér nélkül csodásan el tudok lenni), és tűzálló bögre, amiben készülhet csokipuding vagy szuflé is. A poharak közül elég egy vizespohár, egy alacsony pohárka, amit hol eszpresszóhoz, hol mártogatós szószokhoz vethetsz be, és egy nagy, gömböcforma borospohár - utóbbiban tálalhatsz panna cottát vagy dinnyegömbökből készült gyümölcssalátát. Én szeretem a nagy üvegtálakat is: persze elsősorban salátát tálalok bennük, de ha felfordítom, tortafedőnek is használható, lehet belőle gyümölcstál vagy épp pezsgősvödör alternatívája.

A sütőbe tehető tálak közül szintén az egyszerű fehér kerámiákat szeretem a legjobban, amik elég szépek ahhoz, hogy rögtön az asztalra tehessem őket.

A tálalásnál persze nem ér véget a dolog: bármelyik fenti kellék felhasználható dekoráláshoz is. A kis eszpresszós poharak lehetnek mécstartók, a borospohárban úsztathatsz mini virágfejeket, az üvegtálban úszógyertyákat. A fehér kerámiatálakban elrendezhetsz egy alacsony asztaldíszt virágokból - vagy ősszel minitökökből, karácsonykor pedig tobozokból és egyéb termésekből.

Az abroszoknál és a szalvétáknál viszont kibontakozhatsz kedvedre...! Válassz elegáns fehéret, szelíd virágmintásat, aranyszálas karácsonyit, vagy vidám kockásat, krémszínűt, avarbarnát és drámai vöröset, dekoráld kagylókkal a halvacsoránál és vadszőlő-levelekkel ősszel.

Mindig is szerettem volna egy gyönyörű étkészletet. Szerintem ebben nem kis része lehet Anne Shirley-nek, aki hol kék virágos, hol zöld-krémszín leveles, vagy piros-arany bogyómintás tányérokkal terített különleges alkalmakkor (na jó, a kék virágos asszem Lady Lavenderé volt). Jó néhány könyvem van, ami az otthoni vendéglátással, dekorációkkal, szalvétahajtogatással foglalkozik - képtelen vagyok nekik ellenállni, na. És minden alkalommal sóhajtozom a csodálatosabbnál csodálatosabb porcelánok láttán.
Első önálló otthonomba mégsem virágindás, cirádás készletet vettem - már csak az életmódom miatt sem; nálam aztán igazán nem voltak többfogásos ültetett vacsorák, úgyhogy inkább nem kerülgettem a szekrényben a mártásostálat, kávéskannát, olívabogyós tálkát.

Aztán jött B, és vele együtt a baráti összejövetelek: nekem pedig még mindig nincs ünnepi étkészletem. Hétvégén a fredericksburgi régiségboltban ezen állapot fenntarthatatlanságán töprengtem, amikor megláttam néhány fehér virágokkal festett, platinaszín szegélyes, kecses csészét. A bányásztörpére hasonlító tulajbácsi igazán roppant vonzó ajánlatot tett a hiányos szettre; és amint látom, az internet zugaiban időnként fel-felbukkan egy-egy ugyanilyen kistányér, teáskanna, hogy kiegészíthessem.

Aztán végül mégis ellenálltam. Egyrészt ott kapnék szívrohamot, ha a jövő évben esedékes hazaköltözésünk során úgy járnék, mint egy exkollégám a nászajándékba kapott herendivel (egyetlen ép darab sem maradt közte). Másrészt eszembe jutott Matthew Mead, és az Entertaining Simple, amit pont olyan állhatatlan népeknek írt, mint amilyen én vagyok: különböző ünnepekre márpedig különböző dekoráció jár, de csak nem vehetünk egy-egy komplett karácsonyi, tavaszi virágos, őszi szőlőindás készletet...?
 

2015. november 27., péntek

Archív - A kis fekete

"Scheherezade is easy; a little black dress is difficult."
(Coco Chanel)
 
Nagyon kevés nő van, aki nem a fekete alapdarabok köré építi a ruhatárát. Fekete az irodába, fekete az esti szórakozáshoz, fekete, hogy kevésbé látsszon rajta a szennyeződés, fekete, fekete, fekete... megfelelő kiegészítőkkel százféle személyiséget adhatunk neki, önmagában pedig a jó értelemben vett egyszerűség, visszafogottság mintaképe. "Ja, ez a régi darab...?"

