2013. november 26., kedd

Közlekedésről

Általános iskolában az volt a legemlékezetesebb rajzórai feladatom, amikor rózsaablakot kellett szerkeszteni körzővel-vonalzóval. Fél éven keresztül gyűjtöttük a színes genothermeket: sárgát, rózsaszínt, kéket - azóta is titkos vonzalmat érzek a tarka műanyagfóliák iránt -, aztán egy vastag fehér lapra nekiálltunk íveket, köröket, egymásba karoló mintákat rajzolni. A végén körömollóval kivágtuk a lyukakat, megfelelő méretűre szabtuk a genotherm-darabkákat, beragasztottuk őket és ta-damm: elkészült a rózsaablak.
Na, szerintem valahogy így tervezhették Canberra úthálózatát is. Van néhány hosszabb, egyenes autóút (járda nélkül, ami eléggé megnehezíti a gyalogos közlekedést), és ezek között csupa ívesen hajló, kisebb, egymásba fonódó utca. Nincs jó és rossz környék, nincs városközpont; sőt, a várost töredéke lakja annak az embermennyiségnek, amennyire tervezték. (Épp ezért a széles utakra eredetileg megálmodott villamoshálózat megépítése egyelőre érdeklődés hiányában elmaradt.) Sok helyütt nincs is felparcellázva, vagy ha igen, az építkezéseket még nem kezdték meg: a mi épületünk mellett egy óriási üres telek van, ahol kenguruk szoktak legelészni. Nem egy sétálgatós város: én tegnap próbaképp elkutyagoltam a sarki tisztítóig - negyven perc az út csak oda, ha jól kilépek. Közben nem szabad meglepődni, ha az utca egyszer csak visszakanyarodik arrafelé, amerről jöttem - ahogy a kedves volt főnökömnek írtam, egészen Alice Tükörországban-jellegű érzés :) biciklizni viszont annál jobb: nem túl nagy a forgalom, és mindenhova széles biciklisávokat rajzoltak. Egy dologra kell nagyon ügyelni: itt valami rettentő pimasz madarak élnek (az állatvilágról majd legközelebb írok részletesen), amik direkt a biciklisekre specializálódnak, és egészen hitchcocki módon támadják meg őket útközben. Emiatt a biciklisek a sisakra kis tüskéket szerelnek, és tiszta ufószerűen néznek ki :)
Még egy tipikusan canberrai dologról mesélek: ez pedig a megmagyarázhatatlan vonzalom a körforgalom iránt. (Tuti, hogy a tervezőnek anno elveszett a vonalzója.) Ha két utca keresztezi egymást, tuti körforgalmat szerkesztenek közéjük, akkor is, ha az egész icipici és semmi értelme. Én úgy fogom fel, mint gyakorlási lehetőséget: az angolszász vezetés során úgyis mindig ez okozza a legnagyobb nehézséget az európaiaknak.

2 megjegyzés:

  1. Olyan Canbera, amit láttunk együtt Zolival a Goohle-n?

    VálaszTörlés
  2. Most épp szép zöld, mert jön a tavasz :) de jártunk már térdig érő sárga fűvel benőtt vidéken. Az eukaliptuszok miatt néha most is kiszáradtnak tűnik, pedig azoknál természetes, hogy szürkészöld lombúak és hosszú csíkokban hámlik a kérgük.

    VálaszTörlés