Én ugyan nem vagyok kebelbarátja  a feketének, de természetesen nálam is helyet kap. Az első kis feketémet tizennyolc évesen kaptam: hosszú ujja volt, rövid szoknyája és csipkeháta. Nem a legsemlegesebb darab - később rá is jöttem, mennyire nehéz variálni, de tizennyolc évesen az ember lánya más szempontok alapján válogat...
Ha a ruhatárunkat egy filmhez hasonlítjuk, ez a csipkehátú ruha a sztár lenne: képtelenség nem odafigyelni rá. És épp ebben rejlik a gyengesége - a kis fekete a lényegét veszíti el, ha főszereplő lesz: jó esetben ő az a színésznő, aki aztán a legjobb mellékszereplőért járó Oscart hazaviszi.

A másodikat huszonkét évesen már józanabb megfontolások szerint munkához vettem az Oasisben: ujjatlan, csónaknyakú, térd alá érő darab, épp megfelelően testhezálló. Mivel az anyaga kissé rugalmas, soha ilyen kényelmes ruhám nem volt: össze sem tudom számolni, hányszor viseltem munkahelyre - alávett blúzzal, garbóval, fölötte kardigánnal vagy blézerrel -, esti rendezvényekre önmagában vagy stólával. Alighanem a ruhatáram legmegbízhatóbb, legstrapabíróbb darabja - de ha egy-egy esti programra nem dolgozni indulok, még véletlenül sem nyúlok utána.

A harmadiknak harmincévesen jött el az ideje: az anyagot upgrade-eltem, így most fekete gyapjúszövetből varrt, ujjatlan, diszkrét V-kivágású kis feketém van, a  kivágás körül pár letűzött hajtással. Az anyaga miatt összehasonlíthatatlanul elegánsabb és kissé merevebb az elődjénél: ezzel nekem is tartást ad. Nagyon szeretem. Állítólag egy-egy új életszakaszban a nők legalábbis hajviseletet váltanak - én kis feketét szoktam.
 

2015. november 25., szerda

Pizzáról

Jól tudjuk: a pizza akkor is jó, ha nem jó - ennek ellenére az előző estéről megmaradt, hideg és nyúlós pizza nem a gasztronómiai élvezetek csúcsa. Még szerencse, hogy ezen könnyen segíthetünk! A múltkori, konyhai maradékokról szóló bejegyzés által ihletve most mutatok néhány konkrét tippet a másnapi pizza felhasználására.
  1. A legegyszerűbb: sose mikrózd a pizzát. Sokkal jobb, ha előveszed a konyhaszekrényből a szendvicssütőt, két pizzaszeletet összeborítasz, közéjük szórsz egy kis reszelt sajtot, és összesütöd őket. Ugyanezt serpenyőben is elvégezheted. Ta-damm! Pizza-quesadilla. A kötelező sajton kívül tetszés szerint tupírozhatod a töltelékét mással is.
  2. Amilyen finom a pizza szegélye frissen, olyan borzasztó másnap. Sokkal jobb, ha ezeket levágod, és a már említett módszer alapján krutonként hasznosítod újra.
  3. És hogy mihez kezdj a közepével? Mondjuk készíts lasagnát, és középső réteg gyanánt használd fel a szeleteket.
  4. Esetleg vágd falatnyi darabokra, és dobj össze egy frittatát vagy quiche-t, amibe belekeverheted.
  5. Ha nagyobbak a szeletek, felvághatod őket csíkokra, és mindenféle töltelékkel (maradék csirkével, felvágottal, marinált cukkini-szeletekkel, gombával és persze sajttal) felgurigázhatod őket kis tekercsekké, hogy aztán pár perc alatt készre süsd őket a sütőben. Már csak egy egyszerű salátát kell hozzá összedobni, és kész is az újrahasznosított vacsora.

2015. november 23., hétfő

Tanácsok 35 - Én-időről

Ez a tanács meglehetősen egyszerű: találj minden nap húsz percet a napodban, amelyet csak magadra szánsz.
 
  1. Tégy egy nyugalmas, lassú sétát a ködös novemberi parkban, és közben fülhallgatón hallgass Diana Krallt.
  2. Helyezkedj el kényelmesen a kanapén, kezed ügyében egy csésze fekete teával és némi lekvárral, és kezdj bele egy orosz klasszikus regénybe vagy egy verseskötetbe.
  3. Jógázz egy keveset: egyetlen napköszöntés is elég. Keress hozzá a youtube-on valami madárcsicsergős, napsugaras meditatív zenét.
  4. Horgolj egy pici ünnepi csillagot aranyfonalból, vagy kezdj el keresztszemes hímzéssel valakinek karácsonyi ajándékot készíteni. A youtube-on ehhez is remek videók vannak.
  5. Locsold meg a virágaidat, adj nekik tápot, szedd le az elszáradt leveleket és beszélgess velük franciául a napodról.
 

2015. november 20., péntek

Archív - Hálaadási torta

New Yorkban végül nem tudtam ellenállni, és beszereztem első Nigella-szakácskönyvemet. Naná: a karácsonyozós legújabbat.
Az angolszász karácsonyi szokásokat sokáig enyhe távolságtartással néztem - nekem ne mondja senki, hogy az édes mincemeat pie nem hangzik legalábbis különösen -, és emlékszem az első alkalomra, amikor igazi karácsonyi tortát kóstoltam: sűrű volt, rettentően édes, minden falatban ragadós kandírozott gyümölcsök garmadája. A családom becsületére legyen mondva, hogy zokszó nélkül megették, de soha többé nem tettem ki őket efféle megpróbáltatásoknak.
Nigella könyvében többféle verziója is szerepel ennek a bizonyos tortának, és annyira csábítóan hangzott mindegyik, hogy vettem egy nagy levegőt, és a hálaadási összejövetelre megsütöttem a leggyümölcsösebbet.

Egy lábosba löttyintettem 125 ml rumot, hozzáadtam 175 gramm vajat, ugyanennyi barnacukrot (egy részét a narancsos-karamellás ízű cukorkülönlegességemmel helyettesítettem - nem, Nyuszi, nem Ezüstkanál :-) ), 175 gramm narancsvirágmézet (persze bármilyen más is megteszi), 2 narancs vékonyan lehámozott héját és a kifacsart levüket, egy evőkanál narancslekvárt, két evőkanál kakaóport (Nina narancsízű kakaóporát használtam, de a sima is remek), mézeskalács-fűszerkeveréket, és brutális mennyiségű feldarabolt aszalt gyümölcsöt: összesen 725 grammnyit, amiben volt kandírozott narancshéj, gyömbér, aszalt sárgabarack, aszalt vörösáfonya, valamint narancslikőrrel puhított aszalt szilva. Aztán a lábos alá gyújtottam, és megvártam, amíg felolvad a vaj, és gyöngyözni kezd az elképesztő illatú lé. Tíz perc után elzártam a gázt és fél óráig lefedve állni hagytam.
Eközben összekevertem három tojást, 150 gramm lisztet, 75 gramm mandulalisztet és egy teáskanál sütőport, és gyors mozdulatokkal a kissé kihűlt keverékbe forgattam, hogy lehetőleg ne legyen belőle rántotta.
Aztán Nigella bonyolult útmutatója alapján vajazás-lisztezést követően kibéleltem több réteg sütőpapírral egy tortaformát (ha Millie ezt olvassa, szívesen venném, ha elmesélné, ő végrehajotta-e ezt a műveletet, és hogy szerinte mi az értelme), beleöntöttem a katyvaszt, és százhetvenöt fokon kábé nyolcvan percig sütöttem. (Igen, tudom: nem bonyolult ugyan, de nem is villámsüti.) Aztán beleszúrtam egy tüvet, és örültem, mert tisztán jött ki. A tetejére aszalt sárgabarackból vágtam éles késsel csillagokat, és körétekertem egy aranyszín szalagot. Gyönyörű lett - és nagyon finom is: kellően nedves, nem túl édes, illatos, "scrumptious, beautiful, plummy, eggy, citron-peely" torta. Egy morzsa sem maradt belőle a hálaadási vacsora végére.
 

2015. november 18., szerda

The God of Small Things

Mint megtudtam, Arundhati Roynak, akár Harper Lee-nek, ez az egyetlen regénye: sem előtte, se utána nem írt többet. Nem is csodálkozom: megörökített benne mindent, amit Indiáról lehet. Szinte látom magam előtt, ahogy évtizedeken keresztül csak halkan figyelt, majd egyszerre elpattant benne valami, és kiömlött belőle ebben a krimi-szerelmes történet-családregényben mindaz a korlátolt, gonosz, ostoba és szerencsétlen emberi sors, amit maga körül látott ... és végül nem maradt utána, csak a csend.

Nem könnyű regény, és nem csak a hangulata miatt: az elbeszélésmódja csapongó, az idősíkokban történő ugrások miatt sokszor érthetetlen, logikátlan, és ezzel igazi tükre a bemutatott, zavaros világnak. Még egy párhuzam Lee-vel: Roy is a főszereplő gyerekek szemén keresztül magyarázza el az alapvetéseket és az összefüggéseket, és bár együttéreztem velük, ezeket a gyerekeket én jóval kevésbé találtam szerethetőnek, mint Scoutot. A lassan csordogáló kezdet alatt sokszor kívántam, hogy bárcsak más(ok) szemszögéből kísérhetném az eseményeket - "a május Ayemenemben  forró, merengő hónap", és Roy elbeszélésmódja is pontosan ilyen. Már az első fejezetben elmeséli nekünk a tragédiát, majd nyomasztóan lassan bontja ki a történetet, hogy a végére megértse az olvasó: az igazi rettenetet az jelenti, ami ezután következett. 

Ha egyetlen szóban kellene megfogalmaznom, azt mondanám, a könyv keretekről szól: minden egyes karakter kétségbeesetten kapaszkodik valamibe, ami megmutathatja a számára a helyét ebben a kaotikus környezetben - ki a férfiak felsőbbrendűségébe, ki a vallásba, ki a kasztrendszerbe, ki a kommunizmusban reménykedik, ki a gyarmatosító angolok rendjét sírja vissza. Elveszett emberek valamennyien, akik nem találják önmagukat ezek nélkül a bonyolultan összefonódó kapaszkodók nélkül, és mi megértjük az események borzalmas szükségszerűségét, hiszen nyilvánvaló, hogy a szereplők a számukra kijelölt útról képtelenek letérni: kivéve Ammut és Veluthát, akik rettenetes árat fizetnek érte.

A leggyűlöletesebb szereplő számomra Baby Kochamma, aki lelki szemeim előtt egy púpos, felcicomázott, vén boszorkaként jelent meg: ő az, akit a korlátai - a vallás, az apja és a reménytelen szerelem - a leginkább megnyomorítanak, és ezért irtózattal tekint Ammura, aki a szoknyája szélét fellibbentve olyan könnyedén lépi át ezeket a nénje számára áthághatatlan határokat. A megaláztatás és a keserűség iszonyatos, fekete hálót szövő, mindenki boldogságára féltékeny pókot formált belőle. A tragikus véletlennek köszönhető haláleset, amely aztán lavinaként indítja el a többi eseményt, az egyetlen, ami nem az ő hibája - de minden más tönkretett élet az ő kezének köszönheti a sorsát. 


A regény végére a szereplőket körbevevő számtalan tiltás olyanná válik, mint a túl sokat ismételgetett szó, amely elveszti a jelentését: belefásulunk, és hiába duzzad egyre a tragédia, hogy egyre többeket sodorjon magával, mi már képtelenek vagyunk megdöbbenni - még az ikrek utolsó jelenetén is. Én nagyon idegennek és emiatt távolinak éreztem ezt a mocsárszerűen sűrű, összetett világot, ami nem jelenti azt, hogy egyes jelenetek ne ráztak volna meg. Különösen Ammuval tudtam azonosulni, aki a legszabadabb lélek minden karakter közül, és akit a leginkább tönkretesz az, ahogy "a szeretet törvényei megmondják, kit szerethetünk, hogyan, és mennyire".

2015. november 16., hétfő

Tanácsok 34 - Rendszerezésről

Amikor megírtam a szakdolgozatomat, rettentően féltem tőle, hogy valami történik vele és elvész: épp ezért a laptopomon kívül elmentettem a Google Docs-on tárolt dokumentumaim közé, egy pendrive-ra, valamint elküldtem e-mailen a konzulensemnek.
Aztán tíz nappal később ellopták a laptopomat, és nekem elmondhatatlan megkönnyebbülés volt, hogy legalább a dolgozatom miatt nem kell izgulnom.

A következő jótanács tehát: a technika ördöge még kevésbé alszik, mint az összes többi, úgyhogy biztosítsd be magad több oldalról. Jó, ha egy külső tárolón vannak a file-jaid, de még jobb, ha több oldalról bebiztosítod magad, pl. a Google Docs, és a Picasa segítségével. Állatira tudnak ám fájni az elveszett fényképek...
Ha már benne vagy a rendszerezésben: ha van Kindle-d, az e-könyveidet tárold az ehhez tartozó könyvtárban.

Ugyanez vonatkozik a telefonodra. Mentsd el rendszeresen a fotóidat, kontaktjaidat, és minden mást, amit fontosnak tartasz. Sose lehet tudni, mikor ázol meg annyira egy nyári felhőszakadásban, hogy a telefonod az elkövetkező két éjszakát egy tál rizsben kell, hogy töltse (szilikagél épp nem volt), te meg ott imádkozol mellette, hogy magához térjen.

És ha van rá lehetőséged, köss biztosítást a kütyüidre.
 

2015. november 13., péntek

Archív - Öngyilkos szüzek

Jeffrey Eugenides regénye öt fiatal lánytestvérről szól, akik egy év leforgása alatt lesznek öngyilkosok. A végkifejlet felől nem lehet kétség: az első mondattól kezdve tudjuk, és az olvasó még egy ravasz csavarban sem reménykedhet a regény végén.
A stílus azonban annyira magával ragadó, hogy a téma nagyjából az első három oldalig zavart. A Lisbon lányok történetét egy felnőtt férfi meséli el, aki ugyanebben a hetvenes évekbeli michigani kisvárosban nőtt fel, és gyerekként testközelből követte végig az eseményeket. Tinédzserfiú módjára csapong (a regényt nem tagolták fejezetekre, egymásba folynak a sorok), olyan apró epizódokat elevenítve fel, amelyekből az egész korszakot átérezhetjük és megérthetjük: első szerelmeket, a háborúviselt apákat, a feketékkel szembeni bizalmatlanságot. A regény valójában ezekről a részletekről szól, és a hanyagul odavetett, zseniális gondolatokról.


"There had never been a funeral in our town before, at least not during our lifetimes. The majority of dying had happened during Second World War when we didn't exist and our fathers were impossibly skinny young men in black and white photographs..."

A narrátor végig "mi"-ként hivatlkozik magára, és mivel az ő személyes sorsáról nem tudunk meg semmit (még a nevét sem), egy idő után úgy éreztem, mintha a hetvenes évek kollektív tudatalattija beszélt volna hozzám. És a Lisbon lányok sincsenek jobban kidolgozva; egy-egy jellegzetes részletet ismerünk meg róluk. Therese, az okos. Lux, a szexis. Mary, a hercegnős. Ez teszi őket egészen allegóriaszerűvé. Az volt a benyomásom, hogy a hetvenes évekbeli nő feminista öntudatra ébredését nézi végig egy kisfiú, aki nem ért az egészből semmit. A Lisbon lányoké volt az első olyan generáció Amerikában, akiket már nem elégített ki anyáik sorsa. És ezért nem tudtak velük mihez kezdeni, ezért nem értették őket (a fiatal pszichológusnőn kívül, aki viszont nem tudta elmagyarázni a városban senkinek, "mi a baj" a lányokkal), ezért szakítottak az elődökkel, és ezért haltak meg számukra - átvitt értelemben. Therese, a rádióamatőr és biológus, aki a ragyogó elméjével egyetemre akar menni. Mary, az elegáns, kifinomult, aki többre vágyik, mint a kisvárosi lét szürkesége. Bonnie, a jóságos angyal, aki sokkal jobb keresztény, mint merev és bigott anyja. Lux, a szenvedélyes, a szexuális forradalom megtestesülése. És Cecilia, aki a New Age-et kelti életre.

Nagyon remélem, hogy jó a magyar fordítás, és át lehetett érezni a hangulatot, és érteni, miért irányult a feketék ellen, amikor a Plázában levették az étlapról a sültcsirkét, vagy hogy mi az a Kool-Aid. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy angolul olvastam.

2015. november 11., szerda

Szeresd magad!

Ismét vizsgaidőszak, és ismét mi a legnehezebb? Odafigyelni közben a tételsoron kívül arra is, hogy ne készítsem ki magam teljesen az elkövetkező két hónap végére. Márpedig ha én nem leszek magamhoz kedves és megértő, más sem lesz az... az alábbi tippek jól jöhetnek, ha te is hasonló cipőben jársz: néhány önszeretgető apróság, amit alkalomadtán beiktathatsz a napodba:
  • Egy kiadós, egészséges reggeli: zabkása gyümölccsel vagy zöldséges túrókrém. Múltkor betévedtem egy bioboltba, és vettem egy zacskó chia-magot, hogy pudingot készítsek belőle: egy kisebb, csavaros befőttesüvegbe beleteszek este két és fél deci tejet és három evőkanál magot. Reggelre a magok megdagadnak, és az egész cucc kocsonyás állagot nyer; ilyenkor jól felrázom, és kanalazás előtt lehet is édesíteni és  ízesíteni vaníliával, fahéjjal, vagy tehetek bele gyümölcsöt. Egyszerű! Valamint továbbra is nagy barátja vagyok a ronda zöld turmixoknak. (Ez külön tanács is lehetne: egyél több spenótot.)
  • Vannak testmozgás-fajták, amikhez nagyon elszántnak kell lenni, és vannak, amikre könnyebben ráveszi magát az ember. Most egy ideig hanyagolom az erősítő edzést, és inkább Pilatesen nyújtózkodom. A hátam borzasztóan hálás érte a rengeteg ülés után.
  • Aludj eleget (haha, mintha ezt lehetne tervezni...). Vagy legalábbis este kilenc után már ne nézz képernyőt, feküdj le időben, igyál egy bögre meleg tejet vaníliával, és hallgass megnyugtató zenét, vagy épp egy asmr-videót a youtube-on (én Gentlewhispering csatornáját szeretem, és még mindig furcsa érzés egy kicsit, hogy arra alszom el, ahogy egy marylandi nő körmöt lakkoz vagy textilszalvétát hajtogat, de működik!).
  • Este szállj le a villamosról egy megállóval hamarabb, és mélyeket lélegezve sétálj komótosan haza, miközben képzeld el, hogy a napi gondokat lufikba csomagolva sorra eregeted az ég felé.
  • Minden héten tervezz be egy rövid időt, amikor csak magaddal foglalkozol. Mondjuk fogj egy tégely ínycsiklandozó illatú testvajat és tizenöt percen keresztül végezz vele önmasszázst.
  • Ha kisüt a nap, hajíts el mindent, ülj az ablak elé, és fordíts az arcod a fény irányába. Lehetőleg egy csésze nyárillatú gyümölcsteával.
  • Hazafelé menet ugorj be a cukrászdába és vegyél magadnak egy szelet tortát. Nekem B mostanában gesztenyepürét hoz: épp ilyenkor van szezonja, és a kedvenc édességes-nénink utánozhatatlanul készíti.
  • Fújd be magad a kedvenc parfümöddel egy közönséges szerda reggel alkalmából.
  • Este lassan kortyolgass el egy pohár bort.
  • Vegyél egy tábla roppant különleges étcsokit, és dugd bele az íróasztalod fiókjába. Egy hét alatt majszold el.
  • Csak olyan tévéműsorokat és filmeket nézz, amik jó érzéssel töltenek el: kinek hiányzik az extra stressz? Olvasva is éppolyan remekül lehet tájékozódni, és magamon azt veszem észre, hogy így sokkal kevésbé zaklatnak fel a napi hírek. (Ha már itt tartunk: ez a tanács vonatkozik a blogokra, a facebook-ismerősökre, a rádióadókra és minden egyébre is.)
  • Vegyél magadnak egy csokor virágot. Vagy csipkebogyót.
  • Viselj flitteres holmikat. Meg bőrdzsekit. Meg leopárdmintát. Meg piros rúzst. Bármit, amitől vagányabbnak érzed magad!
  • Hajítsd ki egy régen halogatott tervedet az ablakon. Állatira meg fogsz könnyebbülni.
  • Bocsáss meg valakinek: kezdd mondjuk az undok napközis tanítónénivel. 
  • Írd le a kedvenc versedet, és rakd ki háttérképnek, vagy csak tedd egy szép színes papírra írva a jegyzetfüzeted elejébe. Nekem a vizsgaidőszakban mindig Kipling If-je ad egy kis plusz erőt még egy tétel elolvasásához.
  • Selejtezz ki egy fiókot.
  • Gyújts gyertyát esténként. Tudod, milyen ünnepi tud lenni még az is, amikor este felvarrod a kabátod leszakadt gombját, ha közben melletted egy jázminillatú gyertya illatozik, és a klasszikus zenei rádióban épp egy hegedűverseny szól?...